2008. április 18., 00:002008. április 18., 00:00
A Székelyföldön ez természetesen nem jelent problémát: a külön indulásnak gyakorlatilag semmiféle kockázata nincsen, viszont a jó vagy gyenge választási szereplés presztízskérdés a felek számára; nem mellékesen pedig hozzájárul egy valóban demokratikus politikai kultúra hangulatának és gyakorlatának megteremtéséhez. A pozíciószerzés mellett ez a demonstratív jelleg is szerepet játszhatott abban, hogy a polgári oldal olyan helyen – Sepsiszentgyörgyön – is önálló polgármesterjelöltet állított, ahol az RMDSZ jelöltjének az ellenzéki választók körében is meglehetõsen nagy az elfogadottsági indexe.
Teljesen más a helyzet az etnikailag vegyesen lakott vidékeken, ahol valódi tétje van az összefogásnak vagy az öszszefogás hiányának. A fentebb említett szorzók azonban egyre reálisabbnak tûnnek ebben a vonatkozásban is. Markó Béla válaszlevelei – Tõkés Lászlónak, illetve Szász Jenõnek címezve – legalábbis erre engednek következtetni. Meg kell jegyeznünk, a levelek retorikai szempontból kiválóan felépített írásmûvek, költõi kézjegyre vallanak: a captatio benevolentiae kétségkívül megvan (össze kell fognunk, hát hogyne kéne!), a szöveg azonban tartalmi szempontból semmi érdemleges változást nem mutat a szövetség vezérkarának eddigi álláspontjához képest. A végkövetkeztetés ezúttal is az, hogy „aki magyar, velünk tart”, vagyis tessenek támogatni a mi jelöltlistáinkat, másként fel is út, le is út.
Ez nem komolyan vehetõ ajánlat egy önálló arculatát épp most építgetõ politikai erõ számára. Abban viszont van némi igaza Markónak, hogy az MPP elnökének hangneme ultimátumszerû – és ez azt jelzi, hogy egyik fél sem érdekelt igazándiból az együttmûködés valós feltételeinek leszögezésében. Élünk a gyanúperrel, hogy az egész, fõvezéri szintû erdélyi magyar körbelevelezésnek az égvilágon semmi értelme nincs, amíg a „fogjuk meg, s vigyétek” szemléletet erõsíti. Maradnak tehát a lehetséges helyi megegyezések, a lokális huzavonák és titkos tárgyalások, amelyek fölött a pártközpontok hajlandók szemet hunyni. Vagy pedig megtudjuk – csakazértis! –, melyik az erõsebb kutya.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.