2008. március 31., 00:002008. március 31., 00:00
Az elsõ magyarázat adja magát, miszerint az értetlenség, az empátiahiány elsõsorban abból fakad, hogy nincs még egy olyan kóros kisebbségi helyzetkép, mint a miénk. Való igaz, problémás nemzet vagyunk, de az is kérdéseket vet fel, hogy a mindenkori érdekképviseletünk vajon megtett-e mindent a kusza és mindenféle szálakkal átszõtt történet megértetése érdekében.
Legalább ennyire fontos azonban létünk különlegességeinek elfogadtatása a mellettünk élõ emberrel. Mert lehet ugyan elemi emberi udvariassági kérdésként kezelni azt a dilemmát, miszerint két
magyar ember magyarul beszéljen-e egy harmadik, román ember társaságban, vagy a kirekesztés gyanújának elûzése érdekében azonnal váltson románra. Kisebb vegyes közösségekben már régen és ösztönösen túlléptek a kérdésen, gyermekkorom erõsdi utcáján az sem volt ritka, hogy két román ember magyarul elegyedjen egymással szóba. A két- vagy soknyelvûség ugyanis legalább annyira feszültségoldó
– vagy kiküszöbölõ –, mint a gazdasági jólét, amelyre olyan elõszeretettel hivatkoznak kocsmai és konferenciai kisebbségügyi vitákban egyaránt.
Akkor meg minek konferenciák
sorozatát rendezni, ahová jól bejáratott elõadók szállítják bennfentesek számára esetenként unalomig ismert nézeteiket? A kérdés csak részben jogos. A mifelénk még mindig – ha csökkenõ mértékben is – gyanakvással kezelt kérdésben ugyanis a hasonló fórumok vezethetnek el a jogi kereteket alapvetõen befolyásoló alaptörvényi módosításokhoz, az enklavizálódással fenyegetõ kisebbségi magányosság oldásához. A többi már csak gazdasági jólét, illetve többnyelvûség kérdése.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
