A vártnál gyorsabb fellendülés várható az európai gazdaságban

A vártnál gyorsabb fellendülés várható az európai gazdaságban

Fotó: Pinti Attila

Az európai gazdaságban a vártnál valamivel gyorsabb fellendülés várható, mivel az év első negyedévében a gazdasági tevékenység meghaladta a várakozásokat, és a javuló egészségügyi helyzetnek köszönhetően a második negyedévben felgyorsult a koronavírus-járvány megfékezésére vonatkozó korlátozások feloldása – közölte az Európai Bizottság a szerdán közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.

MTI

2021. július 07., 15:152021. július 07., 15:15

2021. július 07., 15:592021. július 07., 15:59

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: a nyári időközi gazdasági előrejelzés szerint az Európai Unió és az euróövezet gazdasága az idén 4,8 százalékkal, 2022-ben pedig 4,5 százalékkal fog bővülni.

A tavasszal közzétett előző előrejelzéshez viszonyítva az idei évre az unióban 0,6 százalékkal, az euróövezetben 0,5 százalékkal nagyobb növekedést várnak, míg 2022-re mindkét területen kis mértékben, 0,1 százalékkal javították a prognózist – közölte az uniós biztos.

Az előrejelzések szerint a reál-GDP 2021 utolsó negyedévében mind az EU-ban, mind az euróövezetben visszatér a válság előtti szintre.

Az euróövezet esetében ez egy negyedévvel előbb következik be a tavaszi előrejelzésben vártnál.

Elmondta: a növekedés várhatóan erősödni fog, mivel az év első negyedévében a gazdasági tevékenység meghaladta a várakozásokat, illetve azért, mert a koronavírus megfékezését célzó stratégia és a védőoltások beadása terén elért előrelépés az új fertőzések és kórházi kezelések számának csökkenéséhez vezetett.

korábban írtuk

A korábbihoz képest jóval nagyobb gazdasági növekedést jelez előre az EB Romániában
A korábbihoz képest jóval nagyobb gazdasági növekedést jelez előre az EB Romániában

Az Európai Bizottság (EB) legfrissebb becslései szerint idén 7,4 százalékkal, jövőre 4,9 százalékkal bővül a román gazdaság.

A növekedés fő mozgatórugói nagy valószínűséggel a magánfogyasztás és a beruházások lesznek, amit a gazdasági tevékenységgel párhuzamosan várhatóan átalakuló foglalkoztatás is segít majd. Az EU fő kereskedelmi partnereinek erőteljes növekedése jótékony hatással lesz az uniós áruexportra, míg a szolgáltatásexportot továbbra is visszavetik majd a nemzetközi turizmust gátló még meglévő korlátozások.

Paolo Gentiloni szerint a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap előreláthatólag jelentős mértékben hozzájárul majd a növekedéshez.

Az uniós pénzügyi eszköz által generált teljes vagyon az előrejelzés távlatában az EU 2019-es reál-GDP-jének 1,2 százaléka körül valószínűsíthető. Az idei és a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzés az uniós bizottság szintén felfelé módosította.

Az emelkedő energia- és nyersanyagárak, egyes alkotórészek és nyersanyagok hiánya, valamint az erőteljes belföldi és külföldi kereslet várhatóan felfelé ható nyomást gyakorol a fogyasztói árakra még ebben az évben. 2022-ben ez a nyomás valószínűleg fokozatosan mérséklődni fog, amint a termelés útjában álló akadályok elhárulnak, és a kereslet és a kínálat közelít egymáshoz.

Az előrejelzések szerint az infláció az idén átlagosan 2,2 százalék, 2022-ben pedig 1,6 százalék lesz az unión belül. Az euróövezetben 2021-ben 1,9 százalékos, 2022-ben pedig 1,4 százalékos infláció valószínűsíthető.

Az infláció az előre jelzettnél magasabb is lehet, ha az ellátási korlátok tartósabbak,

és az árnyomást nagyobb mértékben hárítják át a fogyasztói árakba – közölte jelentésében az Európai Bizottság.

A nyári gazdasági előrejelzés Magyarországra vonatkozó bekezdésében azt közölte: a magyar gazdaság koronavírus-járvány utáni fellendülése a második negyedévben valamelyest megtorpant, részben az ellátási lánc autóipart érintő tartós zavarai miatt.

A prognózis szerint a fellendülés az év második felében tovább folytatódik, amit az üzleti és fogyasztói bizalom közelmúltbeli javulása eredményez. Az uniós bizottság szerint a magyar GDP az idén 6,3 százalékkal, 2022-ben 5 százalékkal nő, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb a brüsszeli testület májusi értékelésében közölt adatoknál.

Azt is közölték, hogy a magasabb üzemanyagárak és a közelmúltbeli jövedékiadó emelések hatására a HICP-infláció 2021 májusában 5,3 százalék volt.

A bizottsági előrejelzés az év végéig 4,4 százalékos, jövőre pedig 3,3 százalékos inflációt prognosztizál, előbbi 0,4 százalékponttal, utóbbi 0,1 százalékponttal magasabb, mint a legutóbbi, májusban közzétett tavaszi előrejelzésben szereplő adat.

A jelentés szerint az első negyedévében a szezonálisan kiigazított foglalkoztatás 1,1 százalékkal maradt a járvány előtti szint alatt. Az üres álláshelyekre vonatkozó statisztikák egyelőre nem utalnak az aggregált munkaerő-kereslet erőteljes élénkülésére. A havi adatok szintén enyhe lassulást jeleznek a magánszektorbeli bérnövekedéssel kapcsolatban az idei év első negyedévében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”

A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”
2024. április 12., péntek

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban

Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban
2024. április 12., péntek

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele

A magyar és román piacnak köszönhetően nőtt az osztrák SW Umwelttechnik építőipari vállalat értékesítési árbevétele 2023-ban, üzemi eredménye és nyeresége azonban kissé csökkent – derül ki a cég honlapján pénteken publikált éves jelentésből.

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele
2024. április 12., péntek

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára

Újabb rekordot döntött az arany ára: a Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint pénteken a csütörtöki 347,0367 lejről 359,6861 lejre nőtt a hivatalos árfolyam.

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára
2024. április 12., péntek

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között

Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 7990 lej volt az idei második hónapban, 14 lejjel (0,2 százalékkal) több, mint egy hónappal korábban.

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között
2024. április 11., csütörtök

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot

Egy vállalkozás kész beperelni a Környezetvédelmi Alapot, amiért a román állam nem fizet a cégeknek a napelemes áramtermelő rendszerek háztartási telepítését ösztönző Zöldház programban.

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot
2024. április 11., csütörtök

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel

Az uniós forrásokból történő beruházások továbbra is „első számú prioritást” jelentenek, és a kormány kilenc új projektre különít el pénzt az EU helyreállítási alapjából lehívott összegekből – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu.

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel
2024. április 11., csütörtök

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn

Sürgős döntéshozatalra szólította fel a kolozsvári hatóságokat a Pro Infrastruktúra Egyesület, amely érthetetlennek tartja, miért kell immár négy és fél hónapja várni a körgyűrű második szakasza ügyében kiírt versenytárgyalás eredményére.

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn
2024. április 11., csütörtök

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság

Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság
2024. április 11., csütörtök

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban

„Kérd a nyugtát a szépségszalonban! Ha a gazdasági szereplő megtagadja, jogosult vagy az ingyenes szolgáltatásra!” – tanácsolja Facebook-oldalán az ANAF, amely átfogó, a szépségiparban tevékenykedőket megcélzó kampányt indított márciusban.

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban