Egyre biztosabb a Neptun Deep gázmező kitermelése, két cég is kapacitáslekötési szándéknyilatkozatot nyújtott be

Egyre biztosabb a Neptun Deep gázmező kitermelése, két cég is kapacitáslekötési szándéknyilatkozatot nyújtott be

Egyre biztosabb, hogy valóban elkezdődhet a földgáz kitermelése a Fekete-tenger romániai kontinentális talapzatán található Neptun Deep gázmezőn, miután az OMV Petrom és a Romgaz is határozott kapacitáslekötési szándéknyilatkozatot nyújtott be.

2023. február 22., szerda

Továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos baleset, Svédországban a legbiztonságosabb a közlekedés

Megközelítőleg 20 600 személy vesztette életét tavaly közúti balesetben az Európai Unióban, 3 százalékkal több, mint 2021-ben, de 10 százalékkal kevesebb, mint a világjárvány előtti évben, 2019-ben – közölte az Európai Bizottság.

Továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos baleset, Svédországban a legbiztonságosabb a közlekedés
2023. február 21., kedd

Grindeanu szerint jelenleg mintegy 600 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út épül Romániában

Romániában jelenleg mintegy 600 kilométernyi autópálya vagy gyorsforgalmi út építési munkálatai zajlanak – közölte Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.

Grindeanu szerint jelenleg mintegy 600 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út épül Romániában
2023. február 21., kedd

A velencei karnevál helyett egyre többen kedvelik a székelyföldi farsangtemetést

Farsangtemetés színhelyei voltak szombaton Csíkszereda utcái, ahol Hargita megye 12 településének maskarába bújt hagyományőrző csoportjai vonultak fel. Ferencz Angéla néprajzos szakemberrel a továbbélő hagyományok közösségmegtartó erejéről beszélgettünk.

A velencei karnevál helyett egyre többen kedvelik a székelyföldi farsangtemetést
2023. február 20., hétfő

Csak lassan a földalattitesttel: szakember szerint leghamarabb 2030-ban utazhatunk metróval Kolozsváron

A legoptimistább forgatókönyv szerint 2030-ban utazhatunk metróval Kolozsváron – jelentette ki egy televíziós műsorban Ionuț Ciurea, a Pro Infrastructura Egyesület elnöke. A kivitelezőre bő egy hét múlva derülhet fény.

Csak lassan a földalattitesttel: szakember szerint leghamarabb 2030-ban utazhatunk metróval Kolozsváron
2023. február 20., hétfő

Megáradt patak miatt leállt a közlekedés egy Hargita megyei útszakaszon, továbbra is sebességkorlátozás van érvényben

Leállt a forgalom Hargita megyében a 13C jelzésű úton, Székelyszentlélek és Monosfalu között hétfőre virradóan, miután víz öntötte el az utat.

Megáradt patak miatt leállt a közlekedés egy Hargita megyei útszakaszon, továbbra is sebességkorlátozás van érvényben
2023. február 18., szombat

Erkölcsileg is helyes kimaradni a háborúból, Moszkva nem fenyegeti Európa biztonságát – Orbán Viktor évet értékelt

A rendszerváltás óta eltelt 32 évből a legnehezebbnek ítélte a 2022-es évet Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Erkölcsileg is helyes kimaradni a háborúból, Moszkva nem fenyegeti Európa biztonságát – Orbán Viktor évet értékelt
2023. február 17., péntek

Határozott kiállás: Románia ellenzi, hogy Ukrajna hajóutat építsen a Duna-deltában egy új tengeri kijárat megnyitása érdekében

Románia nemzetközi egyezményekre és környezetvédelmi szempontokra hivatkozva ellenzi, hogy Ukrajna hajóutat építsen a Duna-deltában egy új fekete-tengeri kijárat megnyitása érdekében – közölte a román külügyminisztérium.

Határozott kiállás: Románia ellenzi, hogy Ukrajna hajóutat építsen a Duna-deltában egy új tengeri kijárat megnyitása érdekében
2023. február 16., csütörtök

Bemutatják a jövő iskoláját Erdélyben, a világ legjobb tanára is ellátogat a csíkszeredai nemzetközi konferenciára

A digitális oktatás fejlesztésének lehetőségeiről, az alkotó jellegű pedagógiáról, a romániai oktatási rendszer digitalizációjáról is szó lesz a szombati nemzetközi konferencián, amelyet Csíkszeredában szerveznek.

