Szeretném, ha sikerülne kereteiben egyszerűsíteni, egységesíteni, szellősebbé tenni a két lapot, még akkor is, ha ez a kínált mennyiség rovására megy. Úgy érzem, a hagyományok tisztelete mellett mégiscsak idomulni kell a huszonegyedik század új formáihoz.

– A gyerekektől érkező visszajelzések és a saját iskolás gyerekeiddel való tapasztalataid alapján hogyan látod a digitális kor gyermeke és az írott, nyomtatott szöveg viszonyát? Olyan körülmények között, hogy szinte egy éve nagyjából a virtualitásba került a tanítás, tanulás is.

– Amennyiben érkezik visszajelzés, az rendszerint azt jelzi, hogy örömmel veszik kézbe a lapokat. Az is igaz, hogy a vicc és keresztrejtvény-rovatok a kedvenceik, ezt követik a hajtogatós, kivágós, kifestős dolgok, bármi, ami kreatív működésre alkalmat ad nekik. Ezt örömmel vesszük, mert hiszen épp ez az, amitől a számítógépes iskola miatt leginkább elestek.

Másrészről pedig óriási jelentősége van ezeknek a lapoknak olyan környezetben, ahol nem megszokott, hogy a szülő a jól felszerelt könyvespolchoz ballag és az onnan levett könyvet gyerekei kezébe adja. A Napsugár és Szivárvány amolyan könyvtárpótlékként is működik, ha felismerik ezt a lehetőséget bennünk. Mert ez a két lap hónapról hónapra korosztályra és időszakra szabott, vidám és alapos olvasmányt kínál azoknak a gyerekeknek, akik hozzájutnak. A megfelelő képi körítéssel.

– Miként látod, a lapok képi világának lehet-e meghatározó szerepe a gyerekek ízlésvilágának formálódásában? Olyan körülmények között, hogy túlnyomórészt a villódzó képek kultúrájának korát éljük, és ez az ifjú nemzedékekre hatványozottan érvényes.

– Igen, az mindenképpen probléma, hogy az újságoldalon hiába kattint majd a gyermek, az nem fog „lapozni”. De tekintve, hogy színes, illusztrált, többrétegű tartalommal kérkedhetünk, ez valamiféle lépéselőnyt jelent a könyvekkel szemben, nagyobb esélyünk van arra, hogy a gyermek figyelmét megragadjuk.

Ilyen körülmények között esélyünk talán abban rejlik, hogy vizuális kincseinkkel próbáljuk a villódzó képernyő ingerdús világával fölvenni a versenyt. Ez írott és képi tartalmaink tekintetében is nagy felelősséget ró ránk, mert ha lehetséges, ezeket a lapokat a gyerekek mégis a digitális világgal való szorosabb kapcsolat kialakítása előtt vehetik kezükbe, és ilyen tekintetben nevelhetjük, alakíthatjuk talán az ízlésüket annyira, hogy később ne fogadjanak fenntartás nélkül bármit csak azért, mert a képernyőn szembesülnek vele. Ezért van hihetetlen jelentősége annak, hogy gyermekeink kezébe milyen minőségű kiadványok kerülnek.

De hát, mi nem munkafüzet vagyunk. Nyilván azt kell majd kitalálnunk, hogyan látjuk el továbbra is „könyvtárpótlék” szerepünket úgy, hogy bőséges képi és kézműves tartalmat szolgáltatunk, miközben a szórakoztató és ismeretterjesztő funkciókról sem feledkezünk meg. Szóval, aki azt gondolta volna, hogy ez a dolog piskóta, annak most tisztelettel üzenjük, hogy cseppet sem az!

– Hogyan lehetne meghatározni, mi lehet egy nyomtatott, túlnyomórészt irodalmi gyermeklap küldetése és szerepe a 21. században?

– Első helyen és mindenekfelett említem azt, hogy segít irodalmi és képi hagyományainkba belegyökerezni. Különös tekintettel arra, hogy folyamatosan fogyatkozó, kisebbségi körülmények között élő közösség tagjai vagyunk, lapjaink tagadhatatlanul a nyelvi és nemzeti identitás kialakításának eszközei, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Ilyen értelemben bizonyos egészséges azonosság- és otthonélményt hivatottak nyújtani, mert az összetartozás, a valahová tartozás bizonyossága egyre ritkább kincs ebben a mérföldjáró csizmával lépegető században.

Úgyhogy némiképp úgy vagyunk, mint a mesebeli okos leány, akinek gyalog és hintón, ruhásan és ruhátlanul, ajándékkal és üres kézzel kellett érkeznie. De végül is ez cseppet sem meglepő, a gyereklap mindenképpen amolyan fából vaskarika, nem könnyű úgy szolgálni az ügyét, hogy abban senki se találjon kivetnivalót.

– Kik azok a kortárs erdélyi költők, írók, illetve a képzőművészek közül, akik rendszeresen publikálnak, illusztrálnak a lapokban, illetve mi az, ami „napsugaras, szivárványos közös nevezőre” hozza őket?

– Ezekben a lapokban mindig is közöltek azok a magyar írók, akik szívesen fordultak a gyerekek felé, szívesen írtak egészen fiatal közönségnek. Jelenlegi szerzőink között említhetem Balázs Imre József, Bertóti Johanna, Borsodi László, Cseh Katalin, Kiss Lehel, Lőrincz József, Nagyálmos Ildikó, Sikó-Barabási Eszter, Szőcs Margit, Szántai János, Tóth Ágnes nevét. Rendszeresen rajzol olvasóinknak Bak Sára, Csillag István, Darvay Tünde, Forró Ágnes, Guba-Kerekes Zsuzsa, Jánosi Andrea, Karda Zenkő, Molnár Krisztina, Orosz Annabella, Pojum Edith, Szabó Zelmira, Szilágyi-Tosa Katalin, Tomos Tünde, Unipan Helga, Vass József.

A közös nevező nyilván az a fajta mesterségbeli tudással párosuló, alázattal vegyes figyelem, ami gyerekeknek alkotó művész esetében elengedhetetlen.

Mindezeken túl ezeknek az embereknek van egyféle játékos habitusuk is, képesek arra a könnyed összekacsintásra, ami ezt a munkát mindig is értékessé, élvezetessé, emlékezetessé tette. Ez a kapcsolat minden résztvevőnek, olvasónak, alkotónak, lapszerkesztőnek egyértelműen épülésére szolgál.