2008. március 21., 00:002008. március 21., 00:00
Göncz Kinga külügyminiszter nyilatkozatai alapján a magyar külügynek nem akaródzik semmiféle kapcsolatot teremteni a két, különböz? igényekkel fellép? népcsoport hasonló t?r?l fakadó törekvései között. Koszovó nem Székelyföld, a fegyveres er?szak nem egyenl? a békés autonómiaköveteléssel. Ezzel alapvet?en nem is lenne probléma, ha valóban elvi jelleg? álláspontként lehetne kezelni. A magyar külpolitika visszafogott, mérsékelt problémakezelésében azonban – az elmúlt évek rosszíz? tapasztalatait figyelembe véve is – tetten érhet? egyfajta tétovaság, koncepciótlanság; láthatóan nem nagyon tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, amely a dél-szerbiai tartomány – valljuk be – precedensérték? önállósodása következtében el?állt. Némiképp rosszmájúan fogalmazva: meglep?, hogy Magyarország elismerte Koszovó függetlenségét, és nem várta ki, amíg az EU összes tagállama hasonlóképpen cselekszik.
A magyar külpolitikai kurzussal ellentétben Szerbia meglehet?sen radikálisan kezeli a kérdést, ami részükr?l teljességgel érthet? is. Nem szívesen állítjuk olvasóink elé pozitív példaként a szélmalomharcot folytató szerb kormányt, de budapesti nagykövetük visszahívása olyan jelzés, amely a délszláv ország következetességét jelzi – ebben a helyzetben egyszer?en nem tehetnek mást. Érdemes összevetni ezt az attit?döt például a magyar külpolitika Szlovákiával kapcsolatos „langyos” magatartásával: talán nem vagyunk egyedül azzal a véleménnyel, hogy a felvidéki magyarok elleni „hivatalos” atrocitások miatt régóta megfontolandó a pozsonyi magyar nagykövet hazarendelése. És mindenekel?tt egy gyors reagálású, kezdeményez? típusú, határozott nemzetstratégia kimunkálása – amely képes jelzésérték? cselekvésre.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
