Rostás Szabolcs
2020. október 27., 14:202020. október 27., 14:20
2020. október 27., 14:212020. október 27., 14:21
Egyáltalán nem zökkenőmentes a nemzetiségek közötti együttélés, ezt Romániában jól tudjuk, ráadásul ha a két nép interakciójában elsősorban nem a tolerancia az alapállás, akkor bizony nagyon nehéz dolgunk van.
És mindenekelőtt hol kezdődik a másik elfogadása? Amikor tudomásul vesszük, hogy a mellettünk élőnek más a kultúrája, vallása, és a mienktől eltérő az anyanyelve – amit természetesen használ is. Persze sokszor gondoltuk mi a kommunizmus idején is, a rendszerváltás után pedig még inkább, hogy ez lenne a természetes, de sajnos szabad nyelvhasználat helyett számtalanszor volt részünk nyelvöltésben. Milliószor vágták a fejünkhöz, hogy ne beszéljünk magyarul, a lovak, a madarak nyelvén (vajon mit szólna ehhez a mi Aranyunk, Adynk, Kosztolányink?), beszéljünk az államén, elvégre Romániában élünk. Ennek a többségi intoleranciának a szoftabb, amolyan bambán rácsodálkozós változata, amikor nekünk szegezik a kérdést: de ti otthon milyen nyelven értekeztek egymással?
Nyelvi (v)iszonyainkra alaposan rávilágít a Kisebbségi Monitor 2020 elnevezésű, a napokban bemutatott kutatás. A román–magyar kapcsolatokat, a romániai magyarellenességet vizsgáló felmérésből egyebek mellett kiderül: a románok egy része elfogadja a magyarokat, de csak addig, amíg meg nem szólalnak anyanyelvükön. A kutatás során megkérdezett többségiek 29 százalékát zavarja, ha magyar beszédet hall társaságában vagy akár az utcán is. Állítólag nem akarnak ők diszkriminálni, ám nyelvi kérdésekben elutasítóak, mert a magyar nyelv használatára privilégiumként és nem jogként tekintenek. A magyarokat akkor fogadnák el, ha nyelvet váltanának. Ja, és ugyanebből a felmérésből derül ki az is, hogy a román társadalom, főként a középosztály azzal határozza meg európaiságát, hogy érzékeny a diszkriminációra...
Az persze természetes elvárás, végeredményben illem kérdése, hogyha a nyelvünket nem értő személy kerül a társaságunkba, akkor fordítunk neki. Viszont ez nem jelenti, hogy ezek után meg se mukkanunk anyanyelvünkön. Jól tudjuk ugyanakkor, hogy sokakat nem pusztán az zavar, hogy nem értik, amit mondunk, hanem önmagában a magyar nyelv használata vörös posztó számukra.
A nyelvhasználat terén megnyilvánuló intolerancia, a kettős mérce kapcsán sajnos még számtalan példa felsorolható. Kezdhetnénk a helységnévtáblák magyar feliratának napjainkban sem szűnő lemázolásával, folytathatnánk a közigazgatási törvénykönyv korábban kormányrendelettel elfogadott változatával, amely csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest, de megemlíthetjük azt is, hogy a román hatóságok szinte kizárólag az állam nyelvén kommunikálnak a koronavírus-járvány idején. Nem véletlen, hogy az Országos Diszkriminációllenes Tanács nemrég megrovásban részesítette a bukaresti belügyminisztériumot, amiért hátrányosan megkülönböztette a magyar nemzetiségűeket azzal, hogy nem tette lehetővé számukra a szükségállapot idején a lakhelyelhagyási nyilatkozat kitöltését az anyanyelvükön.
Érdekes módon ugyanakkor vannak esetek, amikor nem zavaró a nemzeti kisebbségi nyelvhasználat. A szeptemberben rendezett helyhatósági választást megelőző kampány során számos román párt, valamint jelölt szólította meg – óriásplakátokon, szórólapokon – a magyar nemzetiségű választókat Nagyváradtól Marosvásárhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig. Még a magyar közösség igényei iránt általában merev elutasítást tanúsító többségi politikusok számára sem érezték megengedhetetlennek, az egységes nemzetállamként hirdetett Románia és annak alkotmánya elleni merényletnek ezt a gesztust. Amiben az a bökkenő, hogy sokan csupán akkor hajlandók anyanyelvünkön értekezni velünk, akkor nem berzenkednek a magyar nyelv használata ellen, amikor kérnek valamit, amikor szükségük van valamire: ez esetben a szavazatunkra.
Ez a „toleráns” Románia valódi arca: a magyarok voksának elnyerésére érvényesek a nyelvi jogok, ha viszont a közösség kéri ezek bővítését a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, egészségügyben, akkor az úgymond privilégium. Ettől függetlenül legyen egyértelmű: el kell sajátítanunk, és minden esetben használnunk kell az állam nyelvét, amikor indokolt, szükséges, amikor románokkal értekezünk, azonban az anyanyelvünket sohasem vagyunk hajlandóak végképp „felváltani”.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Rostás Szabolcs
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Balogh Levente
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
1 hozzászólás