2011. január 25., 10:042011. január 25., 10:04
Tudom ezt autós ismerőseimtől, akik hosszasan panaszkodtak nem egy alkalommal arról, hogy például a törött szélvédőt nem fizette ki a biztosító, mert arra nem vonatkozik a biztosítás, ha a szomszéd „kölyke” kiveri az ablakot. De arra sem érvényes, ha ugyanaz a tróger szöggel karcolja az autóra: „utálom a kocsid színét”. S most itt állok tanácstalanul egy újabb biztosítás előtt, ami rám is érvényes, méghozzá a kötelező lakásbiztosítás előtt.
Tudom, hogy lekéstem már ama kedvezményt, amit a nálam hiszékenyebbek élvezhettek, és azt is tudom, hogy ha sokáig morfondírozom, még felárat is fizethetek a végén, mert manapság, ami nálunk kötelező, az alól nem igazán van kibúvó. Mégis, még mindig ott tartok, hogy állok és várok, hátha valakinek eszébe jutna, hogy a kötelezőben egy kicsit disztingváljanak. De miért is mondom ezt? Többek közt azért, mert ha valamire büszke vagyok a lakhelyemet illetően, nos, az többek között az, hogy bennünket itt, Gyergyóban nem igazán fenyeget semmilyen természeti katasztrófa. Ugyanis annyira magasan van a medence, hogy özönvízjellegű árvíznek kell lennie, hogy itt komoly károkat okozzon a lakásokban.
A medencét körülölelő hegyek pedig bástyaként védenek a kárt okozó szélviharoktól, tornádóktól, de ugyanezek a hegyek szelídítik enyhére a földrengéseket is. Tarthatnánk esetleg a tűztől, de közel száz éve annak, hogy olyan mértékű tűzesetet jegyeztek, amikor egy egész vagy fél utcasor a lángok martalékává vált. S akkor kérdem én, mégis mire fizessem, hol, mikor veszem hasznát annak a kötelező lakásbiztosításnak, amire előbb-utóbb szerződést kell kötnöm? Mert erősen tartok attól is, hogy ha netán a fennebb vázolt katasztrófák közül valamelyik mégis érintené Gyergyót, az ország többi része olyan siralmas helyzetben lenne, hogy a pénzeket oda és nem hozzánk irányítanák. Mi pedig nyugtázhatnánk, mint már annyi egyéb esetben: „járni jár, de nem jut...”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok