Dribli Kupa: hangsúly a színvonalon – hét erdélyi és három magyarországi futballklub vesz részt a kolozsvári tornán

Dribli Kupa: hangsúly a színvonalon – hét erdélyi és három magyarországi futballklub vesz részt a kolozsvári tornán

Hét erdélyi és három magyarországi futballklub részvételével, ötödik alkalommal rendezi meg focimajálisát Kolozsváron a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub. A szervezők célja minél színvonalasabb tornát rendezni a korosztályos csapatok számára.

2019. május 07., kedd

„A szentatya a szeretet nevében jön” – Böjte Csaba ferences szerzetes szerint a pápalátogatás után gazdagabb lesz Erdély

Böjte Csaba páratlan lehetőségnek tartja Ferenc pápa látogatását arra, hogy a székelyföldi, erdélyi magyarság a nagyvilág elé tárja céljait, álmait. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője ezer gyermekkel és eredeti ötlettel készül fogadni a szentatyát Csíksomlyón.

„A szentatya a szeretet nevében jön” – Böjte Csaba ferences szerzetes szerint a pápalátogatás után gazdagabb lesz Erdély
2019. május 05., vasárnap

Bravúrgyőzelemmel kezdett a magyar fociválogatott az U17-es Európa-bajnokságon

A magyar válogatott bravúros, 1-0-s győzelmet aratott a portugál csapat felett az írországi az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság első fordulójában.

Bravúrgyőzelemmel kezdett a magyar fociválogatott az U17-es Európa-bajnokságon
2019. április 29., hétfő

Külhoni civil és egyházi szervezetek, vállalkozások gyermekbarát tevékenységét támogatja a magyar kormány

Összesen 600 millió forintos kerettel a szomszédos országokban működő civil és egyházi szervezetek, valamint vállalkozások gyermekbarát tevékenységének támogatására hirdetett pályázatokat a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága – közölte Potápi Árpád János.

Külhoni civil és egyházi szervezetek, vállalkozások gyermekbarát tevékenységét támogatja a magyar kormány
2019. március 23., szombat

Erdélyi mozgalom részvételével jött létre Kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezet

Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület néven közös Kárpát-medencei ernyőszervezetet hoz létre a magyar ifjúság támogatására tizennyolc magyarországi és tizenegy határon túli szervezet – jelentették be az alapítók szombaton Budapesten.

Erdélyi mozgalom részvételével jött létre Kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezet
2019. március 12., kedd

A gyereknevelési pótlék emelését lehetővé tevő rendeletet fogadott el a Dăncilă-kabinet

Elfogadta keddi ülésén a román kormány azt a sürgősségi rendeletet, ami közvetett módon lehetővé teszi, hogy az idei költségvetésben emelkedjen a 2 év alatti és 2 év fölötti gyerekek után járó családtámogatás.

A gyereknevelési pótlék emelését lehetővé tevő rendeletet fogadott el a Dăncilă-kabinet
2019. március 11., hétfő

Nagybányát beválasztották az Európa Ifjúsági Fővárosa 2022 öt döntőse közé

Nagybánya bekerült a 2022-es Európa Ifjúsági Fővárosa cím öt döntőse közé; a döntést az Európai Ifjúsági Fórum közölte honlapján. Négy évvel ezelőtt Kolozsvár viselte a címet.

Nagybányát beválasztották az Európa Ifjúsági Fővárosa 2022 öt döntőse közé
2019. március 02., szombat

Nyerő hajlékonyság: kolozsvári sporttáncosok a magyar válogatottban

Bejutott Magyarország ifjúsági sporttáncválogatottjába a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két diákja, Dode Ingrid és Fábián Dávid. A fiatal táncosok a megmérettetésekre való felkészülésről, a versenytáncban alkalmazott szabályokról beszéltek a Krónikának.

Nyerő hajlékonyság: kolozsvári sporttáncosok a magyar válogatottban
2019. február 27., szerda

Bővül a Határtalanul! program: anyaországi középiskolások is utazhatnak külhoni osztálykirándulásokra

A jövőben anyaországi középiskolás diákok is utazhatnak külhoni magyar területekre osztálykirándulásokra a Határtalanul! program keretében, e célra 600 millió forint áll rendelkezésre – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Budapesten.

