Nem akarom elkiabálni, de mintha valami megmoccant volna a fejekben: sorra találkozom volt tanítványaim közt olyan esetekkel, ami nemhogy üdvözölnivaló, de már-már üdvrivalgásra is méltó.
2015. augusztus 04., 19:392015. augusztus 04., 19:39
Többször felpanaszoltam, hogy az amúgy is rengeteg tanügyi problémát sokszor tetézik még azok a túlhajtott szülői hiúságok, melyek a gyermeket olyan pálya felé kényszerítik, amelyhez a serdülőből lassan ifjú felnőtté cseperedő csemetének egyáltalán nem fűlik a foga. Csak azért, mert rokonok, szomszédok, barátok vagy ellenségek olyan megjegyzéseket ejtenek, miszerint épp az illető szülőknek ne telne arra, hogy ebbe vagy abba a városba, neves vagy még nevesebb iskolába írassák a gyereküket, olyan szakra, ami aztán idegileg akár tönkre is teszi a fiatalt. Sokszor vívtam nagy elvi csatákat a szülőkkel, akik vagy kitartottak tűzön-vízen át (egy-két osztályismétlést sem bánva), vagy belátták, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. A vége viszont mindig az lett, hogy amikor már tehette, a hajdani középiskolás azért is más pályát választott magának. Ami viszont most megmoccant, az a józan ész felülkerekedéséről tanúskodik, illetve a már-már ideálisnak mondható közös, családban meghányt-vetett pályaválasztásról. Az uniós pályázati rendszer lett volna a katalizátor? Talán. De hogy a családi farmot főfoglalkozásnak választó szülők mellett úgy kell a mezőgépekhez-agráriumhoz mérnöki szinten értő fiúgyermek, az ugyancsak diplomával tanúsítottan kertészkedő vagy a mezőgazdasági pályázatokra szakosodott jogász leány, mint a falat kenyér, az biztos. Mondom, nem egyetlen, elszigetelt esetről van szó, mert az csak az a fecske volna, mely nem csinál nyarat. Nem, egyre több hasonló esetről hallok, és egyre nagyobb örömmel tölt el: igen, végre! Nem az az érdekes, hogy a szomszédék gyereke mit tanul, hanem az enyém hogyan akar beépülni a családi vállalkozás lehetőségeibe. Ha nem is ilyen világosan körvonalazva, de efelé szerettem volna mindig is terelni a volt diákjaimat és mindenekelőtt a szüleiket. Mert az igaz, hogy az élet folytonos, állandó harc, na de ha van lehetőség ésszerűen megszervezni a csatasort, akkor fölösleges fejjel nekimenni a falnak. Ami semmiképpen sem önmagunk megsegítése, illetve ahogy a mai pályázati nyelv mondja: nem ez az elvárt önerő.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!