Óhatatlanul a kenyér és más sütőipari termékek drágulásához vezet, hogy a szárazság miatt nagyon gyenge gabonatermésre számíthatunk idén. A pékségeket negatívan érinti ugyanakkor az is, hogy a koronavírus-járvány begyűrűzése óta 20–30 százalékkal visszaesett a forgalmuk.
A harminc évvel ezelőtti Romániában a hárommillió hektárnyi öntözhető terület napjainkra mintegy egymillió hektárra zsugorodott, miközben az egyre hangsúlyosabb szárazság miatt folyamatosan nőnek a gazdák veszteségei. Erdélyben alig maradt kiépített öntözőrendszer, a gazdák összefogásának hiánya pedig lehetetlenné teszi, hogy
Több mint másfél millió eurót szán idén a fokhagymatermesztés támogatására a román mezőgazdasági minisztérium. Az elmúlt években jelentősen visszaesett a fokhagymatermés mennyisége az országban, és egyre több a behozatal.
Március 2-a és május 15-e között kérhetik a gazdák a területalapú támogatást a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei és helyi fiókjainál – tájékoztat az APIA szerdai közleménye.
A mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen területalapú támogatások nélkül az Európai Unióban, így Romániában is. Az agrárminisztérium bizonyos növények és állatfajok kiemelt támogatásával próbálja előnybe hozni a különböző ágazatokat.
Erdélyben nem megvalósítható a mezőgazdasági miniszter elképzelése, hogy 50 hektár földterülettel támogassák a gazdálkodni vágyó fiatal gazdákat, mivel ehhez nincs elég gazdátlan föld – szögezték le egybehangzóan a Krónika által megkérdezett szakemberek.
Napról napra több figyelmet fordítunk az egészséges táplálkozásra és próbáljuk követni az erre vonatkozó tudományos kutatásokat is. Mégis sokszor nem tudjuk eldönteni, mekkora a közösségi hálókon megosztott kisfilmek valóságtartalma.
Az Európai Bizottság biobiztonsági intézkedéseket kért Romániától, nem azt, hogy korlátozza a háztáji gazdaságokban nevelhető sertések számát – szögezte le az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Nechita-Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.
Civil összefogásnak köszönhetően a tekei állomás vágányán marad az a gőzmozdony, amelyet a Román Vasúttársaság a marosvásárhelyi állomás elé szeretett volna kiállítani. Ugyanakkor az illetékesek továbbra sem ismerik fel a kisvasutakban rejlő idegenforgalmi lehetőségeket.
Még uniós támogatással együtt sem vonzó a túlságosan alacsony felvásárlási árral szembesülő romániai gazdák számára a juhtenyésztés. Ágazati képviselők szerint az állatfelvásárlás és -export hosszú évek óta egy szűk kereskedői érdekkör kezében van.
A 150 évvel ezelőtt alakult kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen ma már csak a régi épületek emlékeztetnek a magyar múltra. A tanintézet vezetősége 1990 óta elzárkózik a magyar tagozat létrehozásától, holott az ötvenes években itt még magyar fakultás is működött.
Négy és fél év pereskedés és egy elsőfokú felmentő ítélet után a Marosvásárhelyi Táblabíróság visszaküldte első fokra Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester korrupciós perét.
Lassan halad a romániai jégkármérséklő rendszer kiépítése. Miközben Magyarországon 2019 végére lefedik az ország egész mezőgazdasági területét, addig Romániában ez a fajta védelem a szántók, a szőlészetek és a csupán mintegy 15-20 százalékát érinti.
Szerdán éjfél után egy perccel elkezdjük utalni az idei mezőgazdasági támogatás előlegét – közölte hétfőn Petre Daea. A mezőgazdasági miniszter azt mondja: november 1-jéig a gazdák 80 százaléka megkapja pénzét.
Erdély különböző részein mintegy két hónapon át tart a szüret. Az egyre szeszélyesebb időjárás miatt Szatmárban sokan már augusztusban szüreteltek, ugyanakkor Nagyenyeden ragaszkodnak az októberi betakarításhoz, ami viszont itt is két héttel korábban kezdődik el.
A jobb termőképességű földeket könnyebb tagosítani, a gyengébb szántóföldek pedig országszerte parlagon állnak – ez jellemző a több millió nadrágszíjparcellából álló román mezőgazdaságra.
Nő a zöldségtermelők támogatása – nyilatkozta vasárnap az Antena 3 televíziónak Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint ugyanakkor ezen a területen is az áfa csökkentését tervezik.
Az utóbbi egy-két évtizedben látványosan fejlődött a romániai gazdák mezőgépparkja, a szántóföldi növénytermesztés legtöbb ágában sikerült helyettesíteni a kézi munkaerőt. A szakoktatás azonban nem tart lépést a mezőgépészet fejlődésével.