2008. április 08., 00:002008. április 08., 00:00
A hír olyan történelmi pillanatban szalad körbe futótűzként, amikor a magyarság amúgy legújabb kori történelmének első olyan választására készül, amelyben az urnához járuló közember tényleges kínálatból mazsolázhat az elkövetkező négyéves önkormányzati ciklusra.
A dologban van valami diszkrét perverzitás. Elsősorban azért, mert olyan koalíciók formálódnak, amelyek nem csak ideológiákat írnának felül – ugyan, kit érdekelnek hasonló csacskaságok… –, hanem erősnek ítélhető helyi pártérdekeket is. Kétségtelenül, ez utóbbi a nehezebb. A nagy román pártok székelyföldi sejtjei ugyanis folyamatosan a lét és nemlét között kénytelenek lavírozni. A lakosság számaránya ismeretében csak részben várják el tőlük a tényleges erőként felvonultatható helyi tanácsosi jelenlétet, a többiekkel szembeni pártszerep hangsúlyozása az elsődleges fontosságú. Erre kapnak pénzt, efelől kell elszámolniuk. A kezdeményezőkészség, a helyi viszonyok ismeretéből táplálkozó konstruktív magatartás ritkán számíthat dicséretre, pláne támogatásra, a közös hang utáni keresgélés pedig egyenesen árulásgyanús. Hacsak nem a caragialei vonalvezetést követi: nem baj, ha árulás, csak mi is tudjunk róla.
Némi skizofrén beütéssel azonban egyfajta választási manővert is felfedezhetünk a román pártok váltakozó sikerű helyi szervezkedése mögött. A tömbösítési igyekezet ellenére is legfeljebb apró részsikerekre ítélt román szervezkedés ugyanis az önkormányzati választások második fordulójára válhat döntő jelentőségűvé, ha továbbra is egységesen áll egyik vagy másik magyar jelölt mögé. A premierszámba menő magyar–magyar választási megmérettetésben ez a csábítás is új elemként jelentkezhet – s ha jelentkezik, annak ára is lesz. Ezt az árat pedig első körben a román szövetségest kereső magyar párt, később viszont valamennyi választópolgár fizeti meg. Pozíciókban, tisztségekben, befolyásolási-érdekérvényesítő potenciálcsökkenésben. Ön melyiket választaná?
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.