Persze erre számítani lehetett, hiszen csupán újabb megnyilvánulása annak a román stratégiának, hogy mindenben igyekeznek a befolyásos intézmények és hatalmak kegyeit keresni, és – a tartalom nélküli formák átvételének évszázados tradícióját folytatva – jóformán kritikátlanul szajkózni minden, részükről érkező lózungot.

Cserébe azt remélik – általában nem teljesen alaptalanul –, hogy az illetékes intézmények kiterítik védernyőjüket föléjük, és miközben ők úgy tesznek, mintha maximálisan elkötelezettek lennének az illető eszmék tiszteletben tartásában, és kiszolgálják az érintett hatalmak érdekeit, azok elnézik az általuk elkövetett kisebb-nagyobb stikliket. Különös tekintettel érvényes ez azokban az esetekben, ha ezáltal keresztbe tehetnek a félve gyűlölt Magyarországnak is.

A legújabb ilyen eszme a jogállamiság. Jobban mondva nem a jogállamiság – az egyrészt nem új, másrészt az állampolgári jogok, a szólás- és sajtószabadság védelme, a szabad választások és nem utolsósorban az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása lényeges és követendő gyakorlat. Az újdonság benne az, hogy ideológiai korbácsként próbálják egyes nyugati EU-tagállamok, illetve baloldali-liberális kötődésű politikusok, intézmények használni azon tagállamok ellen, amelyek nem fogadnak minden, Brüsszelből vagy Berlinből, Párizsból érkező útmutatást és ukázt ájult tisztelettel.

Pedig amikor valamely politikai oldal vagy intézmény kizárólag a saját szempontjai szerint, ideológiai alapon akarja értelmezni, és azt mondja: csak az a jogállam, ami az ő elvárásainak megfelel, és ahol az elvtársaik vannak hatalmon, a politikai ellenlábasok pedig diktatúrapártiak, ezért szankcionálandók, már nem annyira a jogállami eszme hiteles képviseletének, hanem inkább az ideológiai-politikai befolyás kiterjesztése eszközének tűnik.

A bírálatok legfőbb célpontja hosszú ideje Magyarország és Lengyelország. A két, a V4-ben is együttműködő, a térség befolyásának növelését előmozdítani próbáló közép-európai állam kormányai régóta célpontjai az EU baloldali és magukat liberálisnak mondó – valójában a sajátjuktól eltérő állásponttal szemben mélységesen intoleráns és kirekesztő – politikusainak és intézményeinek. Legyünk nagyvonalúak: megtörténhet, hogy a kormányok egyes lépései vitathatóak. Magyarországot vegzálták már a felsőoktatás és a sajtószabadság miatt is, Lengyelország pedig az igazságszolgáltatás reformja miatt került pergőtűzbe.

Csakhogy itt van Románia, amely most éppen eminens tanulónak számít, pedig hát lenne néhány probléma. Érdekes módon azonban nem vegzálják – azt csak akkor tették meg, amikor az előző kormány volt hatalmon, amely nem feltétlenül mindenben haladt együtt a brüsszeli fősodorral. Tény, hogy akkor az egyébként vállalhatatlan szocdem pártelnök védelmében keményen nekimentek az igazságszolgáltatásnak, de az is, hogy az agyonajnározott korrupcióellenes ügynökség sem volt ártatlan bárány – gondoljunk csak a hírszerzéssel kötött titkos, utóbb alkotmányellenesnek bizonyult paktumokra. Most viszont, amikor a brüsszeli illetékesek előtt magát minden kérdésben haptákba vágó kormány van hatalmon, már nincs baj.

Mert hát miért is állna hadilábon a jogállamisággal egy ország, ahol csupán annyi történik, hogy egy őshonos nemzeti közösség ingatlanainak tulajdonjogát és iskoláit bíróságon próbálják felszámolni, anyanyelvhasználatát korlátozzák, és a megfélemlítése érdekében a bíróságok bombává léptetik elő a petárdát, csak hogy terrorügyet kreálhassanak? Amíg a kormány nem mond ellen a nagyok elvárásainak, ezek nem ütköznek az európai és jogállami értékekbe.

A jogállamiságról szóló vita kapcsán két következtetés vonató le: a témát egyes uniós körök, illetve nyugati EU-tagállamok a közép-európai térség fölötti hegemónia növelésére akarják felhasználni. Másrészt látható, hogy Románia ennek a farvizén haladva, a témáról szóló viták kapcsán is gondosan ügyel arra, hogy Magyarországgal ellentétes oldalra kerüljön, ezzel is megpróbálva ellensúlyozni a magyar érdekek érvényesülését. Ne legyen kétségünk: amíg Magyarország a V4-ek többi tagországával együtt arra törekszik, hogy szava legyen a térségben és az EU-ban, addig Románia ellenségnek tekinti az országot és a magyarokat is. Ha esetleg egyszer olyan kormány alakulna Budapesten, amely még ahhoz is engedélyt kérne az aktuális hatalmaktól és természetesen Romániától, hogy meghunyászkodhasson – és erre még esély is lehet, lásd a román pártnak kampányoló Momentum-elnököt –, akkor máris enyhébb és barátibb lenne a hozzáállás. Nem mintha az asszimilációs törekvések attól csillapodnának.