Bővül a Határtalanul! program: anyaországi középiskolások is utazhatnak külhoni osztálykirándulásokra
2019. február 20., szerda

„Mi, akik magyarul beszélünk, egyetlen közösséget alkotunk” – erdélyi diákok a Határtalanul Magyarországon! programban

A Határtalanul Magyarországon! program keretében elsőként az anyaországba érkezett hatvannyolc erdélyi diákot köszöntötték szerdán Pécsen.

„Mi, akik magyarul beszélünk, egyetlen közösséget alkotunk” – erdélyi diákok a Határtalanul Magyarországon! programban
2019. február 19., kedd

Nő a „gyerekpénz”: megemelte a bukaresti kormány a nevelési támogatást

Bár korábban még ellenkezett, de ellenzéki nyomásra arra kényszerült a szociálliberális kormány, hogy a jelenlegi 84 lejről 150 lejre emelje a gyermeknevelési támogatást.

Nő a „gyerekpénz”: megemelte a bukaresti kormány a nevelési támogatást
2019. február 12., kedd

Egymilliárd forintot fordít a budapesti kormány a külhoni magyar gyermekek éve programsorozatra

Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat, a tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden Budapesten.

Egymilliárd forintot fordít a budapesti kormány a külhoni magyar gyermekek éve programsorozatra
2019. február 08., péntek

Mesemúzeummal bővítené a Mini Erdély Parkot a Székelyföldi Legendárium csapata

Erdélyi mesemúzeumot létesítene jövő évben Szejkefürdőn a Székelyföldi Legendárium csapata – mondta el érdeklődésünkre Fazakas Szabolcs ötletgazda.

Mesemúzeummal bővítené a Mini Erdély Parkot a Székelyföldi Legendárium csapata
2019. február 05., kedd

Böjte Csaba szociális kollégiumának ad otthont a megújuló egykori kézdivásárhelyi minorita rendház

„Tavasszal végre elkezdődhetnek a régóta romos állapotban lévő, patinás kézdivásárhelyi épület, a minorita rendház felújítási munkálatai, az épületben a felújítást követően várhatóan két év múlva Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványa, a dévai Szent Ferenc Alapítvány szoci&am

Böjte Csaba szociális kollégiumának ad otthont a megújuló egykori kézdivásárhelyi minorita rendház
2019. január 14., hétfő

Tízezer elért gyermek: Potápi szerint sikeres volt a külhoni magyar családok éve program

Hatékony és sikeres volt a 2018 – a külhoni magyar családok éve program – értékelt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten.

Tízezer elért gyermek: Potápi szerint sikeres volt a külhoni magyar családok éve program
2019. január 04., péntek

Tavaly csaknem félezer magyar gyermek született Kolozsváron – Emma, illetve Ádám volt a legnépszerűbb keresztnév

A tavalyi évben 462 magyar gyerek született Kolozsváron, ebből 241 lány és 221 fiú – tájékoztatta szerkesztőségünket Oláh Emese, a kincses város alpolgármestere.

Tavaly csaknem félezer magyar gyermek született Kolozsváron – Emma, illetve Ádám volt a legnépszerűbb keresztnév
2018. november 15., csütörtök

„Hitet adni a jövőnek” – díjazták a Házsongárdi temető sírjait önkéntesen gondozó kolozsvári diákokat

Díjazták Kolozsvár öt iskolájának tanulóit, akik az év során önként gondozták jeles magyar személyiségek sírját a Házsongárdi temetőben.

„Hitet adni a jövőnek” – díjazták a Házsongárdi temető sírjait önkéntesen gondozó kolozsvári diákokat
2018. november 11., vasárnap

Brassó alulmaradt, jövőre Iaşi viseli a Románia Ifjúsági Fővárosa címet

Iaşi lesz Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-ben – jelentette be Ioana Bran ifjúsági és sportminiszter szombat este, a Nagybányán szervezett ifjúsági gálán, amelyen több mint 800 fiatal vett részt.

Brassó alulmaradt, jövőre Iaşi viseli a Románia Ifjúsági Fővárosa címet