Az emberi kapcsolatok megtartó ereje – Dávid István kolozsvári református egyetemi lelkész a kiégés megelőzéséről

Az emberi kapcsolatok megtartó ereje – Dávid István kolozsvári református egyetemi lelkész a kiégés megelőzéséről

Az egyre több fiatal felnőttet érintő kiégés jelensége arra enged következtetni, hogy nem csupán egy pszichológiai tünetegyüttesről, hanem sokkal szélesebb körű társadalmi problémáról beszélhetünk. Dávid István kolozsvári református lelkész arról beszélt a Krónikának – s a fiatal felnőttek beszámolói szint&

2021. március 16., kedd

Oktatással, lakásépítéssel a fiatalokért – A munkahely, a pénz és a nyelvi nehézségek is foglalkoztatják az ifjakat

A fiatalok számára vonzóvá és egyben vállalkozóbaráttá szeretné tenni Sepsiszentgyörgy városvezetése a székelyföldi megyeszékhelyet. Egy konzultáció során megtudakolták, mi foglalkoztatja a fiatalokat, most megoldást keresnek a felvetett problémákra.

Oktatással, lakásépítéssel a fiatalokért – A munkahely, a pénz és a nyelvi nehézségek is foglalkoztatják az ifjakat
2021. március 13., szombat

Abban kell jónak lenni, amit csak az ember tud – A jövő munkaerőpiacán is átrendeződéseket eredményez a járvány

A távmunka, az online munkavégzés az elmúlt évben még inkább felpörgette a negyedik ipari forradalomra jellemző automatizációs folyamatokat, jelentősen átrendezve a jövő munkaerőpiacát. A Krónikának nyilatkozó szakember az online munkavégzéssel járó változások következményeit ismertette, felvázolva, mire számíthatnak a munka

Abban kell jónak lenni, amit csak az ember tud – A jövő munkaerőpiacán is átrendeződéseket eredményez a járvány
2021. március 06., szombat

Bízni és előre tekinteni: századik születésnapját ünnepli idén az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület

Megalakulásának századik évfordulóját ünnepli idén az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE). A születésnapot folyamatos, legalább egy teljes évre kiterjedő alkalomnak képzelték el, amelynek lesznek kiemelkedő, különleges pontjai, eseményei. A szervezet tájékoztatása szerint az IKE 100. évét három pilléren &am

Bízni és előre tekinteni: századik születésnapját ünnepli idén az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület
2021. március 05., péntek

Nehezen rázódnak vissza az erdélyi magyar sportolók, de van, akit fejben megerősített a járványhelyzet

Fiatal erdélyi magyar sportolókat kérdeztünk az elmúlt egy évről: mennyiben befolyásolta teljesítményüket, rövid és hosszabb távú terveiket az edzésterv megváltozása, felborulása, a versenyek nagy részének elmaradása. 

Nehezen rázódnak vissza az erdélyi magyar sportolók, de van, akit fejben megerősített a járványhelyzet
2021. március 03., szerda

Korukat meghazudtoló kolozsvári példaképek – Betekintés a 20 huszonéves tehetség 2020-ban program kulisszái mögé

Számos olyan fiatal él körülöttünk, akik korukat meghazudtoló tehetségek – hívta fel a figyelmet a Krónikának nyilatkozó Both Orsolya, a kolozsvári YZ Intézet ügyvezetője, akit az általuk kiosztott 20 huszonéves tehetség 2020-ban díjról, az ötlet megszületéséről, a tehetségek kiválasztásának folyamatáról,&

Korukat meghazudtoló kolozsvári példaképek – Betekintés a 20 huszonéves tehetség 2020-ban program kulisszái mögé
2021. február 23., kedd

Ismét a serdülőkori terhességek aggasztóan magas számára figyelmeztetnek

Továbbra is aggasztóan magas a serdülőkori terhességek száma Romániában – hívta fel a figyelmet Gabriela Alexandrescu, a Mentsétek meg a gyerekeket nevű civil szervezet ügyvezető elnöke kedden egy bukaresti konferencián.

Ismét a serdülőkori terhességek aggasztóan magas számára figyelmeztetnek
2021. február 20., szombat

Cîțu nem érti, Orban miből adna ingyenes utazási jegyeket a diákoknak

Florin Cîţu meg van győződve arról, hogy ha a parlament a diákok ingyenes utazásának fenntartása mellett dönt, megjelöli azt is, hogy ezt milyen forrásból kell finanszírozni.

Cîțu nem érti, Orban miből adna ingyenes utazási jegyeket a diákoknak
2021. február 08., hétfő

Tiltakoznak az egyetemisták az utazási támogatás tervezett csökkentése ellen

Bírálta hétfőn az Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) a kormány arra vonatkozó szándékát, hogy korlátozza a diákok ingyenes utazásainak a számát a vasúton.

Tiltakoznak az egyetemisták az utazási támogatás tervezett csökkentése ellen
2021. február 08., hétfő

Sajtóértesülés: nem adna idén üdülési csekkeket a kormány, az utazási kedvezményeken is spórolnának

Egy sor pótlék, szubvenció és más, a közalkalmazottaknak biztosított juttatás lefaragására készül a kormány a Digi 24 értesülései szerint. A hírtelevízió hétfőn kormányzati forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Cîțu-kabinet szerdai ülésén fogadhatja el a megszorításokról szóló&

Sajtóértesülés: nem adna idén üdülési csekkeket a kormány, az utazási kedvezményeken is spórolnának
2021. február 03., szerda

A romániai diákok nyolcvan százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt

Európai uniós viszonylatban a romániai diákok listavezetők az alkoholfogyasztás terén, az országban élő fiatalok ugyanis átlagosan már tizenhárom éves korban élni kezdenek ezzel a tudatmódosító szerrel.

A romániai diákok nyolcvan százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt
2021. január 26., kedd

Megmutatni Erdélyt Európának és Európát Erdélynek a világjárvány idején is

Hiába a határok lezárása, a sok járványügyi megkötés: az Erdélyi Ifjúsági Egyesület nemzetközi önkéntesprogramját nem tette taccsra a koronavírus. Györgyi Réka koordinátor a Krónikának elmondta, különösen büszke a megnehezített körülmények között is külföldön önkéntesmunká

Megmutatni Erdélyt Európának és Európát Erdélynek a világjárvány idején is
2021. január 24., vasárnap

Leányálom helyett rideg valóság a romániai kiskorú anyák története

Románia második helyen áll az Európai Unióban a kiskorú anyák számát tekintve – derül ki az UNICEF nemrég közölt kutatásából. Ebben rávilágítanak, szoros a kapcsolat az oktatási rendszer elhagyása és a fiatalkori szülések, terhességek között. Cikkünkben igyekszünk az UNICEF által közölt szám

Leányálom helyett rideg valóság a romániai kiskorú anyák története
2021. január 22., péntek

A németek után a román gyerekek alkotják a legnépesebb kiskorú csoportot Németországban

A német statisztikai hivatal adatai szerint a 2019-es év végén több mint 708 300 román állampolgár élt Németországban, és ezzel az ötödik legnépesebb ott lakó közösség a németek, törökök, lengyelek és szírek után.

A németek után a román gyerekek alkotják a legnépesebb kiskorú csoportot Németországban
2021. január 17., vasárnap

Szakadozik a kamaszok szociális hálója, még inkább kiszolgáltatottak a rosszakaró influencereknek

A kiskamaszok a család helyett mindig is a kortársak, a nagyobbak között keresték a példaképet, a mostani fiatalok pedig az online tér felé fordulnak. Most pedig, amikor beszűkült a szociális szférájuk, még inkább oda menekülnek, ahol az influencereknek sokkal nagyobb hatásuk van rájuk – vázolta a Krónikának Keresztesi Polixéna. A kolozsvá

Szakadozik a kamaszok szociális hálója, még inkább kiszolgáltatottak a rosszakaró influencereknek
2021. január 15., péntek

Felnőtt az erdélyi magyar ifjúság a vírushelyzet szülte nehéz feladatokhoz

Mindent felülírt, átalakított a világjárvány az erdélyi magyar ifjúsági életben is, de megtörtént az alkalmazkodás – vallják egybehangzóan a Krónika által megszólaltatott kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti ifjúsági vezetők. Elmondásuk szerint bár a diákköz&a

Felnőtt az erdélyi magyar ifjúság a vírushelyzet szülte nehéz feladatokhoz
2021. január 11., hétfő

Nagy gólt lőtt a vírus, egyenlítésért hajt az erdélyi magyar fociutánpótlás-nevelés

Gyermekek ezrei érezhetik úgy magukat, mintha valaki elvette volna a labdájukat: a koronavírus-járvány tavaly hónapokra lakásba zárta őket. Bár idővel újraindulhattak az edzések az intézményes keretek között focizók számára, a versenysportban érdekeltek alaposan megszenvedik a leállást, a bajnokságok hiányát.

Nagy gólt lőtt a vírus, egyenlítésért hajt az erdélyi magyar fociutánpótlás-nevelés
2020. december 26., szombat

„Van egy hibája. Sajnos internetes” – Diákok a virtuális barátságról

A diákok verseiből, prózáiból az világlik ki, hogy természetellenesnek tekintik az okostelefon „dominanciáját”, és az igazi emberi viszonyokban bíznak, azokat keresnék – mondta el Zsidó Ferenc, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője annak kapcsán, hogy a lap Barátom az okostelóm című diákpályázatának a napokban h

„Van egy hibája. Sajnos internetes” – Diákok a virtuális barátságról