2008. március 28., 00:002008. március 28., 00:00
A Wass-saga legújabb hazai fejezete az elutasított perújrafelvételrõl szólt, aminek eredményeképpen a grófot továbbra is a háborús bûnösök sorában tudhatjuk, hivatalosan legalábbis. A nyílt konfliktustól való óvakodás viszont azt jelzi, hogy a román hivatalosságok kezdik sejteni: a Wass-kultusz emocionális, önérzeti ügy a magyar közösség jelentõs része számára, és ezt semmiféle (nép)bírósági ítélet nem írhatja felül. Ilyen értelemben Wass Albert elfoglalhatja a helyét – irodalmi és politikai szempontból is – egyfajta „szürke zónában”, a hivatalos elismerés és a teljes elutasítottság között.
A román hatóságoknál jóval éberebb azonban a magyar liberális értelmiség, amelynek prominens tagjai nemrég nyilatkozatban tiltakoztak az író debreceni szobrának felállítása ellen, arra hivatkozva, hogy túlságosan vitatott személyiségrõl van szó. Tisztázzunk valamit: nem tartjuk Wass Albertet a nemzet írófejedelmének és prófétájának, de ez az érvelés kissé képmutatónak tûnik (számos vitatott személyiségnek van köztéri szobra Magyarországon – Károlyi Mihályt például bízvást nevezhetjük annak, mégis igen elõkelõ helyen állítottak emléket neki). A Wass-jelenség jóval bonyolultabb annál, mint hogy a feltétlen rajongás vagy a reflexszerû fanyalgás eszközeivel meg lehetne közelíteni. A szimbolikus kérdéseken túlmutató, árnyaltabb megközelítés persze kockázatokkal jár: még végül szegényebbek leszünk egy gumicsonttal.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
