2008. március 13., 00:002008. március 13., 00:00
Mivel azonban a folyamat nagyon az elején tart, egyelõre ingerültséget és elutasítást vált ki a többségi fölényük tudatában toleráns nagyokból. Abházia és Dél-Oszétia igénybejelentését grúziai dühroham követte, a ruszinok óvatos jelentkezése pedig láncreakciót indított el Ukrajna kárpátaljai régiójában. Az elsõ pofont pedig – mint aki rossz idõpontban rossz helyen tartózkodik – a nemzeti ünnepük méltó megülésére készülõ magyarok kapták. A magyarok bejövetelének mitikus helyén, a Vereckei-hágón felavatandó emlékmû ugyanis eddig senki érzékenységét nem látszott bántani. Magyarország és Ukrajna államfõje megállapodott az emlékmû felállításában, Viktor Juscsenko pedig jóságos és toleráns atyuska módjára személyes védnökséget vállalt a talán leginkább béketûrõ elszakadt magyar kisebbség nemzeti szimbóluma ügyében. Egy ruszin képviselõ moszkvai sajtótájékoztatója nyomán viszont kiborult a bili, tartalma pedig a kárpátaljai magyarság nyakába ömlött. Mondhatnánk, mindig minket bántanak, de túl egyszerû lenne ily módon legyinteni az ügyre. Az ukrán nacionalista kirohanás ugyanis nem jelez egyebet, mint annak az érthetetlen félelemnek a generációkon való áthúzódását, amit a történelem a közép-kelet-európai térség többségi népeibe oltott. A kárpátaljai magyarok ma még a kis lépések mifelénk annyira ismert politikáját gyakorolva a március 14-ére tervezett emlékmûavatás elhalasztása mellett döntöttek. Abban azonban õk is biztosak lehetnek: hosszabb távon Ukrajna számára sincs más út, mint elfogadni a más nyelven élõk lelki Szabadság-szobrainak vagy turulmadarainak létjogosultságát. Az önrendelkezés iránti igény a koszovói hágón át Európa kevésbé szerencsés régióiba is visszavonhatatlanul megérkezett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
