Oroszország az elmúlt 24 órában több mint száz várost és falut támadott, idén ez volt a legnagyobb mértékű támadás – közölték az ukrán hatóságok szerdán.
Ideiglenesen bezárta a csíkszentdomokosi, a csíkszentsimoni, a maroshévízi és a tusnádfürdői vasútállomást a Hargita megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség a létesítményekben tapasztalt rendellenességek miatt.
Szerdától megszűnik Románia egyetlen sportnapilapja, a Gazeta Sporturilor nyomtatott változata – jelentették be a lap munkatársai.
A korábbi fenyegetések után úgy tűnik, most már hivatalos: ideiglenesen Bákóba költözteti a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről működtetett összes járatát az ezekhez kirendelt repülőgéppel egyetemben a légikikötő „első fecskéje”, a román Dan Air.
Gondatlanságból elkövetett testi sértésért vádat emeltek a sepsiszentgyörgyi személy ellen, akinek a kutyái tavaly súlyosan megsebesítettek egy 10 éves kisfiút – közölte szerdán a sepsiszentgyörgyi ügyészség.
Négy személy megsérült szerda reggel a 109-es megyei úton, a Kolozs megyei Borsaújfalu község területén történt közúti balesetben.
Az izraeli és az egyiptomi hatóságok szerda hajnalban bejelentették, hogy az elmúlt napok bonyolult nemzetközi tárgyalásait követően szerdán megnyitják a Gázai övezet és az Egyiptom közötti rafahi határátkelőt – közölte a román külügyminisztérium.
A romániai polgárok közel 80 százaléka nem bízik abban, hogy a kormány képes megvédeni a lakosságot fegyveres veszély esetén, 56 százalékuk pedig a közel-keleti helyzet nyomán terrorista akcióktól tart Romániában – derül ki az IRSOP felméréséből.
November elsejétől az IT-ágazat alkalmazottai is fizetnek jövedelemadót, az építőiparban, az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban dolgozók pedig már nem mentesülnek az egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól.
Elutasítja Marcel Ciolacu miniszterelnök a védelmi tárca tengeralattjárók beszerzésére vonatkozó kérését.
Az Egyesült Államok globális vezető szerepéről is szólnak az Ukrajnának és Izraelnek nyújtandó támogatások az amerikai külügyminiszter szerint.
Az 5000 lejes készpénzfizetési korlát az adócsalás elleni fellépés egyik eszköze, és nem fogja érinteni a polgárokat – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő kedd este.
Mintegy hat éves tervezési-kivitelezési eljárás nyomán teljes hosszában járható Bihar és Kolozs megyében a megannyi természeti látványossággal tűzdelt Erdélyi-szigethegység útja, amelyet uniós forrásokból korszerűsítettek.
Ukrajna kiszorította Oroszországot a Fekete-tenger nagy részéről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Egy 20 éves kolozsvári férfit kábítószerrel kaptak el a hivatásos autóvezetői vizsgája során, ráadásul ő maga adta át a rendőrnek a kábítószeres zacskót – számol be a Dejeanul helyi portál.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a palesztin Gázai övezetben zajló szárazföldi hadműveletben kedden megöltek „mintegy ötven” terroristát, s az izraeli hadsereg átvette az irányítást a Hamász szervezet Dzsabaliában található támaszpontja felett.
Újabb két román-izraeli kettős állampolgárt azonosítottak a Gázai övezetben fogva tartott túszok között – közölte kedd este a külügy.
Az energetikai vállalatokban birtokolt állami résztulajdont kezelő országos társaság (SAPE) kiírta a versenytárgyalást az évtizedek óta tervezett tarnicai-lapistyai szivattyús-tározós vízerőmű új megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.