Nem csupán tudósított a pápai gép fedélzetéről Micaci Cristian, a nagyváradi római katolikus egyházmegye médiafelelőse, a Mária Rádió munkatársa, hanem megpróbálta egyúttal képbe helyezni a külföldi újságírókat az erdélyi helyzetről.
A létező legszemélyesebb ajándékkal készül a hétvégén esedékes történelmi pápalátogatásra Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke – mint a Krónikának adott interjúban elmondta, a jelenléte lesz az ajándék.
Meg kell tartanunk azokat a kulturális, civilizációs hajszálgyökereket, amelyekben az eljövendő magyar nemzedékek meg tudnak kapaszkodni, és otthonuknak érezhetik ezt a tájegységet – vallja Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.
Ha a következő ötéves ciklusban megtörténik az uniós szerződések módosítása, van esély az őshonos nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmére – jelentette ki Kelemen Hunor a Krónikának a hétvégi EP-választások kapcsán adott interjúban.
A legpontosabb makrogazdasági elemzésekért járó elismeréssel díjazta a Consensus Economics londoni székhelyű gazdasági kutatócég Bálint Csabát, az OTP Bank Románia elemzőjét.
Az Európai Parlamentben kisebbségvédelmi területen sikerült olyan folyamatokat elindítani, amelyet már nem lehet leállítani – véli Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője, akit első helyre soroltak a szövetség idei jelöltlistáján.
Több alkalommal is elismerték már a marosvásárhelyi születésű, Budapesten tanuló Pethő Csaba gitártehetségét. A frissen díjazott fiatal zenész a jazz műfajjal való megismerkedésről, alkotásról, a külföldi tanulmányok és hazai koncertprogram összehangolásáról beszélt a Krónikának.
Udvaros Dorottya színésznő, énekesnő is fellép az április 24. és május 5. közt tartandó Szent György Napokon. A sepsiszentgyörgyi kulturális, szórakoztató eseménysorozatnak április 30-án, kedden 20 órától lesz vendége a színésznő, énekesnő a Tamási Áron Színházban.
Drámai csatában, az utolsó másodpercben veszítette el a bukaresti birkózó-Európa-bajnokság döntőjét Incze Kriszta, így a fiatal háromszéki sportoló számára az ezüst jelentette pályafutása első kontinentális érmét a felnőttek mezőnyében, 65 kg-os súlycsoportban.
A múlttal, a múltbeli cselekedetek következményeivel való szembenézés szerteágazó kérdéseit boncolgatja Székely Csaba Semmit se bánok című drámája, amelynek ősbemutatóját nemrég láthatta Szatmárnémetiben a Harag György Társulat előadásában a közönség.
A költészet nem lóverseny, hogy ki fut be elsőként a célba. Hosszadalmas, munkás, alapos, ráérős tevékenység, amelynek aztán vagy meglesz az eredménye, vagy nem. És ez a bizonytalanság benne, ami abszolút érdekes – vallja Fekete Vince kézdivásárhelyi költő.
Az idei Szent György Napok egyik érdekessége Előd Ágnes magyarországi szobrászművész lebegő fényszobrainak fotó- és videódokumentációs kiállítása a sepsiszentgyörgyi MAGMA kiállítótérben.
Egy referendum rászervezése az európai parlamenti (EP) választásokra azt mutatja, hogy a román államfő nem sokat ad a megmérettetés tétjére és témáira, inkább egy következő választáshoz próbál népszerűséget gyűjteni – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Hegedüs Csilla.
A művészethez hasonlítja a főzést Veres István, aki múlt héten vált Michelin-csillagos szakáccsá. A budapesti Babel étterem séfje a rangos kitüntetésről, külföldi tapasztalatairól, az erdélyi és magyarországi konyha közötti különbségekről beszélt a Krónikának.
Mindig fontosnak találtam, hogy híveink, akiknek nagy része szórványban él, sokszor kettős, nemzetiségi és vallási kisebbségben, ne érezzék magukat elhagyatottnak – jelentette ki a Krónikának adott interjúban a nagyváradi római katolikus egyházmegye élén tíz éve álló Böcskei László püspök.
Az Erdélyi Magyar Néppártban nincsenek törésvonalak, az új vezetőség pedig teljes erőbedobással lát munkához, hogy szövetségeseivel karöltve felkészüljön a jövő tavaszi helyhatósági választásokra – nyilatkozta a Krónikának Csomortányi István, az alakulat elnöke.
Még élő népi mesterségeket összesítenek és népszerűsítenek egy nagyszabású, évek óta tartó projekt keretében Háromszéken. A szerteágazó munkáról a projektben oroszlánrészt vállaló Kinda István néprajzkutató beszélt a Krónikának.
Onica Csaba személyében nemrég új főfelügyelőt neveztek ki a hat megyét, többek között a székelyföldi régiót is „lefedő” brassói fogyasztóvédelmi felügyelőség élére. A szakember szeretné, ha a fogyasztók és a vállalkozók is elfelejtenék az intézményre „rossz fényt vető” magyarellenesség