Persze az események elõrehaladásával elképzelhetõ valamiféle taktikaváltás, de világos, hogy a kínai rendszer ellenfelei ráéreztek a helyzet adta lehetõségekre, és mindenképpen a Tibet-ügy javára akarják fordítani az ötkarikás játékok övezte figyelmet.
Az eddig csak a sportolók és a Pekingbe majdan ellátogató újságírók „szabadszájúságától” tartó NOB és Kína máris lépéskényszerbe került, még az is elõfordulhat, hogy lefújják a láng világútját, ami óriási presztízsveszteség volna a világ legnagyobb kommunista állama számára. Az olimpiai bizottság vezetõi felkészületlenül kapkodnak, továbbra is keresve azokat a kompromisszumos megoldásokat, amelyek révén nem csorbulna a Peking mellett eddig teljes mellszélességgel kiálló szervezet tekintélye. A tiltakozáshullám azonban augusztusig várhatóan tovább dagad majd, a párizsi rendõrök brutalitása pedig látványosan kevésbé egyeztethetõ össze az olimpiai eszmével, mint az elnyomott tibetiek tiltakozása.
A hol keménykedõ, hol megengedõ NOB-nyilatkozatok esetében erõtlennek tûnnek azok az érvek is, hogy az olimpiai eszmét nem tisztességes politikai célokkal bemocskolni – már a pekingi pályázat leadásakor nyilvánvaló volt, hogy a kínai rezsim számára is elsõsorban ország- és rendszerimázs miatt fontos a rendezés. A láng elleni poroltós támadáshoz képest az olimpiai békeeszme sokkal nagyobb pofont kapott azzal, hogy a NOB 2001-ben feltételek nélkül adta meg magát, és így Peking úgy érezhette: akár a világ szeme láttára is büntetlenül gyilkolhat lhászai tüntetõket.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.