E kérvények ugyanis alapjaiban kérd?jelezik meg az önálló magyar intézményrendszer kialakításáért vívott harc létjogosultságát. Úgy láttatják, mintha a tordai magyar közösség vezet?i a saját választóiktól is eltávolodtak volna radikális követeléseikkel.
Valljuk meg, az eset nem egyedi. Talán a szomszédba sem kell menni a példákért; magunk is kerültünk olyan döntési helyzetbe, amikor azt kellett mérlegelnünk, vajon érdemes-e élni az anyanyelvhasználat jogával. Nem rontjuk-e a számunkra kedvez? ítélet esélyeit egy bírósági tárgyaláson, ha ragaszkodunk a tolmácshoz? Vajon nem kockáztatjuk-e egy-egy kérvény pozitív elbírálását, ha azt magyarul megfogalmazva nyújtottuk be a polgármesteri hivatalban? Vajon könnyebb lesz-e megszerezni a jogosítványt a magyar nyelv? tesztlap kitöltésével, ha a közlekedéssel kapcsolatos szakkifejezésekkel eddig csak románul találkoztunk? Mert hát mind a jogosítvány megszerzése, mind a kérvény pozitív elbírálása, mind a per megnyerése fontosabb, mint az, hogy milyen nyelven kommunikálva értük azt el.
Ha azonban alaposabban belegondolunk, már a kérdés felvet?dése is azt bizonyítja, hogy nincs teljes jogegyenl?ség, nincs esélyegyenl?ség a nyelvek, a kultúrák hordozói között. Aki a magyar nyelvet, a magyar intézményt választja, az kockázatot vállal. A nyelvhasználati jogok, a kicsikart intézmények csak tüneti kezelést nyújthatnak a valódi problémára. Tényleges megoldás csak az lehetne, ha a finnországi svédek mintájára a romániai magyarokat is államalkotó társnemzetként, a magyar nyelvet pedig az állam második, az els?vel egyenrangú hivatalos nyelveként ismernék el.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
