Fotó: Veres Nándor
Több mint 11,33 millió tonna búza termett idén Romániában, ami az ország uniós csatlakozása óta eltelt időszak legjobb termésének számít – közölte szerdán a mezőgazdasági minisztérium.
2021. augusztus 18., 18:562021. augusztus 18., 18:56
A szaktárca beszámolója szerint augusztus 16-áig az összesen mintegy 2,2 millió hektárt kitevő termőterület 98,54 százalékáról takarították be a búzát.
Románia uniós csatlakozásának évétől, azaz 2007-től számítva a 2017-es, a 2018-as és a 2019-es esztendők számítottak a legjobb búzatermő éveknek, amikor 10,03, 10,14, illetve 10,29 millió tonna búzát takarítottak be a földekről. Az idei 11,33 millió tonnás mennyiség ezeket is meghaladja – hangsúlyozza a minisztérium.
Az átlagtermés hektáronként 5346 kg volt az idén, a nyugati megyékben – Szatmár, Temes, Bihar, Arad –, valamint Olt, Krassó-Szörény, Ialomiţa, Brăila és Botoşani megyében ennél is nagyobb átlaghozamot jegyeztek.
„A többi gabonaféléből – rozs, tritikálé, tavaszi árpa, zab, köles stb. – szintén jó a termés, így az eddigi teljes gabonatermés meghaladja a 15 millió tonnát” – derül még ki a tájékoztatásból.
Ha késne a repülő, vagy egyenesen törölnék a járatot, jó tudni, hogy milyen lehetőségek léteznek jogorvoslatra anélkül, hogy egy behajtónak tetemes összeget kellene lepengetni. Ebben nyújt segítséget a fogyasztóvédelem friss útmutatója.
A korábbi 3,4 százalékról 2,8 százalékra módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó becslését az Országos Előrejelzési és Prognózis Bizottság. A kormány a GDP 6,94 százalékára módosította a 2024-re tervezett 5 százalékos államháztartási hiányt.
Akár havi 200 euróval is többe kerülhetnek a romániai nagyvárosokban az albérletek, ha a bérlő új építésű tömbházban található lakást akar választani.
Az idei első hat hónapban több mint 965 ezer külföldi turista szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, és összesen mintegy 3 milliárd lejt, fejenként 3100 lejt költöttek el – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Immár mintegy háromezer fülöp-szigeteki vendégmunkás érkezett Romániába, hogy enyhítsék a kamionsofőrök soraiban krónikussá vált munkaerőhiányt. A vendégmunkásokért évek óta esedeznek a szállítóvállalatok.
Jelentős beruházásra készül az Electrica áramszolgáltató Erdélyben: 22 millió euró értékben épít villamosenergia-tároló akkumulátort a Maros megyei Gyulakután.
Az országos iparfejlesztési terv a kormány legfontosabb, körülbelül kétmilliárd eurós gazdaságélénkítő csomagja – jelentette ki a szerdai kormányülés elején Marcel Ciolacu.
Idén októberben egymilliárd euró földalapú és tenyészállatok után járó agrártámogatást fizet ki a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gazdák számára, húsz százalékkal többet, mint a korábbi években.
Az Európai Unióban a júliusi 2,8 százalékról augusztusban 2,4 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – közölte az Eurostat szerdán.
Lejtmenetbe kapcsoltak szeptemberben az üzemanyagárak a romániai töltőállomásokon: a szerdai immár a hetedik árcsökkentés volt ebben a hónapban, így jelenleg a jövedéki adó július elsejei emelése előtti szinten tankolhatunk a piacvezető hálózat kútjainál.
szóljon hozzá!