Fotó: Europarl.europa.eu
Miközben pénteken a kormány is elfogadta azt a rendeletet, amely szerint bizonyos fertőzöttségi ráta fölött csak védettségi igazolvánnyal lehet vendéglátóhelyekre és nyilvános eseményekre belépni, a téma kapcsán alkotmányossági aggályok merültek fel. Asztalos Csaba CNCD-elnök szerint egy ilyen, jogkorlátozással járó döntést csakis törvényben lehetne rögzíteni. Lapunknak Puskás Bálint volt alkotmánybíró ugyanígy vélekedett.
2021. szeptember 19., 19:592021. szeptember 19., 19:59
Amint arról beszámoltunk, Románia is csatlakozott azon európai uniós tagállamokhoz, amelyekben védettségi igazolványhoz kötik a vendéglátóhelyekre, kulturális és sporteseményekre, illetve magánrendezvényekre – esküvőkre és keresztelőkre – való belépést, miután a kormány pénteki ülésén elfogadta a koronavírus elleni küzdelem összehangolásával megbízott operatív törzs erre vonatkozó javaslatát, amely hétfőtől lép hatályba.
A kormányrendelet értelmében az intézkedés nem azonnal lép hatályba, és nem mindenhol, csupán azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta az előző 14 napban meghaladja a 3 ezreléket, a felső határ pedig 6 ezrelék, amely fölött már szigorúbb, karanténintézkedések következnek.
Ugyanakkor a vendéglátóhelyek vendégeinek és a rendezvények résztvevőinek számát még így is korlátozzák.
Belföldön is bevezették Romániában az uniós digitális Covid-igazolvány használatát azokon a településeken, ahol a megelőző két hétben a lakosság több mint három ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke eközben úgy véli: a kormányrendelet nem elegendő, a módosítás bevezetéséhez a parlament által elfogadott törvény szükséges. Asztalos az alkotmány 53. cikkelyére hivatkozik, amely szerint a polgárok szabadságjogainak korlátozására vonatkozó intézkedéseket csakis törvény útján lehet rögzíteni.
annak eléréséhez pedig a bevezetni kívánt intézkedések megfelelőek, szükségesek és arányosak.
Puskás Bálint volt alkotmánybíró a CNCD elnökének észrevétele kapcsán a Krónikának kijelentette: alapvetően egyetért vele. Elmondta, a pénteki napon maga Asztalos Csaba is egyeztetett vele, és neki is elmondta: a téma meglehetősen komplex.
„Létezik ugyanis a 2020/55-ös törvény, amely az 5. és 6. cikkelyében átruházza a kormányra bizonyos intézkedések meghozatalát a járvány elleni védekezés érdekében. Ez a törvény kizárólag a védőmaszk viselését, a karantént és a házi elkülönítést szabályozza konkrétan, a többi szükséges lépéssel kapcsolatos döntés jogát átruházza a kabinetre. Emellett az alkotmánybíróságnak is több döntése van, amelyben egyértelműen megmagyarázza: azért nem lehetett minden intézkedést egyértelműen törvénybe foglalni, mert akkor azok érvényesek lennének a járvány teljes időszaka alatt.
– mutatott rá. A volt alkotmánybíró ugyanakkor a mostani intézkedés kapcsán úgy véli: az már túllépi ennek a törvénynek a jelenlegi hatályát. Ez ugyanis két részre osztja a társadalmat, és egy újabb igazolványt vezet be, amihez bizonyos jogok gyakorlását köti, mint a személyi igazolvány esetében, amellyel például azt igazolja az ember, hogy elmúlt 18 éves, így vásárolhat cigarettát.
– hangsúlyozta Puskás. A volt alkotmánybíró áthidaló megoldásként azt javasolja, hogy módosítsák az 55-ös törvényt úgy, hogy egyetlen cikkelyben beleveszik a most tervezett intézkedéseket, rögzítve, hogy a járvány intenzitásának függvényében a kormány vagy az önkormányzatok dönthessenek arról, hogy alkalmazzák-e a védettségi igazolványt vagy sem.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
1 hozzászólás