2008. március 26., 00:002008. március 26., 00:00
Igaz, ez utóbbira még sehol sem született meg az igazán hatékony megoldás. Az egyes források szerint eddig 130, mások szerint 19 halálos áldozatot követelõ tibeti tüntetések ügyében az ázsiai országok bölcsen hallgatnak. A gazdagabbak a Kína által megvillantott szabadkereskedelmi lehetõségek bûvöletében, a szegényebbek a segélyek növelésének reményében. Amerikai és európai politikusok ugyan elsõ haragjukban az olimpia bojkottját emlegették, de hamar észbe kaptak, s ma már legfeljebb az olimpiakörnyéki protokollrendezvények bojkottjáig terjed a felbuzdulás. Hiába, a világ pillanatnyilag negyedik gazdasági erejével senki sem tartja tanácsosnak szembemenni.
A sportnak pedig újra az ágyútöltelék szerep jut, eszközzé silányul, mint annyiszor a történelem folyamán. Propagandaeszközzé, mint 1936 hitleri Németországában. Zsaroló fegyverré, mint a 1980-as moszkvai, revánseszközzé, mint az 1984-es Los Angeles-i olimpián.
Peking valami hasonlóval, és mégis mással fenyeget: a félbojkottal. Olyan megoldással, amelybõl senki sem jöhet ki gyõztesen. Az olimpikonok azért, mert – bár kormányuk nem kockáztatja meg a küldöttség távolmaradását – közben folyamatosan éreztetik velük, hogy részvételükkel az emberiesség ügyét árulják el. A vendéglátók azért, mert ilyen körülmények között aligha hangozhat el a záróünnepségen a „minden idõk leg…”-jével kezdõdõ mondat, amelynek befogadására a rendezõk éveken át készülnek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig azért, mert miközben a mozgalom a békét, a múzsák között elhallgató fegyverek ideáját, a nemes versengés mindenekfelettiségét hirdeti, zavartan félrenéz, hogy ne láthassa a közvetlen közelben lobogó lángokat. A szavahihetõség, a hitelesség közben messze jár az olimpiai láng meggyújtásakor felröppentett galambokkal együtt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
