Szivárványos zászlóval fut be egy szurkoló a Münchenben játszott német–magyar Eb-meccs előtt, a magyar himnusz alatt
Fotó: Videófelvétel
A homofób pedofiltörvénynek titulált, a mi térségünkben az abszolút többség abszolút többsége által teljesen normálisnak tartott magyarországi jogszabály miatt nagyon meleg hőhullám érte el az Európai Unió korifeusait és az Európai Parlament gyűléstermeit.
2021. július 11., 14:562021. július 11., 14:56
A kánikulát csak az enyhítette némiképpen, hogy a képviselők „végre” egyenlő jogokat biztosítottak a férfiaknak, és immár lehetővé tették számukra is a gyermekszülés szabadságát. No meg az, hogy Európa civilizáltnak vélt nyugati fele „kiváltságos alaphelyzetében” minduntalan hangoztatja: bármiféle diszkrimináció ellen kiáll, és ha kell, gazdasági szankciókat helyez kilátásba. Szomorú az, amikor a szeretet helyét a gyűlölet, majd a gazdasági függőség felsőbbrendűségének éreztetése váltja fel egy családban, kisebb-nagyobb közösségben.
Számomra a legszomorúbb az, hogy a politika ellepte mindennapjainkat, a bőrünk alá férkőzött, még a sport sportszerűségét is megfertőzte. A homofób hungarofóbia nem kerülte el a focit sem. Nemrég vált nyilvánossá a hír, miszerint egyes magyar szurkolók diszkriminatív viselkedése miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) három hazai mérkőzést zárt kapussá ítélt, százezer euróra büntette a magyar szövetséget, melynek „Egyenlő Játék” feliratú molinót kell majd kifeszítenie a nézők nélküli találkozókon.
Az okok között szerepelnek: huhogások, rasszista bekiabálások, homofób dalok éneklése. Mindjárt bosszúra gondolhatunk, mivel Magyarország képes volt egyedüli kivételként telt házas meccseket rendezni a csillapodó koronavírus-járvány idején, és nem járult hozzá a müncheni stadion szivárványszínű kivilágításához. Ugyanis az az „Európa” hozta ezt az ítéletet, amely nem indított vizsgálatot a magyar himnusz éneklése alatt a pályára rohanó és szivárványszínű zászlót lobogtató férfi ügyében, nem érdekelte, hogy a magyar hálóőrt vizespalackokkal dobálták meg a francia szurkolók, és nem szégyelli magát a világhálón elterjedt fényképért, amelyen tucatnyi boldog holland szurkoló összehúgyozza az egyik pesti utcát.
Ami a focit illeti. Bármely több ezres, tízezres tömegben – főleg a nem legmagasabb erkölcsi átlaggal rendelkező szurkolók körében – vannak kevésbé civilizáltan, primitíven és vulgárisan megnyilvánuló elemek. Ez igaz a magyar, román, angol, holland vagy francia szurkolókra egyaránt, legfeljebb más-más sérelmeket, frusztrációkat, érzéseket felszínre hozva. Márpedig „ördögi folyamatnak” tekinthető, amely irreverzibilis indulatokat vált ki, amennyiben egyesek „megkülönböztetett bánásmódban” részesülnek a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jegyében. Ráadásul következetlenül, politikai célokat követve, vagy legalábbis annak a feltétlen gyanújával. Sőt mi több: nincs olyan tömeg, sportrendezvényen kiváltképpen, ahol jól megfizetett provokátorokkal ne lehetne lejáratni a becsületesen viselkedő és gondolkodó többséget. Végül, de nem utolsósorban: amikor egy fekete bőrű játékosra már nem mondható el, hogy „az a fekete”, csakis a rasszizmus vádjával dacolva, akkor már nagy baj van.
Erdélyi magyarokként mi jól tudjuk, hogy a kisebbség (újabban többség) megalázása, a kényszerelvárások erőltetése nem vezet jóra, ellenérzéseket szül. Mi azt is tudjuk, hogy az első világháborút igazságtalanul lezárók hozták létre Hitlert, vagy éppenséggel az erőszakkal exportált amerikai demokrácia az Iszlám Államot. Mi nemcsak a néhány évtizeddel korábbi diktatúrából, hanem emberi jogokból is gyakorlati tapasztalatokat nyújthatnánk az eltáposodó és már-már életképtelen Nyugatnak. Ehelyett lassacskán egy újabb diktatórikus rendszer szenvedő alanyai leszünk. Ha nem egyébért, a „migráns medvékért”, amelyeket az európai jogszabály nagyobb becsben tart, mint őshonos kisebbségi mivoltunkat. Dehát Brüsszelnek kell védenie az emberi életteret immár veszélyeztető medvéket, miközben csak migránskvótákról szavaznak, és a macik befogadásáról hallani sem akarnak?
Európa keresztyén szellemisége megkopott. Már egyáltalán nem számít az, hogy valamikor éppen a keresztyén Európát védtük tatártól, töröktől, szovjettől.
Quo vadis, hungarofób Európa?
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
1 hozzászólás