Bemutatják a jövő iskoláját Erdélyben, a világ legjobb tanára is ellátogat a csíkszeredai nemzetközi konferenciára
2023. február 16., csütörtök

Haladnak a székelyföldi nagyberuházások, a partiumi gazdák is reménykedhetnek a magyar gazdaságfejlesztési támogatásban

Jó ütemben halad a székelyföldi gazdaságfejlesztési program mintegy száz nagyberuházásának a megvalósítása. A kisösszegű székelyföldi gazdapályázatok után a Pro Economica Alapítvány arra vár, hogy a partiumi gazdapályázatokat is meghirdethesse.

Haladnak a székelyföldi nagyberuházások, a partiumi gazdák is reménykedhetnek a magyar gazdaságfejlesztési támogatásban
2023. február 15., szerda

Székelyföldi turnén a komolyzenét a színházzal ötvöző előadás, amelyben Molnár Piroska is fellép

Magyarországi színészlegendák – többek közt Molnár Piroska, Bezerédi Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila – és világklasszis zenészek lépnek fel három székelyföldi helyszínen február végén.

Székelyföldi turnén a komolyzenét a színházzal ötvöző előadás, amelyben Molnár Piroska is fellép
2023. február 13., hétfő

Betiltaná a szerencsejátékok népszerűsítését a liberális politikus, aki szerint aggasztó a függőség a fiatalok körében

A házbizottság hétfői ülésén a szenátus ügyvivő elnöke, Alina Gorghiu arra kérte a testületet, hogy a felsőház tárgyalja sürgősségi eljárással a szerencsejátékokat népszerűsítő audiovizuális reklámok betiltására vonatkozó törvénymódosító tervezetét.

Betiltaná a szerencsejátékok népszerűsítését a liberális politikus, aki szerint aggasztó a függőség a fiatalok körében
2023. február 13., hétfő

Gyermekmentők akcióban: ingyen viszik bel- és külföldi kezelésre a kiskorú betegeket a nagyváradi önkéntesek

A Páli Szent Vince Társaság jóvoltából Nagyváradon állomásozik Románia első és egyelőre egyetlen gyermekmentő autója, amely tavaly november óta ingyen szállítja bel- és külföldi kezelésre a beteg gyereket.

Gyermekmentők akcióban: ingyen viszik bel- és külföldi kezelésre a kiskorú betegeket a nagyváradi önkéntesek
2023. február 10., péntek

Sportműsor: magyargyalázás, közben valami meccset is játszanak

Romániában a szó szoros értelmében sportot űznek a magyargyűlöletből , a bukaresti kormányzati illetékesek viszont ahelyett, hogy ennek próbálnának véget vetni, mondvacsinált ügyek miatt szítják tovább az ellentétet a magyarok és a románok között.

Sportműsor: magyargyalázás, közben valami meccset is játszanak
2023. február 08., szerda

Újabb sztráda-összeköttetéssel enyhülhet a Kolozsvárt és környékét megbénító forgalom

Kiírták a versenytárgyalást az észak-erdélyi (A3-as) autópályát a DN1-es számú országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi út megépítésére – közölte szerdán Emil Boc, Kolozsvár polgármestere Facebook-oldalán.

Újabb sztráda-összeköttetéssel enyhülhet a Kolozsvárt és környékét megbénító forgalom
2023. február 08., szerda

Román kormánypárti szóvivő: a székely zászló kitűzésének követelése a Kreml forgatókönyve szerint történik

Orosz befolyást sejt a magyar és a székely jelképek romániai használatának követelése mögött Ionuț Stroe, a bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

Román kormánypárti szóvivő: a székely zászló kitűzésének követelése a Kreml forgatókönyve szerint történik
2023. február 08., szerda

Balra át? Egyelőre „félretolták” a jobbkormányos autók kitiltását a romániai közutakról

Elhalasztotta kedden a képviselőház a döntést arról a törvénytervezetről, amely révén megtiltanák a jobbkormányos személygépkocsik közlekedését a romániai közutakon.

Balra át? Egyelőre „félretolták” a jobbkormányos autók kitiltását a romániai közutakról
2023. február 07., kedd

Németh Zsolt a székely zászló ügyében: Románia mikor kívánja teljesíteni jó 100 éves adósságát?

Nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy a székely zászló közintézményeken történő használatának tiltását kifogásoló bejegyzése miatt a román külügyminisztérium bekérette Magy.

Németh Zsolt a székely zászló ügyében: Románia mikor kívánja teljesíteni jó 100 éves adósságát?