Fotó: Facebook/Federatia Sanitas din Romania
Az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség több min 150 tagja tiltakozott kedden a szaktárca épülete előtt.
2023. május 23., 13:412023. május 23., 13:41
A Sanitas bukaresti szervezetének elnöke, Viorel Huşanu rámutatott: az egészségügyben dolgozók kérik a közalkalmazotti bértörvény előírásainak maradéktalan gyakorlatba ültetését, az étkezési utalvány értékének 10 lejről 40 lejre emelését és az üdülési csekkek finanszírozásának biztosítását.
Fotó: Facebook/Federatia Sanitas din Romania
A Sanitas országos tanácsa május 10-én elfogadta tervezett tiltakozóakcióik ütemtervét. E szerint június 8-án két órára – 9 és 11 óra között – felfüggesztik a munkát, június 15-étől pedig általános sztrájkot terveznek, amelyhez már gyűjtik az aláírásokat – írja az Agerpres.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint az egészségügyi szakszervezetek követelései jogosak, de csak több szakaszban rendezhetők.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön azt nyilatkozta, hogy nem tud egy készülő általános sztrájkról az egészségügyben.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) vasárnap bejelentette, hogy az árvízvédelem nyomon követése és a gyors fellépés érdekében aktiválta a beavatkozásokat irányító országos központot (CNCCI).
Az elmúlt 24 órában 39 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 47 személynek nyújtott segítséget – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Ezekben a napokban Galac és Vaslui megye az árvízveszélynek leginkább kitett területek az országban – jelentette ki szombaton, a környezetvédelmi minisztérium vészhelyzeti bizottságának rendkívüli ülésén Mircea Fechet tárcavezető.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak az új nyugdíjtörvény ügyében.
Elítélte a román külügyminisztérium, hogy Oroszország nyomozást indított három újságíró ellen.
Nem indít hivatalból vizsgálatot Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója plágiumügyében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akadémiájának etikai bizottsága – derült ki pénteken.
A craiovai ítélőtábla pénteken kiadott jogerős ítélete szerint marad a 15 év letöltendő börtönbüntetés azon fiatalember esetében, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette a craiovai botanikus kertben.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
A jelenlegi bukaresti kormánykoalíció két pártjának vezetői közül kerülhet ki a következő államfő – derül ki egy új felmérésből.
Tűz ütött ki pénteken a bukaresti Gloria moziban, körülbelül száz embert evakuáltak.
szóljon hozzá!