Előbbi Szentesi Zöldi László kormánypárti újságírótól származik, aki azért ment neki a szervezőknek, amiért liberálisként számon tartott együtteseket – a Kiscsillagot és a Quimbyt – hívtak meg a rendezvényre. Az eszmefuttatás lényege az, hogy az erdélyiek még mindig nehezen értik a „magyar világot”, mivel ugyan még mindig panaszkodnak a 2004. december 5-i szavazás eredményére, de meghívják „az Orbán- és magyarfóbiás alibi előadókat”. A kioktató, lekezelő és fölényeskedő bejegyzés számos reakciót szült, a vitát a szerző végül úgy zárta le, hogy törölte azt – egy meglehetősen durcás hangvételű kommentár kíséretében.

A „vörös sarokban” Tamás Gáspár Miklós filozófus-közíró áll, aki mintegy másfél évtizeddel ezelőtt még megfontolandó dolgokat írt kimondottan élvezetes stílusban, ám egy ideje jelentős fordulat állt be a gondolkodásában, és a neomarxizmus lánglelkű prófétájaként szurkálja a ködöt. Ő meg egy dagályos, tudálékos, unalmas és kiszámítható mondanivalójú – miszerint Magyarországon szélsőjobb rendszer, fasiszta diktatúra uralkodik – írásban Lovasi Andrásnak, a Kispál és a borz és a Kiscsillag frontemberének ment neki, amiért egy kormánypárti rendezvényen lépett fel. „Kórusként” csatlakoztak hozzá azok a civilek, akik például a Quimby Erdélyből posztolt bejegyzése alatt fröcsögtek egy sort ugyanezért. A baloldal, illetve a balliberális oldal részéről már a Quimby korábbi tusványosi fellépései kapcsán is megtapasztalhattuk ezt a szektás hozzáállást, miszerint aki az „övék”, az nem léphet fel olyan rendezvényen, amelyet nem az „övéik” szerveztek. Ebben pedig implicite az is benne van, hogy aki nem az ő politikai nézeteiket osztja, vagy a bandák rajongójaként olyan rendezvényen vesz részt, amelyet a „másik oldal” szervez, az nem is érdemli meg, hogy élőben hallgassa őket.

Ez a durván kirekesztő hozzáállás egyrészt felháborító, másrészt nevetséges. Ha mindenki alkalmazkodna hozzá, akkor amolyan zenei – és egyáltalán kulturális – safe space-ek jönnének létre, amelyekben garantáltan nem lépnek fel olyan előadók, akik a nyugalom megzavarására alkalmas politikai nézeteket vallanak, bármilyen jó a zenéjük egyébként. Igaz, ezen hozzáállásnak van még egy súlyosabb megnyilvánulási formája is: miszerint ha egy művész nem az ő politikai nézeteiket osztja, akkor nem is igazi művész, hanem tehetségtelen kontár, hiszen jó író/költő/zenész/szobrász csakis liberális vagy baloldali lehet.

Persze nem mindig könnyű egy művész politikai megnyilvánulásaitól elvonatkoztatni, amikor az alkotásaival kapcsolatba kerülünk. Ez elsősorban azért van, mert a művészekről kialakult egy olyan kép, miszerint ha amúgy saját jogon, művészi tehetségük folytán népszerűek lettek, és így sok emberhez jutnak el, akkor járatosabbak a köz­ügyekben, és véleményük mindig, minden körülmények között objektív, pártatlan és mérvadó.

Holott ők is emberből vannak, és ugyanúgy elfogultsággal, előítéletek szemüvegén keresztül szemlélik a világot. Ez persze veszélyeket is magában hordoz, mivel igen sok embert képesek megszólítani, és előítéletes, egyoldalú világmagyarázatukkal befolyásolni.

Jómagam éppen ezért próbálok úgy viszonyulni a művészekhez, hogy amennyiben tetszik a zenéjük, a regényeik vagy a verseik, igyekszem leválasztani azokat az esetleges közéleti, politikai megnyilvánulásaiktól. Ugyanúgy, mint ahogy a vízvezeték-szerelőmet vagy az asztalosomat sem a politikai szimpátiai alapján választom ki, hanem annak alapján, milyen minőségű munkát végez. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ember nem szisszen fel, ha egy általa kedvelt író vagy zenész a valóságtól elrugaszkodott, politikailag szemellenzős dolgokat mond, de egy általa írt jó regény ettől még jó regény.

A konzervatív zenei safe space-ek követelésével pont abba a hibába esünk, mint az übertoleráns progresszív liberálisok, akik annyira toleránsak, hogy mindenkinek hajlandóak elfogadni a véleményét – amíg az pontosan megegyezik az övékkel.

Ennek nyomán zárásként csak egy tanácsot tudnánk adni: mindenki csak olyan fesztiválra, azon belül pedig csak olyan koncertre menjen, amilyen a kényes, úri vagy elvtársi ízlésének megfelel.