Balogh Levente

2021. január 15., 09:20

Oltások és oltók

Rég szerettem volna ennyire, hogy egy politikusnak igaza legyen, mint most, miután Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter azt jósolta: hat vagy kilenc hónap múlva lecsenghet a koronavírus-járvány, ha elegendő ember beoltatja magát.

Az egészségügyön és az oltási kampány szervezőin eddig nem múlt a siker, meglepően gyorsan zajlik az akció, hiszen máris eljutottunk az oltás második hullámáig, ami jó hír, bár jelentkezhettek volna többen is az oltásra. Viszont ez a kör jóval nagyobb kihívásnak ígérkezik, mint az első, hiszen nem 300 ezer, hanem jó ötmillió potenciális érintettet kellene beoltani. Ráadásul az sem túl kedvező előjel, hogy az egészre máris koalíciós villongás nyomja rá a bélyegét.

A megyei jogú városok Emil Boc liberális kolozsvári polgármester vezette szövetsége magával Bockal az élen úgy szállt bele páros lábbal a kormányba azzal az ürüggyel, hogy az az önkormányzatokra hárítaná az oltópontok kialakításának költségeit, mintha nem a saját pártjából származó, hanem minimum szociáldemokrata politikus állna a kabinet élén. Ami szépen jelzi, hogy továbbra is köszönik szépen, jól elvannak a törésvonalak a liberálisok és a koalíciós partner USR–PLUS között, illetve a liberális párton belül.

Boc és társai elsősorban az USR–PLUS által delegált Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert bírálták, de azért az egész kormányt megizzasztották. A hangos akció némileg meglepőnek tűnhet, hiszen az ilyen belső problémákat általában nem szokás rögtön a nyilvánosság elé vinni; ha a partnerek között jó a viszony, akkor először koalíción belüli egyeztetéssel próbálják megoldani a gondokat. Viszont az alig néhány hete együtt kormányzó pártok között korántsem jó a viszony. Olyannyira nem, hogy még ennyi idő után sem voltak képesek megegyezni arról, melyik párt melyik megyébe delegálhat kormánymegbízottat. Az ok egyszerű: mindenki a „menőbb”, tehetősebb megyékre pályázik. És mivel az USR–PLUS nem volt hajlandó elfogadni a PNL javaslatát, miszerint a legnagyobb kormánypárt azon megyébe delegálhasson prefektust, ahol a megyei közgyűlés elnöki tisztségét is elnyerte, hogy, hogy nem, egyszer csak megkapta a nyakába a miniszterük a liberális Emil Boc vezette „segédcsapatok” támadását.

Bocék erődemonstrációja amúgy a liberális párton belüli feszültség kapcsán is fontos: az ugyanis jelzés a pártelnök Ludovic Orbannak – akire amiatt orrolnak, hogy túl sok fontos tárcát engedett át a partnereknek –, miszerint a második vonal jelentős erőt képvisel, és nem fél a konfliktusok felvállalásától. Mindez amúgy rendkívül szórakoztató és természetes is lenne – már a romániai politikai viszonyok között –, ha éppen nem egy világjárvány kellős közepén lennénk.

Viszont ott vagyunk, márpedig ilyen körülmények között elvárható lenne, hogy a kormánypártok mégiscsak inkább arra koncentráljanak, miként lehet minél nagyobb sikerre vinni az oltási kampányt. Ennek csupán egyik – persze kiemelkedő fontosságú – eleme az oltópontok létrehozása és működtetése. Ugyanakkor komoly ellenfelet jelentenek az álhírek, az oltásellenesek által terjesztett elképesztő kreténségek – attól, hogy a vakcinával chipet juttatnak be a szervezetbe, amellyel mindenkit követni, sőt irányítani lehet majd, azon át, hogy fehérvérűséget okoz, egészen addig, hogy az egész járvány nem is létezik, és a televízióban bemutatott oltások valójában meg sem történtek, mert a fecskendőkben semmi sem volt.

Hogy miért akarnák a világ országainak kormányai, hogy országuk gazdaságának jelentős ágazatai kerüljenek a lenullázódás közelébe, illetve hogy mi egyéb értelme lenne a korlátozásoknak, arra koherensen és józanul gondolkodó ember számára értelmesnek tűnő magyarázat persze még nem született. Az sem lehet ma már érv, hogy sokan inkább kivárnak – vannak országok, ahol jóval korábban elkezdődött az oltás, és senkinek sem esett baja.

Ahhoz, hogy Voiculescu miniszter jóslata megvalósuljon, az oltási kampány felpörgetése és profi szintű lebonyolítása mellett az is szükséges lenne, hogy hiteles, közismert személyek bevonásával hatékony kampányt folytassanak az oltás beadásának szükségessége mellett. És persze a különféle közintézmények és magánvállalkozások által a beoltottak számára meghirdetett kedvezmények sem lennének elvetendőek. Természetesen ez nem minősülhet diszkriminációnak, hiszen az oltási hajlandóság bátorítása az emberek egészségének, sőt életének megóvását szolgálja.

