Az izraeli hadsereg újabb gázai és libanoni célpontokat lőtt, és likvidálta a Hamász egyik vezetőjét – tudatta a katonai szóvivő Izraelben kedden.
Erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 15 megyére.
Az év első kilenc hónapjában több mint 23 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, mint 2022 ugyanezen időszakában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Kedvező hírt kaptak mindazok, akik a nemrég felavatott brassói repülőteret használnák külföldi utazásaikra: ha kevéssel ugyan, de meghosszabbodik a napi nyitvatartási ideje.
A First Bank felvásárlásával bővíti romániai jelenlétét az Intesa Sanpaolo SpA olasz bankcsoport – tájékoztatott a Bloomberg.
Elfogadta a szenátus hétfőn azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az energiaitalok és származéktermékeinek forgalmazását kiskorúak számára.
A nagyközönség által eddig ritkán látott darabokat és új példányokat is bemutat a nemrég Kolozsváron megnyílt, ANIMALIA – kalandozás az Állattani Múzeum tudományos gyűjteményeiben című kiállítás.
Tovább lassul a román gazdaság, a fiskális intézkedések és a magasabb olajárak átmenetileg megállíthatják a dezinflációt – áll az OTP Bank Románia friss gazdasági előrejelzésében.
Izrael nem fog beleegyezni a gázai tűzszünetbe – szögezte le Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn.
Az argentin válogatottat tavaly világbajnoki címig vezető Lionel Messi pályafutása során nyolcadik alkalommal nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.
A nyugati különleges szolgálatok ügynökei ösztönözték Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a mahacskalai antiszemita zavargásokat a közösségi hálózatokon keresztül, egyebek között Ukrajna területéről. Kijev cáfolja, hogy köze lenne a zavargáshoz.
Árverésen eladták hétfőn Olena Zelenszka, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij feleségének az elcsatolt Krím félszigeten lévő lakását, amelyet már ezt megelőzően államosítottak – hozta nyilvánosságra a krími „ingatlanügyi minisztérium” sajtószolgálata.
Eltűnt francia turistát keresnek a hegyimentők a Bucsecs-hegységben.
Három fontos síközpontja lehet Kolozs megyének a meglévő pályák korszerűsítése, illetve újak építése révén – közölte Alin Tișe.
Két héten belül megérkeznek a Romániában kialakított kiképzőközpontba az első F-16-os vadászgépek, amelyeket Hollandia adományoz Ukrajnának – jelentette be Mark Rutte holland miniszterelnök hétfőn a Reuters szerint.
Marcel Boloş pénzügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy „teljesen abszurd” lenne prémiumokról beszélni állami vállalatok esetén, tekintve, hogy az állam éppen a kiadások csökkentésén dolgozik.
November 4-e és 19-e között harmadik alkalommal kerül megrendezésre Kolozsváron az UTEFest, az Európai Színházi Unió Fesztiválja.
Petőfi Sándor szabadságszeretete, a nemzeti értékek létrehozására ösztönző programja révén kivételes nemzeti hőssé vált – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Szatmárnémetiben, ahol leleplezte a költő új, egész alakos szobrát.