Az előrejelzések szerint soha nem látott mértékben borítja fel a bukarestiek életét a szűk egy hét múlva kezdődő NATO-csúcs. Elkerülhetetlennek látszik a főváros közlekedésének a megbénulása. Akad, aki nem jut majd be a munkahelyére, és otthon sem nyithatja ki a főútra nyíló ablakát, de minden bizonnyal olyan is lesz, akinek terrorelhárító mesterlövészt kell beengednie a lakásába..
Olümpiában fellobbant a láng, aztán útra kelt Peking, az idei nyári olimpiai játékok helyszíne felé. Csaknem huszonkétezer fáklyavivő juttatja majd el a kínai fővárosba, ahol augusztus 8-ától hirdeti a földkerekség legnagyobb, négyévente ismétlődő sportvetélkedőjének kezdetét. Legalábbis ebben bízik mindenki – no meg abban, hogy ezzel párhuzamosan és titokban a kínai vezetést is sikerül valamelyest móresre tanítani.
Hosszasan lehet vitatkozni arról, érdemes-e összekötni a koszovói függetlenedést a székelyföldi autonómiatörekvésekkel – illetve, hogy értelmezhető-e Koszovó „egyedi” példája az önrendelkezés általánosabb kérdéskörének kontextusában.
Alighanem lehetőségként is fel lehetne fogni azt, hogy a húsvéti ünnepekre törvény szerint szabadnap jár Romániában, az ortodox vallásúak viszont rendszerint máskor ünneplik a feltámadást, mint a katolikusok és a protestánsok.
Miközben a mitrovicai utcai öszszecsapások azt jelzik: a Koszovó miatt kirobbant konfliktus elülésére még jó ideig várnunk kell, a világsajtó máris arról tudósít, hogy a tibetiek is a szülőföldjük számára megígért önrendelkezés megsértése miatt szerveznek megmozdulásokat.
Minden bizonyára vitt némi izgalmat a hazai magyar politikai mérkőző felek életébe a Magyar Polgári Párt bejegyzése ügyében benyújtott fellebbezés bukaresti tárgyalását megelőzően felröppentett hitelességi gyanú. A bejegyzést jogerőre emelő döntés első látásra talán okafogyottá tette a kérdést, a bejegyzés ténye, a romániai magyar politikai alternatíva megteremtése azonban immár más kérdéseket is felvet.
Kicsiny, de harsány román társaság ellentüntetett március 15-én Kolozsváron. Ezért 2008. március idusa nem a méltóságteljes emlékezés, hanem az intézményesített sovinizmus egyik utolsó fellángolásának napjaként vonul be a történelembe.
Március tizenötödike lassan ugyanarra a sorsra jut, mint az összes hagyományos, „nagy” nemzeti vagy vallási ünnep: az emlékező közösség számára megszokássá válik, mint a sokadik házassági évforduló vagy születésnap.
Egyre izzóbban vörös posztó Koszovó. A függetlenségét nemrég egyoldalúan kikiáltó dél-szerbiai tartomány – ahogy azt igen sokan megjósolták – követendő, mi több, követhető példát vázolt fel az önállóságuk útját kereső kis nemzetek számára.
Ha felidézzük az alkotmánybíróság által az elmúlt időszakban meglehetősen sarkalatos kérdésekben hozott döntéseket, első látásra azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mindannyiszor fele-fele arányban osztotta meg a romániai politikai osztály szereplőit. Amikor a taláros testület tavaly a Cioroianu-ügyben kimondta, hogy az államfőnek nincs vétójoga a miniszterek kinevezésekor, a kormányoldal felállva tapsolva üdvözölte a liberális külügyminiszter...
Meg lehet próbálni különféle okfejtésekkel értelmezni a magyarországi népszavazás eredményét, ám a tények attól még tények maradnak: a szavazók jelentős többsége elvetette a kormány reformprogramjának alapját képező jogszabályokat. Ezzel pedig közvetve véleményt nyilvánított a kormány és a kormányfő eddigi teljesítményéről is. A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére leadott voksok száma alapján megállapítható: legalábbis...
Vojiszlav Kostunica és a szerb kormány lemondásával – némileg előrelátható, mégis csak titkon remélt módon – újra rajtvonalra került az egyre fiatalabb Szerbia, amely az immár több mint egy évtizede zajló területi „fogyókúra” nyomán a Balkán egyik legcsinosabb államává vált. Ma már arra is csak kevesen vennének mérget, hogy a legutóbbi, a „Koszovó-terápia” az utolsó is volt egyben.
Akik emlékeznek még a román államfő leváltására kiírt referendumra, azok bizonyára kevésbé találják meglepőnek, hogy a magyarhoni polgárnak igennel kell szavaznia, ha nemet akar mondani a tandíjra, a vizitdíjra és a kórházi napidíjra – és fordítva. Jó kérdés természetesen, hogy a népszavazás valóban erről a három „díjról” szól-e.
Alaposan feladták a leckét a politikusoknak azok a tordai magyar szülők, akik nem kérnek a nagy erőfeszítések árán kiharcolt, ősszel induló magyar gimnáziumból, és azt kérvényezték, hogy gyermekeik a Mihai Viteazul Gimnázium magyar tagozatán fejezhessék be tanulmányaikat.
Végképp eldőlni látszik, az idei parlamenti választásokat immár az egyéni választókerületes rendszerben tartják. A választópolgárnak a szavazófülke magányában nem arról kell majd véleményt nyilvánítania, hogy az RMDSZ-szel, a Magyar Polgári Párttal, esetleg a Nemzeti Liberális Párttal tart, hanem egyéni jelöltek, emberek közül választhatja ki azt, akit a legalkalmasabbnak tart képviseletére.
Vlagyimir Putyin egy Maybach luxusautót ajándékoz Dmitrij Medvegyevnek. Az megköszöni a nagyvonalú meglepetést. A kocsiba ülve azonban látja, hogy nincs kormánykerék. „Hol a kormány?” – kérdi. Mire Putyin: „Minek az neked? Majd én vezetek helyetted.”
Különös, mondhatni meghatározhatatlan szervezet a Magyar Ifjúsági Értekezlet: egyszerre beszélnek róla elismerően és félve. Talán maradjunk az elismerésnél, a Miértről ugyanis többnyire azt hallani, hogy jól szervezett, fegyelmezett, mobilizálható, kérlelhetetlen. Ezért félnek tőle sokan. Talán az RMDSZ-ben is, de ez azért még nem nyert egyértelmű bizonyítást.
A pártok ifjúsági szervezetei amúgy nincsenek könnyű helyzetben. A „nagyok” azt várják el...
Találós kérdés a Szociáldemokrata Párt kolozsvári szervezete vezetőjének. Mekkora az esélye annak, hogy Craiova egyik utcáját ne kereszteljék el az autóipari óriás megalapítójáról, Henry D. Fordról, mert az oltyán lakosok az amerikai üzletember antiszemita nézeteire hivatkozva emelnek kifogást a javaslat ellen? Segítünk Remus Lăpuşannak: ugyanannyi, mint annak, hogy valaki bebizonyítja Kossuth Lajos románellenességét és háborús (vagy forradalmi, merthogy...
Látogatottsági adatok