A katonai szövetség keleti irányú terjeszkedését övezõ belsõ viták – lásd Franciaország és Németország fenntartásait –, Oroszországnak az amerikai rakétavédelmi pajzs cseh és lengyel földre (vagyis Moszkva egykori érdekszférájába) történõ telepítésével szembeni ellenkezése egyaránt arról árulkodik, hogy megalapítása után 59 évvel a NATO meghaladta önmagát. A szövetség legfontosabb missziójának tartott afganisztáni, valamint az Egyesült Államok vezényletével folytatott iraki béketeremtés kudarca is azt bizonyítja, hogy a NATO egyre kevésbé képes katonai úton megoldást teremteni a világ gócpontjain. Magyarul: a nagyhatalmaknak be kell látniuk, hogy a terrorizmusellenes globális küzdelemben nem vezet eredményre a „bemegyünk, lövöldözünk, aztán majd csak lesz valahogy” típusú stratégia. A NATO-tagállamok Bukarestben tanácskozó vezetõinek meg kellene szívlelniük a volt holland, brit, francia, német és amerikai vezérkari fõnökök figyelmeztetését, miszerint a szövetség válságban szenved, és új stratégiára van szüksége.
Ennek lényege, hogy a kor kihívásaihoz igazodva a NATO-nak kevesebb katonai, viszont több politikai szerepet kell felvállalnia. És itt a hangsúly a háborús konfliktusok megelõzésére, a válságkezelésre esik, amelynek háttérbe kell szorítania a revolverezõ politikát. Ezzel egy idõben a NATO megújulása nem következhet be Amerika geopolitikai vezetõ pozíciójának gyengülése és Európa erõsödése nélkül. Mindaddig, amíg az európai országok megelégszenek azzal, hogy ütközési zónaként helyezkedjenek el Washington és Moszkva nagyhatalmi versengésében, a kontinens számára csak a másodhegedûsi szerep marad. Berlin és Párizs éppen ennek veszélyével számolva odázná el Ukrajna és Grúzia NATO-csatlakozását, a két ország felvételérõl folytatott vita ugyanis valójában az orosz–amerikai geostratégiai üzletelés szerves része. Arról nem beszélve, hogy semmi biztosíték nincs arra, miszerint a katonai szövetség bõvítése magában hordozza a NATO elavult struktúrájának megújulását. Márpedig ez utóbbi nélkül a bukaresti csúcs nem nevezhetõ majd történelminek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
