A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban szerint nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot a magyar kormány székelyföldi gazdaságfejlesztési programja, ha Budapest diszkriminációmentesen jár el.
A romániai személyi igazolványokban csakis két nemet – férfit és nőit – lehet megjelölni – nyugtatott meg mindenkit Cătălin-Aurel Giulescu, a bukaresti belügyminisztérium népesség-nyilvántartó és adatbáziskezelő osztályának vezetője. Giulescu annak kapcsán tartotta fontosnak pontosítani az információkat, hogy a hétfőn bemutatott új,
Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolása és az igazságügyi törvények kiigazítása már a múlté lenne, ha a koalíciós partnerek betartanák a kormányprogramot. A tárcavezető szerint elsősorban az RMDSZ-t illeti bír&
Elvesztette Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedelmi vállalat alapítója a világ leggazdagabb embere címet a július 20-ai űrutazása óta.
2020-ban 25 189 hektárnyi területen történt erdőfelújítás, ebből 17 162 hektár (68,1%) volt természetes felújítás, ami 1146 hektárral több, mint 2019-ben, és 8027 hektár (31,9%) mesterséges felújítás (416 hektárral kevesebb) – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által központosított adatokból.
Kolozsváron indítja el az elektronikus személyazonossági igazolványok kibocsátásának kísérleti programját a belügyminisztérium – jelentette be a kincses városban Lucian Bode tárcavezető.
Az OMV Petrom szerint a fekete-tengeri földgáz kitermelése nem késhet tovább, ezért ha a román hatóságok nem fogadják el az idén a megígért offshore kitermeléseket szabályozó jogszabály-módosítást, okafogyottá válhat a fekete-tengeri projekt a klímasemleges célok miatt – jelentette ki szerdán Christina Verchere, az OMV Petrom ve
A német–orosz üzlet, de Washington rábólintása is azt mutatja, hogy az érdekek mindennél fontosabbak – összegzett a Krónika által megkeresett szakértő, amikor az Északi Áramlat–2 nevű gázvezeték kapcsán hosszú idő után megszületett megállapodásról faggattuk.
A bruttó hazai termékhez (GDP) mérten 2,96 százalékra nőtt Románia államháztartási hiánya az idei év első hat hónapjában, miután május végén 2,29 százalékon állt.
Csak azok élvezzenek védelmet, akik valóban nem tudják kifizetni a villany- vagy gázszámlát, ne lehessen visszaélni – javasolja Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke.
A Román Nemzeti Bank vezetősége arra hívta fel a figyelmet egy jelentésben, hogy a bruttó hazai termékhez (GDP) mért 55 százaléknál nagyobb államadósság nem fenntartható Románia számára az államháztartási kiadások szerkezete miatt.
Teljes gőzzel működnek a Bihar megyei kistermelői kirakodóvásárok. Főszervezőjük, az Érmelléki Gazdák Egyesületének falugazdásza, Laskovics István szerint a termelők attól tartanak, hogy ősztől újabb járványügyi tiltások lépnek életbe, ezért a nyári hónapokban igyekeznek kihasználni a tavaly elmaradt értékesítési lehető
Olyannyira nem csitul a kormánykoalíción belül az ügyészek és bírák által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség felszámolása kapcsán kirobbant vita, hogy Stelian Ion igazságügy-miniszter már egyenesen az RMDSZ kormányból való kilépésének szükségességét hangoztatta.
Az idei év első hat hónapjában a 2020-as év azonos időszakához képest több mint 30 százalékkal nőtt a fizetésképtelenné vált vállalatok és egyéni vállalkozók száma: 3076 fizetésképtelenséget regisztráltak – közölte a cégbíróság.
Kétélű fegyvernek minősül, hogy a koronavírus-világjárvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások lazítása nyomán a lakosság épp annyira „ellazult”, hogy Románia tért vissza a legnagyobb mértékben a pandémia előtti „normalitáshoz”.
Magántőkealapot hozott létre Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes grófi család leszármazottja; az alap elsősorban a székelyföldi feldolgozóiparba kíván befektetni.
A tagállamoknak öt nappal ezelőtt kiküldött új uniós erdőstratégiával kapcsolatban az egyetlen „sajnálatos” dolog az, ahogyan ezt a rendkívül fontos dokumentumot kidolgozták.
Javult Romániában az igazságszolgáltatás megítélése az előző évekhez képest az Európai Bizottságnak a 2021. évi jogállamisági jelentése szerint. Arra is ráirányítják ugyanakkor a figyelmet, hogy korántsem zökkenőmentes a rendszer működése.