Nemigen éri meg bankban tartani az eurót: 2000 euró évi lekötése esetén csak 12 romániai bank kínál profitot, miközben 13 másik pénzintézetnél egy év lejártával kevesebb pénzt adnak ki a lekötött összegnél.
A Világbank képviselőivel találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnök New Yorkban, az Amerikai Egyesült Államokban tartott munkalátogatás keretében. A találkozó végén 500 millió euró értékű kölcsönmegállapodást írtak alá.
Bankban dolgozna a romániai álláskeresők legnagyobb hányada egy felmérés alapján, amely szerint júliusban jelentős mértékben nőtt a munkát keresők száma.
Ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a képviselőház és a szenátus költségvetési bizottsága Mugur Isărescu jegybanki kormányzó újabb mandátummal való megbízását.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége is (ALDE) is a Román Nemzeti Bank (BNR) jelenlegi kormányzóját, Mugur Isărescut támogatja a jegybankelnöki tisztségre.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pénteken közölte, hogy a 33 éves Bálint Csaba közgazdászt javasolja a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsába.
Támogatja a román balliberális kormánykoalíció Mugur Isărescut abban, hogy újabb elnöki mandátumot töltsön be a Román Nemzeti Bank (BNR) élén.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 4,2 százalékra emelte idei inflációs előrejelzését, így a fogyasztói árindex 2019-ben meghaladja a jegybank 1,5-3,5 százalékos célsávját.
A legpontosabb makrogazdasági elemzésekért járó elismeréssel díjazta a Consensus Economics londoni székhelyű gazdasági kutatócég Bálint Csabát, az OTP Bank Románia elemzőjét.
Miután egyértelművé vált, hogy az olyan kormányprogramokra, mint az Első otthon, az Első autó vagy a Fektess magadba! nem alkalmazható a havi törlesztőrészlet kiszámításánál bevezetett új index, a pénzügyminisztérium mégis jogszabály-módosításra készül.
Szakértők szerint az a tény, hogy nagyjából egy százalékkal alacsonyabb a román jegybank által most közzétett irányadó mutató, amely az irányadó bankközi kamatlábat (ROBOR) váltja fel az új kölcsönök esetében, egyáltalán nem jelenti azt, hogy csökkennek a bankhitellel rendelkezők havi törlesztőrészletei.
A lejalapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló háromhavi irányadó bankközi hitelkamatláb (ROBOR) új, tranzakciók alapján kiszámított szintje a jelenleg már folyamatban lévő hitelszerződésekre is érvényes lehet.
Akkora méreteket ölt a bankszámlák zárolása a felhalmozott adósságok behajtása érdekében, hogy van olyan pénzintézet, amelyik külön ügyosztályt volt kénytelen létrehozni az esetek kezelésére.
Miközben szerdán hatalmasat ugrott a háromhavi irányadó bankközi kamatláb értéke, és a hathavi növekedése is meghaladta a 0,05 százalékpontot, a szakértők úgy számolnak: a 114-es rendelet módosítása nyomán valamivel alacsonyabbak lesznek a törlesztőrészletek.
A képviselőház szerdán döntő házként elfogadta a Junior Centenar nevet viselő megtakarítási számlákról szóló sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet, amelyet az ellenzék korábban elmarasztalt.
Továbbra is nagy a homály a bankadó körül: ugyan a kormány pénteken módosította a hírhedt 2018/114-es sürgősségi rendeletet, és függetlenítette a ROBOR-tól a „kapzsisági illetéket”, konkrétumok híján egyelőre nem tudni, hogyan csapódik ez le a lakossági hitelek szintjén.
Elfogadja a kormány pénteki ülésén a 2018/114-es, a 2010/50-es és a 2016/52-es sürgősségi rendeletek módosításait – jelentette be a kormányülés kezdetén Viorica Dăncilă. A jóváhagyott rendelet alapján harmadára csökkent a bankadó.
Az OTP romániai leánybankja elnyerte az év bankja címet Romániában, és megkapta a legjobb jelzáloghitelt nyújtó pénzintézet elismerést is – közölte kedden a pénzintézet.