VEZÉRCIKK – Bár tudvalevő, hogy választási kampányban fokozott érzékenységről tesznek tanúbizonyságot a politikusok és az állami intézmények egyaránt, enyhén szólva is túlzás, amit Bukarest leművel a magyar külügyminiszter december elsejével kapcsolatos rendelete miatt.
2016. december 04., 19:162016. december 04., 19:16
Egészen pontosan arról van szó, hogy Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a román nemzeti ünnepen való megemlékezéseken. Sőt a tárcavezető meg is indokolta a lépést: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, amikor 98 évvel ezelőtt, 1918-ban kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Nem tudjuk, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter idei gesztusa összefüggésben áll-e a közelgő romániai parlamenti megmérettetéssel, az viszont egyértelmű, hogy a magyar államnak már jóval korábban egyértelművé kellett volna tennie, miként is viszonyul ehhez a naphoz. Mint ahogy az is hasznos lett volna, ha az RMDSZ nem csak most, kampány idején eszmél rá, miszerint december 1. csak gyásznap és veszteség Magyarország, valamint az elcsatolt területeken élő magyar közösségek szempontjából.
És itt nem is arról van szó, hogy bárki elvitatná Románia, a románok ahhoz fűződő jogát, hogy megünnepeljék december elsejét Bukarestben, Csíkszeredában, Kolozsváron vagy az ország budapesti nagykövetségén. Ahhoz viszont nagyfokú intoleranciára van szükség bárki részéről, hogy elvárja, miszerint ezen a napon a magyarok jó nagyokat mosolyogva eldiskuráljanak román testvéreikkel a történelem tanulságairól, a jószomszédi kapcsolatokról és egyebekről. Ugyan elmenne-e koccintani valamelyik román politikus vagy diplomata a bukaresti magyar nagykövetségre vagy a kolozsvári főkonzulátusra, ha ott éppen a második bécsi döntés évfordulójának tiszteletére rendeznek fogadást augusztus 30-án? A válasz egyértelműen – és magától értetődően! – nemleges.
Aki ezen kifogást keres, az nem akarja megérteni mások történelmi érzékenységét, és rossz úton keresi a román–magyar megbékélés módozatait. Aki azt állítja, hogy az effajta gesztusokkal és koccintásokkal a magyar érdekeket igyekezett képviselni – mint például Kelemen Atilla és Verestóy Attila 2002-ben a budapesti Kempinski Hotelben Medgyessy Péter és Adrian Năstase oldalán vagy Szász Jenő hét évvel később a Cotroceni-palotában –, az egyszerűen félrebeszél, és hülyének nézi az embereket. Akárcsak a román külügyminisztérium, amely most úgy beszél egy ország értékei és a nemzeti jelképek iránti tiszteletről, mintha ezeket az értékeket és jelképeket éppenséggel nem a román hatóságok taposnák sárba, amikor a magyar közösségről van szó.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
szóljon hozzá!