Az agrárpályázatok gyökeres átalakításával lehetne megmenteni a kisgazdákat, akik a járvány időszakában anyagilag még nehezebb helyzetbe kerültek. Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségét vezető Hupka Félix a Krónikának elmondta: a kormány gyors intézkedéseire várnak az állattenyésztés több
A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterét.
Erdélyben magasabb az alkalmazottak termelékenysége, mint az országos – Bukarest nélküli – átlag, ám nagy különbségek vannak a különböző régiók között – derül ki az Erdélystat csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzéséből.&a
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett előrejelzése megerősíti, hogy a hatóságok megfelelő költségvetési feltételeket teremtettek, és Románia jó úton halad, de továbbra is óvatosságra van szükség, különösen a kiadások tekintetében – jelentette ki a pénzügyminiszter.
Ismét lezárták az amerikai törvényhozás épületének környékét, miután helyi idő szerint péntek délután egy autós elgázolt két rendőrtisztet egy ellenőrzőpontnál, majd autójával egy betonbarikádba rohant.
Afrikai országok társaságában, a rangsor vége felé találjuk Romániát azon a globális toplistán, amely a koronavírus-világjárvány begyűrűzése óta a vállalkozásoknak és a lakosságnak nyújtott állami támogatásokat veszi górcső alá.
Kötelező vételi ajánlatot tett a Romgaz román állami gázvállalat az amerikai ExxonMobil olajvállalatnak a Neptun elnevezésű fekete-tengeri földgázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedésére – közölte szerdán a vállalat.
A spanyol média szerint 31, francia sajtóértesülések szerint 35 román állampolgárból álló csoport bukott le, miután hamis negatív koronavírustesztet felmutatva próbáltak volna Nyugat-Európából hazajutni Romániába.
A bukaresti törvényszék az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszának megépítésével licit nyomán megbízott Straco cég kérésére felfüggesztette az országos közútkezelő társaság (CNAIR) szerződésbontásra vonatkozó döntését.
Elfogadta a bukaresti felsőház hétfőn döntéshozó kamaraként azt a jogszabályt, amely eltörli a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő törvényt.
Éles vitával kezdődött csütörtökön a bukaresti képviselőház jogi bizottságának ülése, amelyen az igazságszolgáltatásban elkövetett visszaéléseket kivizsgáló különleges ügyészi osztály (SIIJ) megszüntetését előíró törvényjavaslat került napirendre.
Számos területen kell kárrendezést végezzen a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a sertésállományokat sújtó afrikai sertéspestis, illetve a koronavírus-járvány kihatásai miatt. Ezzel párhuzamosan új agrárstratégiát dolgoz ki, amelynek része lesz a sertéstartás szabályozása és a gazdák szövetkez&e
Az „ország kifosztásának” nevezte Marcel Ciolacu a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ 61 szenátora és képviselője által benyújtott módosító javaslatot, amely – a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint – lehetőséget teremt a nem román állampolgárság
Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) úgy módosította a földgáz- és villamosenergia-hálózatra történő ingyenes csatlakozásról szóló jogszabályt, hogy lehetővé tette a fogyasztók számára a munkálatok értékének megfinanszírozását.
A kormány szerdai ülésén elfogadta azt a határozatot, amely leszögezi a személyazonossági okmányok, a lakhelyigazoló dokumentum, valamint az ingatlankártya formáját és tartalmát – közölte Lucian Bode belügyminiszter.
Csökkentette kedden a tavalyi negyedik negyedéves romániai gazdasági növekedésre vonatkozó adatot az Országos Statisztikai Intézet (INS), így a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest a február közepi gyorsjelentésben közölt 5,3 százalékos bővüléshez mérten.
Mintegy 230 parcellából álló, 800 hektárnyi szántóföldet művelnek a szilágyszentkirályi Módi testvérek. A Szilágy megyei Debren községhez tartozó magyar falu agrárvállalkozói kiváló hozamú termőföldekké alakították az évek óta bozóttal befedett területeket.
Csalódottságának adott hangot szerdán Florin Cîţu miniszterelnök a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében folytatott nyomozás lezárása miatt.