Meg lehet említeni, hogy a dél-tiroliak mindvégig számíthattak az osztrák anyaország támogatására, hogy az autonomisták radikálisabb csoportjai a terrorakcióktól sem riadtak vissza, de a legalapvetőbb különbség talán mégsem ebből származott. Az igazi különbséget az adta, hogy a dél-tiroliak mindvégig az egyenes utat választották. Világosan kinyilvánították céljaikat, kijelölték az utat, és ezen haladtak előre. A célirányos politizálás pedig mind a többségi nemzetre, mind a kisebbségi népcsoportra hatott. Utóbbit motiválta, megerősítette, a többséget pedig megnyugtatta. Világossá tette ugyanis számára, hogy a dél-tiroli osztrákok nem akarnak határmódosítást, az olasz államon belül próbálják megalapozni jövőjüket.
E céltudatosságnak a hiánya talán a legnagyobb nyavalyája az erdélyi magyar autonómiatörekvéseknek. Ez vezetett oda, hogy 18 évvel a rendszerváltozás után a közösségnek még addig sem sikerült eljutnia, hogy megbeszélje autonómiaigényét a román társadalommal. A többségi nemzet politikusai a mai napig afféle szavazószédítő választási fogásnak tekintik az autonomista kijelentéseket. Olyan mondatoknak, amelyek alkalmasak ugyan a román nemzetösztön ébrentartására, de amelyeket amúgy nem kell komolyan venni. Az RMDSZ vezetői lopakodva, a többségiek éberségét kijátszva próbáltak közelebb osonni az autonómiához. Politikájukkal elaltatták a közösségüket, és a román társadalom előtt sem tették világossá, hogy az autonómia kérdése megkerülhetetlen. Sajnálatos, hogy a szövetséget versenyre szólító Magyar Polgári Párt is ugyanezen az úton indult el.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
