Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és a Magyar Polgári Pártnak nem sikerül megállapodnia a közös jelöltlisták kérdésében, így a júniusi önkormányzati választásokon egymás ellenfeleként indul harcba a két magyar alakulat.
Románia tulajdonképpen előnyt is kovácsolhatna az elmaradottságából. Abból, hogy itt még nem épültek meg az autópályák, nincsenek betonfalak közé szorítva a folyók. Ha szemét borítja is a környezetet, ha megtépázott állapotba jutott is a természet, mégsem történtek jóvátehetetlen emberi beavatkozások.
Ha a Krónika fogadóiroda lenne, és nem közéleti napilap, most meghirdethetné az RMDSZ–MPP-mérkőzés választási kampányfordulójának szorzóit – olyanformán, hogy a két alakulat közti megegyezés esélye kb. 10 az 1000-hez. (Bocsássák meg ezt az optimizmust.)
Mit lehet megtanulni a dél-tiroliaktól? – teheti fel a kérdést az autonómiában hivő székelyföldi magyar ember. A kérdés már csak azért is helyénvaló, mert mindkét népcsoport az Osztrák–Magyar Monarchia széthullásával került kisebbségbe, mindkettő gazdaságilag elmaradott területen alkotott tömböt, melyet a többségi nemzet rafinált betelepítési politikával próbált fellazítani.
Valami csak nincs rendben a Román Színházi Szövetség (UNITER) portáján: a tavalyi botrányos díjkiosztó ugyan idén már nem ismétlődött meg, de Ion Caramitru UNITER-elnök néhány csípős megjegyzést hétfőn este is bezsebelhetett.
Bőséges forrásanyag áll annak a sajtóbúvárnak a rendelkezésére, aki arra vállalkozik, hogy csokorba szedje mindazt a zöldséget, ami az erdélyi magyar médiában napvilágot látott a Krónika volt felelős szerkesztőjének a politikába való átigazolása kapcsán. A hazai egyetemek média szakos hallgatóinak kiváló alkalmuk volt ellesni a csúsztatás, a félre- és belemagyarázás, a diverziókeltés minden csínját-bínját.
A román diplomácia vezetőjének távozása kapcsán már az elején érdemes leszögezni, hogy annak időzítése, és nem bekövetkezte számít meglepetésnek. Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő számára legalább egy tucat kézzelfogható indok kínálkozott arra, hogy menessze a külügyminiszteri posztot egy éve és egy hete betöltő Adrian Cioroianut, erre azonban csak most látta elérkezettnek az időt.
Úgy tűnik, a közmondás fordítva nem érvényes, és pandúrból nem lesz a legjobb rabló. Ezt támasztja alá az a tény, hogy egy kolozsvári rendőr csuklóján osztrák kollégáinak bilincse kattant, miután bolti lopáson érték. A hír akár a kis színes kategóriába is tartozhatna, ha előzményként nem lennének ott a bűnözési statisztikák, amelyek szerint például Olaszországban a román állampolgárok tettei toronymagasan vezetik a külföldiek által elkövetett...
Alighanem jól tette Tőkés László, hogy nem várt tovább, és főleg, hogy nem udvarolt többet Traian Bãsescu államfőnek azért, hogy felvételt nyerjen az Európai Parlament néppárti frakciójába. A néppárti tagfelvételt a román demokrata párti delegáció a végtelenségig késleltethette volna, a megbízatás pedig 2009-ben lejár. Könnyen megtörténhetett volna, hogy helykereséssel telik el a mandátum, ez pedig nem vált volna a püspök dicsőségére.
Évtizedek elfojtott keserűsége tört elő azokból a Tibet-párti aktivistákból, akik a brit és francia hatóságokat, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is váratlanul érő elszántsággal állták útját a Pekingbe tartó olimpiai lángnak. A tüntetők vehemenciájából kiérződik, nem foglalkoznak azzal, hogy eltökéltségük akár vissza is üthet, a világ egyelőre rokonszenvező közvéleménye ellenük fordulhat a béke nemzetközi jelképének folyamatos...
A magyar többségű megyékben összefogni készülnek a román pártok, hogy egységes jelöltállítással próbálják ellensúlyozni a szerintük minden valószínűség szerint továbbra is etnikai alapú szavazásra készülő magyar választópolgári erőt.
A jelenlegi erőviszonyokat tekintve a tegnapi orosz–amerikai csúcstalálkozó, illetve a bukaresti NATO–orosz egyeztetés aligha járhatott volna más eredménnyel, mint amelyről az események résztvevői beszámoltak. A találkozók utáni közlemények békülékeny hangnemben, a további együttműködés fontosságát hangsúlyozva értékelik a tárgyalásokat, ami ebben az esetben valóban több, mint egyszerű diplomáciai fordulat.
Több-kevesebb látható és mediatizálható probléma nélkül ért véget Románia történetének egyik legnagyobb – a ceauşescui idők kirakatrendezvényét, az Universiadét azért igaztalan lenne kifelejteni – nemzetközi eseménye, a NATO-csúcs. A lakosság önvédelemből fakadó elvándorlása révén némi túlzással hollywoodi díszletté silányult román főváros újra megtelik élettel, az utazási irodák jót „kaszáltak” NATO-mentesítő ajánlatcsomagaikkal, a...
A NATO ma Bukarestben kezdődő csúcsértekezletének már csak George Bush ama tegnapi észrevételéből kiindulva is sorsdöntőnek kellene lennie, miszerint vége a hidegháborúnak. Ha ugyanis a világrend jelenlegi állapotára tett megállapítást elfogadjuk, akkor magától értetődik, hogy elkerülhetetlenné vált az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének megújulása.
Minden bizonnyal tévednek azok, akik kizárólag a belpolitikai adok-kapok részeként értelmezik Traian Bãsescu államfőnek azt a kijelentését, hogy Románia vezetői a nemzeti érdeket szem elől tévesztve írták alá 1997-ben a román–ukrán alapszerződést. Ha pártpolitikai céljai lettek volna az államfőnek, valószínű, nem most hozakodik elő a témával, és jobban kifundálja, miként pörkölhet oda ellenfeleinek. Mert hát a belpolitika összefüggéseiben vizsgálva...
Önök miniszterek maradnak – jelentette ki Gyurcsány Ferenc még a kormányprogram alapvető elemeit elutasító népszavazást követő első parlamenti ülésen, a kormánytagok felé fordulva. Akkor így cáfolta azt a felvetést, miszerint a referendumkudarc kormányátalakítást eredményezne. Végső soron igazat mondott, hiszen azt nem pontosította, meddig maradnak helyükön a kormánytagok.
Miért nem értik Európában a romániai magyar kisebbség keserveit? Merthogy nem értik, ahhoz kétség nem fér, s e felismerést csak erősítette a hallgatóságban a hétvégi kolozsvári kisebbségügyi konferencia. A tudós előadások, illetve Sógor Csaba EP-képviselő adomázó hozzászólása nyomán egyaránt ez a képzet alakulhatott ki, ami egyrészt lehangoló, másrészt maximálisan alkalmas önkritikus húrok megpendítésére a felelősen gondolkodó emberben.
Valószínűleg maga Wass Albert sem gondolta volna, hogy halála után talán nagyobb viharokat kavar majd a megítélése, mint ellentmondásoktól korántsem mentes életében. S bár a legújabb fejlemények alapján a Szalárd-völgyi forrásnál nem várható komolyabb hatósági fellépés a Wass-tábla avatóünnepségével szemben, az író tevékenysége az utóbbi hónapokban újfent viták kereszttüzébe került – határon innen és túl, hogy stílusosan fogalmazzunk.
Látogatottsági adatok