Új javaslatot dolgozott ki Stelian Ion igazságügyi miniszter az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolására. Ez az elképzelés sem nyerte el azonban az RMDSZ tetszését, emiatt újabb nyilatkozatháború robbant ki az alakulat és az USR-PLUS vezetői között.
Szervezett keretek között kell vitát folytatni az Európai Bizottság által bemutatott új erdőstratégiáról, hogy a tagállamok is kifejthessék véleményüket – jelentette ki hétfőn Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
Cáfolta a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a Krónika megkeresésére, hogy Magyarország ellenezné vagy megpróbálná megakadályozni Románia schengeni csatlakozását.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy Stelian Ion igazságügyi miniszter átpolitizálja az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészi osztály kérdését
Az RMDSZ után most már Magyarországnak is nekirontott Stelian Ion igazságügyi miniszter egy keddi televíziós vitán, amelyen Csoma Botond, a szövetség parlamenti képviselője is részt vett.
Egyelőre nem sikerült megállapodniuk a koalíciós pártoknak arról, hogy a korrupcióellenes ügyészség vagy a legfőbb ügyészség vegye át a felszámolásra ítélt különleges ügyészség feladatköreit.
Továbbra is ellentéteket gerjeszt az RMDSZ és az USR-PLUS között, hogy előbbi nem a DNA-nak, hanem a legfőbb ügyészségnek adná át a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket vizsgáló, megszűnésre ítélt ügyészség tevékenységét. Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióv
Románia államadóssága a bruttó hazai termék (GDP) csaknem 50 százalékát tette ki április végén – közölte a pénzügyminisztérium.
Az igazságügyi reformok megvalósításának hiánya miatt akár fel is bomolhat a bukaresti kormánykoalíció – vélekedik Stelian Ion igazságügy-miniszter. A tárcavezető keményen bírálta az RMDSZ-t.
Nem tud Románia megszabadulni az afrikai sertéspestistől, aminek nyomán a hatóságok a kór további terjedésének megfékezése érdekében új szabályokat terveznek bevezetni a magánfogyasztásra disznót nevelő gazdák számára is.
Az egészségügyi minisztérium a legfőbb ügyészséghez fordult, miután tíz román állampolgár próbálta meg hamis koronavírus elleni oltási igazolással letölteni az uniós digitális Covid-igazolványt – értesült a G4media.ro.
Stelian Ion román igazságügyi miniszter a bukaresti kormánykoalíció szerdai megbeszélését követően úgy nyilatkozott, hogy a koalíció nagyon jól működik, kivéve az igazságügy területén, és a tárcavezető azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy nem tartja tiszteletben a kormányprogramot.
Az európai gazdaságban a vártnál valamivel gyorsabb fellendülés várható, mivel az év első negyedévében a gazdasági tevékenység meghaladta a várakozásokat.
Az Európai Bizottság (EB) legfrissebb becslései szerint idén 7,4 százalékkal, jövőre 4,9 százalékkal bővül a román gazdaság.
Az év első három hónapjában 755,34 millió euróra volt tehető a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmében jegyzett deficit, ami csaknem 66 százalékkal több, mint a 2020-as esztendő ugyanezen időszakában – közölte a mezőgazdasági tárca.
A romániai háztartások a legszegényebbek az Európai Unióban – derül ki egy, a dániai jegybank által készített elemzésből.
A globális felmelegedés következtében, illetve a külföldről behurcolt növényi betegségek és kártevők miatt újabb kihívások elé néz a romániai mezőgazdaság, elsősorban a kisgazdaságok növénytermesztése. Az egyre szerteágazóbb növényvédőszer-felhasználáshoz azonban hiányzik a megfelelő szaktudás. Orb&
A paradicsomtermesztőket támogató programnak „nulla hatása volt”, és sok helyen „masszív csalások” történtek – jelentette ki pénteken a mezőgazdasági miniszter.