Derült égből villanycsapás. Hosszú ideig nagyobb összegű számlák jönnek
Fotó: Pinti Attila
Az energiaárak továbbra is magasak maradnak, ezért az embereknek hatékonyabbá kell tenniük a fogyasztásukat, a hatóságoknak segíteniük kell a rászorulókon, a vállalatoknak pedig szolidaritási adót kell fizetniük – nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek a Versenytanács elnöke.
2021. szeptember 08., 17:572021. szeptember 08., 17:57
2021. szeptember 10., 12:022021. szeptember 10., 12:02
Bogdan Chiriţoiu magyarázata szerint azért marad drága az energia, mert a jelenleg 50 euróba kerülő szén-dioxid-kibocsátási bizonylat ára becslések szerint a 100 eurót is elérheti. „A magas árak nem tűnnek el. Meg kell tanulnunk együtt élni a magas energiaárakkal” – fogalmazott.
A Versenytanács elnöke hangsúlyozta, hogy
Részben a gazdaság világjárvány utáni talpra állásával megnövekedett kereslet magyarázza, másfelől a légszennyezés szigorúbb büntetésének európai politikája, ami a szénalapú energia árának meredek emelkedéséhez vezetett.
Emellett a hatóságok ellensúlyozhatják az energia drágulásának negatív hatásait a rászorulók számláinak támogatásával. Amúgy úgy véli, hogy a drágulásoknak kiszolgáltatott fogyasztók támogatását az energetikai vállalatok által fizetendő szolidaritási adóból lehetne fedezni. Emlékeztetett, hogy jelenleg csak a földgáz-kitermelők fizetnek pótlólagos adót az energiaárak liberalizálása óta.
Emlékeztetett arra is, hogy a Versenytanács az Országos Fogyasztóvédelmi Hatósággal (ANPC) és az Országos Energiaár-szabályozó Ügynökséggel (ANRE) karöltve az elmúlt időszakban szigorúan bírságolta a piaci szabályokat megszegő energiaszolgáltatókat. Szerinte
Bogdan Chiriţoiu ugyanakkor úgy látja, hogy a földgáz ára nem lesz tartósan magas, jövő év tavaszára már mérséklődhet, ekkor kezdi el ugyanis a működését az Északi Áramlat 2-es gázvezeték, így megnövekszik az Oroszországból Európába eljutó gázmennyiség.
Közölte azt is, hogy Románia jelenleg importból fedezi az áramszükségletének tíz százalékát és a gázszükségletének húsz százalékát. Behozatal nélkül az árak még magasabbak lennének, mert több szénalapú elektromos energiát kellene előállítani – tette hozzá.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
szóljon hozzá!