Miközben javában zajlik a fogyasztók szabadpiaci szerződéskötése, a hatóságok a földgáz és a villanyáram ingyenes bekötését lehetővé tevő jogszabály korrigálásán dolgoznak.
Stelian Ion igazságügyi miniszter elferdíti az igazságot annak érdekében, hogy politikai támogatást szerezzen az igazságügy működését szabályozó törvények módosítására – állítják Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírái.
Leghamarabb 2025-ben kezdődhet el a fekete-tengeri földgáz kitermelése a Neptun Deep gázmezőből – jelentette ki Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
Jelentősen megdrágultak az elmúlt néhány hónap leforgása alatt az üzemanyagok, ma már csaknem annyit kell fizetnünk egy liter benzinért vagy gázolajért, mint a koronavírus-világjárvány előtt.
Gazdaságilag érthető a nagyvárosok polgármestereinek kérése, hogy változtassanak a járványügyi korlátozások bevezetésének módszertanán – szögezte le megkeresésünkre Lorenzovici László orvos, közgazdász végzettségű egészségügyi elemző. Mint mondta, a harmadik hullám amplitúdója kisebb lesz,&
Románia idén csatlakozhat a schengeni övezethez, amennyiben pozitív lesz az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében készülő jelentés, a román euró viszont leghamarabb 2027-ben jöhet – vallja Florin Cîțu miniszterelnök.
Elfogadta a kormány az ügyészek és bírák által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló törvénytervezetet.
Románia évente mintegy 64 millió eurót költ importburgonyára, noha meg tudná termelni az országban is – nyilatkozta egy online vitán Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.
Váratlanul jól teljesített a román gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben, amikor a harmadik negyedévhez mérten 5,3 százalékkal gyorsult, így tavaly egész évben a GDP csak 3,9 százalékkal esett vissza, ami jobb a korábbi várakozásoknál.
Ismét napirendre került a fekete-tengeri gáz kitermelésének régóta húzódó kérdése. Virgil Popescu energiaügyi miniszter néhány nappal ezelőtt azt mondta, ebben az évben módosítják az úgynevezett offshore-törvényt, amely közvetlenül érinti az energetikai erőforrásokkal kapcsolatos befektetéseket.
Nagyjából 1,4 millió romániai lakosnak van 100 000 dollárt meghaladó vagyona – derül ki a Credite Suisse elemzéséből, amelyet az Economica.net gazdasági portál idézett.
Románia „a 2017 és 2019 között folytatott katasztrofális gazdaságpolitika” miatt van most a jelenlegi, túlzott deficitet követelő helyzetben, jelentette ki szombaton Florin Cîţu kormányfő, rámutatva, hogy az Európai Bizottság (EB) támogatja a kormánya által az idei évre javasolt büdzsétervezetet.
Nagyváradi mintára fejlesztené a román fővárost Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere. Az URS-s elöljáró ehhez a korábbi váradi polgármestertől kért tanácsot.
Stelian Ion igazságügyi miniszter közölte, hogy péntek reggel benyújtotta a kormányhoz az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi részleg (SIIJ) felszámolását célzó törvénytervezetet.
„Fontos, hogy mind a 27 evezős egy irányba húzzon, ne összevissza csapkodjanak” – jelentette ki a most elfogadott helyreállítási és rezilienciaépítési eszköz kapcsán Winkler Gyula. Az európai parlamenti képviselő szerint az is elengedhetetlen, hogy a bukaresti kormány gyorsan lépjen.
Hosszas halogatás után közvitára bocsátotta a 2021-es évi állami költségvetés tervezetét a bukaresti kormány.
Az Európai Bizottság becslése szerint tavaly 5 százalékkal esett vissza a román gazdaság teljesítménye, ami a korábbi előrejelzéshez mérten 0,2 százalékponttal kisebb csökkenést jelent.
A romániai vadgazdálkodás megszűnt, vagy legalábbis a szakemberek beleszólását minimálisra csökkentette a bukaresti politikum. A vadőrök és erdészek elkeseredettségét legjobban az erdők csendjében lehet megérteni, ahol állami támogatás nélkül, sokszor saját zsebükre látnak el olyan vadgondozási feladatokat, amelyekből semmi hasznuk nem sz&a