Igaz, utólag Szijjártó el is magyarázta, hogy egyelőre jegelnék a keményebb témákat, és inkább azokra az ügyekre helyezik a hangsúlyt, amelyekben közösek az érdekek. Ilyen például az új autópálya-határátkelőhely megépítése, a határt átszelő vasútvonal-fejlesztés vagy újabb határátkelők megnyitása, illetve az atomenergia melletti kiállás az uniós fórumokkal szemben, illetve a földgázvezetékek fejlesztése.

Mindemellett úgy tűnt, a bukaresti út amolyan ismerkedő látogatás szerepét is betöltötte, amelyen a magyar miniszter az új kormány azon tagjaival találkozott, akiknek a területe egybeesik az általa is képviselt külgazdasági témákkal, és a közös infrastrukturális beruházásokról szóló megállapodásokkal sikerült némi konkrét eredményt is elérni. Mindez a magyar fél szerint – a szlovák és a szerb példából kiindulva – alapot szolgáltathat ahhoz, hogy a két ország közelebb kerüljön egymáshoz, és előbb-utóbb a kényes témákról is higgadtan, akár a mindkét fél számára megnyugtató rendezés reményében is lehessen beszélni. Nos egyértelmű, hogy ez továbbra is sokkal keményebb dió, mint az új szatmári autópálya-határátkelő megépítése.

Nem véletlen, hogy a bukaresti kormány régi-új tagjával, Bogdan Aurescu külügyminiszterrel folytatott tárgyalás kapcsán kevés pozitívumot lehetett megemlíteni. A találkozóról a nagyközönség alapvetően csupán a román külügy közleményéből értesülhetett, amelyből a gazdasági együttműködés fontosságának hangsúlyozása mellett ezúttal is az derült ki, hogy a román fél álláspontja a kisebbségi ügyekben nem változott. A kommüniké szerint ugyanis Aurescu ismét fölvetette, hogy Bukarest mindaddig nem nézi jó szemmel a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programját, amíg arról nem születik kétoldalú megállapodás. Majd az is kiderült, hogy a román főkülügyér a magyarországi román közösség sorsáért is aggódott egy sort – mintha bizony nem ők rendelkeznének kulturális autonómiával, az oktatási és a művelődési ügyeikbe komoly beleszólással rendelkező kisebbségi önkormányzatokkal, ehelyett a magyar állam el akarná venni iskoláikat. Holott éppen hogy az erdélyi magyar közösség az, amelytől a román állam megtagadja az őt megillető autonómiaformákat, és a román állam az, amely magyar iskolák ellen harcol.

Ilyen bukaresti hozzáállás mellett nem csoda, hogy egyelőre nem kerülnek terítékre a kisebbségi ügyek, hiszen a felek vélhetően csak elbeszélnének egymás mellett. A bukaresti álláspontot Aurescu és a román külügyi apparátus általános magyarfóbiája mellett a kisebbségek védelmének uniós szintű jogi rendezését célzó polgári kezdeményezés brüsszeli elvetése is indokolhatja. A román fél jelen állás szerint úgy érezheti, hogy neki áll a zászló, miután az Európai Bizottság ismét csak jelét adta, hogy esze ágában sincs konkrét jogsérelmi ügyekben fellépni, csupán általánosságban, a frázispufogtatások szintjén elkötelezett barátja az őshonos nemzeti kisebbségeknek. Budapest kezében viszont – eltérően Ukrajna esetétől – nemigen van nyomásgyakorlásra alkalmas eszköz.

Ugyanakkor a gazdasági támogatási program ügyében nem lenne ördögtől való egy kétoldalú megállapodás aláírása, amellyel a magyar fél a kompromisszumkészségét és a jóindulatát bizonyítaná – az persze óriási kérdés, hogyan kerülhető el, hogy a magyar állami támogatások elosztásába a legendásan korrupt romániai állami intézmények is belefolyjanak, ahogy azt a bukaresti külügy is szeretné.

A közeledést ugyanakkor továbbra is akadályozza, hogy a bukaresti nemzetpolitikai stratégia alakítói továbbra sem a térség országai közötti szorosabb, a közös érdekek érvényesítését célzó – és ennek érdekében kompromisszumokra is hajlandó – együttműködésben látják a siker kulcsát. Hanem a térségben legnagyobb katonai befolyással rendelkező hatalom – az Egyesült Államok – korlátlan, zokszó nélküli kiszolgálásában. Mint ahogy az EU kapcsán is jórészt a lelkes bólogatásban merül ki a román reakció.

Ilyen körülmények között a magyar külügyminiszter látogatása az ismerkedésen és a tapogatózáson kívül elsősorban arra volt jó, hogy jelezze a külvilágnak: a kétoldalú kapcsolatok terén Budapest proaktívan, az együttműködés szorosabbra fűzése és a párbeszéd érdekében lép fel. Hogy egyértelmű legyen: a magyar félen nem múlik a kapcsolatok javítása. Ám ehhez Bukarest részéről is rugalmasabb hozzáállás szükséges a „forró” ügyekben.