Mindezek, illetve a Voiculescu-féle pozitív forgatókönyv megvalósulása azonban igencsak kétséges, amíg a kormánykoalíción belül a vírus és az álhírek mellett legalább olyan fontosságúnak számít a koalíciós partnerek legyűrése. Amíg az emberek beoltása mellett ugyanannyi energiát ölnek abba, hogy egymást „oltsák” a nyilvánosság előtt.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2021. január 29., péntek

Amerika figyel. De mit érünk vele?

„Nekünk, romániai magyaroknak fontos, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is odafigyeljen a többség és kisebbség viszonyára, közösségi jogaink alkalmazására. A kormánykoalíció tagjaként azon leszünk, hogy a többség és kisebbség viszonyában az elmúlt években tapasztalt feszültséget leépítsü

Pataky István 2021. január 28., csütörtök

Kilátástalanság Kárpátalján

Ukrajna úgy viselkedik, mint a kamasz, akit nagyobb termetű osztálytársai rendre megvernek, ellopják értékes táskáját, benne kedvenc tárgyaival, ő pedig tehetetlen dühében padtársa öccsének oszt ki pofonokat.

Kiss Judit 2021. január 27., szerda

Kinek mi a pótolnivalója?

Rengeteg kérdést vet fel a tervezet, miszerint az online oktatás miatti elmaradások pótlására a második félévtől tizenhat héten keresztül, heti legkevesebb plusz öt órában kell majd a romániai diákoknak az iskolában tanulniuk. 

Balogh Levente 2021. január 26., kedd

Uniós oltóanyag-mizéria

Szép és ambiciózus terv az Európai Bizottság részéről az a javaslat, hogy nyár végére a tagállamok oltsák be polgáraik 70 százalékát a koronavírus elleni vakcinával, hiszen ezzel sikerülne elérni a kollektív immunitást. Csak az a gond, hogy ez egyelőre elérhetetlennek tűnik – és részben éppen az Európai Bizotts&

Rostás Szabolcs 2021. január 25., hétfő

Brüsszel elfordul a polgáraitól

Bár elkiabálni még nem szabad, szűk két héttel a február 7-ei határidő előtt egyre bizonyosabb, hogy a hetedik államban, Spanyolországban is összegyűl a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréhez szükséges számú aláírás.

Balogh Levente 2021. január 22., péntek

A turbóromán forradalmár

Annak ellenére, hogy a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságban a legkevésbé még egy politikai krízisre van szüksége az országnak, némi elégtétellel követhetjük figyelemmel, ahogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tavalyelőtt szerződtetett primadonnája, Rareș Bogdan az élére állt annak a mozgalomnak, amely elmozdítaná

Pataky István 2021. január 21., csütörtök

Rareș Bogdan a csúcsra tör

Rareș Bogdannal beköltözött a Nemzeti Liberális Pártba a giccses politizálás. A Realitatea hírtelevízióban viszonylag magas nézettséget produkáló műsorvezető pontosan azt a formát hozza a PNL-ben, mint annak idején a kamerák előtt. Feltűnősködő, önmutogató stílussal szegezi magára a figyelmet, a hisztéria határát súroló é

Makkay József 2021. január 18., hétfő

Másodrangú állampolgárként, Európában

Számítani lehetett arra, hogy az Európai Bizottság nem alkot törvénytervezetet a nemzeti kisebbségek védelmében.

Pataky István 2021. január 14., csütörtök

Oltás az utazáshoz? Miért ne?

A közösségi média kommentözönében még nem ért véget a vírustagadók dübörgő offenzívája, de máris elindult az újabb nagyhangú támadás a vakcinát ellenzők táborából.

Kiss Judit 2021. január 13., szerda

Utánuk az özönvíz

Ismét bizonytalan körülmények között kezdődött a tanítás a héten, sokadszorra azóta, hogy kitört a járvány, és jórészt a képernyők mögé szorult az iskolai élet. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, van új tanügyminiszterünk is – ne is számoljuk már, hányadik az utóbbi években.

Vélemény
Balogh Levente: Amerika figyel. De mit érünk vele?

„Nekünk, romániai magyaroknak fontos, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is odafigyeljen a többség ...

Pataky István: Kilátástalanság Kárpátalján

Ukrajna úgy viselkedik, mint a kamasz, akit nagyobb termetű osztálytársai rendre megvernek, ellopják értékes ...

Kiss Judit: Kinek mi a pótolnivalója?

Rengeteg kérdést vet fel a tervezet, miszerint az online oktatás miatti elmaradások pótlására a második ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport