Nem véletlen, hogy Dávid István kolozsvári református egyetemi lelkész, a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület vezetője aktuálisnak találta a témáról való beszélgetést az egyetemisták körében, amit végül a Zoom alkalmazás segítségével, online felületen ejtettek meg.

Az idősebb generációkban, saját tapasztalataik alapján, erősen él az az elképzelés, hogy a felsőfokú végzettség egyenes út a stabil jövedelemforráshoz és a biztos megélhetéshez, ám egyre inkább látjuk, hogy a felsőoktatási intézményben megszerzett tudás nem minden esetben válaszol a munkaerőpiaci igényekre. Ugyanakkor a gazdasági helyzet változékonysága is gyakran újratervezésre készteti a fiatalokat.

Jelen lenni életünk pillanataiban

A lelkész tapasztalata szerint a dolgozó felnőttekre egyre jellemzőbb, hogy úgy gondolnak a munkára, mint arra a helyre, ahol megvalósíthatják magunkat, kiteljesíthetik az életüket, és megmutathatják, mit érnek. Ugyanakkor ott a kérdés, hogy miért tanulnak annyi éven át, ha azt később nem tudják kamatoztatni. A beszélgetés során a lelkész Anselm Grün német származású bencés szerzetes Hogyan kerüljük el a kiégést? című könyvében leírt gondolatokkal igyekezett feloldani a munka és önmegvalósítás összefonódását.

A könyv egyik fejezete arra nyújt választ, hogyan tudunk úgy jelen lenni életünk pillanataiban, hogy közben ne őrlődjünk fel teljesen. „Nemcsak arról van szó, hogy a fiatalok nem találják a helyüket, nem bírják a munkatempót, és minden az önmegvalósítás körül forog, hanem sokkal inkább arról, hogy beágyazódnak egy rendszerbe, amit nem lehet az egyéneken számonkérni” – vélte a lelkész.

– osztotta meg a lelkész. Úgy gondolja, a kapcsolattalanság és a bezáródás még jellemzőbb a járvány óta, hiszen kevesebb a találkozási lehetőség. Hozzáteszi, a tény, hogy szereti a munkáját, csak egy szeletét teszi ki az életének. Most, hogy a legtöbb találkozás online térbe szorult, még inkább felértékelődik az életszagú, az egymás jelenlétében eltöltött idő. „Lényegesnek tartom azokat a kapcsolatokat, amelyek életünk legmélyebb és legnagyobb szeleteibe is belelátnak. Szorosra kell fűzni az értékes barátságokat. A családon túl fontosak azok a barátok is, akik tanúi voltak életünk mély- és kiemelkedő pontjainak” – tette hozzá Dávid István.

Tényleg vissza kell térni a jelenbe

Vajda Boróka egyetemi hallgató, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház fiatal színésze szintén tapasztalja a felgyorsult életritmust, a teendők felhalmozódását és a generációjára jellemző kiégési tendenciát. Fiatal felnőttként több területen, számos feltételnek eleget téve kell helytállnia, ám úgy véli, az elvárások szorításában is meg lehet találni azt, amiben kiteljesedhetünk.

„Általánosan hangozhat, de úgy gondolom, tényleg vissza kell térni a jelenbe. Megbecsülni azt a munkát, amivel épp foglalkozom, nem csak kipipálni, hogy »rendben, ez is letudva«. Néha az is nagy dolog, ha egész nap csak annyit teszünk, hogy lemegyünk az üzletig vagy elmosogatunk. Furcsa ez a halmozás: minél több pipa van a lapomra írva, annál jobb leszek, annál többet érek. Már csak azt kellene eldönteni, hogy jól akarom érezni magam a bőrömben, vagy izzadva gyűjtögetni a láthatatlan érdempontokat” – fogalmazott a fiatal színész.