2008. március 14., 00:002008. március 14., 00:00
Az ismétlõdés rítusa által teremtett felemelõ, már-már szakrális élményközösség helyére az automatizmus gesztusai nyomulnak: kokárdát tûzünk, Petõfi-verset szavalunk, és gyújtó hangvételû szónoklatokat tartunk a nemzet állapotáról. És ez jól is van így, a tanulságok levonása mellett is muszáj belátni, hogy permanens forradalom nem létezik. A közös ünnepeknek ráadásul megvan az a „kellemetlen” tulajdonsága, hogy az össznépi/nemzeti konszenzus miatt csak nagyon minimális értelmezési különbségek artikulálhatók. Polgárosodás, sajtószabadság, nemzeti egység: az 1848-as forradalom alapértékeinek megítélésében többé-kevésbé egyetértés van a jelenlegi magyar társadalom és közélet fõbb szereplõi közt – még ha egyes történelmi figurák és törekvések hatása nem is teljesen egyértelmû (lásd a „Görgey-pert”). Kossuth Lajosról úgyis az jut eszünkbe elsõre, hogy esik esõ a kalapjára és elfogyott a regimentje, ha kérdéses is, miért kellett annak a regimentnek elfogynia.
Ennek megfelelõen mindenki a „Kossuth-regiment” örökösének tartja magát, csak abban van eltérés, hogy mi az üzenete ennek az örökségnek – jobban mondva abban, hogy ki ennek az örökségnek a hûbb, igazabb letéteményese. Ezért ünnepelnek külön az egymással élesen szemben álló magyar politikai pártok és szervezetek, Erdélyben is (leszámítva talán Sepsiszentgyörgyöt és Nagyváradot, ahol az ellenfelek felismerték az ünnep konszenzuális jellegét). A szélsõségesen magyarellenes erõk talán nálunk is jobban „számon tartják” március 15. egységesen aktuális üzenetét – erre utalnak a „magyar szeparatizmus” elleni felvonulások, köztéri hisztirohamok.
Meg kéne kérdezni õket, hol tanyáznak azok a vészesen fogyatkozó regimentek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
