JEGYZET – A címbeli mondat eredetileg nem kérdés, hanem határozott kijelentés volt: ha nem csalódom, a János vitéz daljátékváltozatának egyik slágere. Ezzel pedig a kényszerkérdésre meg is lenne a válasz, ha a hétköznapokban és a színpadon minden ugyanaz volna, és ugyanúgy történne. Csakhogy...
2017. március 08., 03:292017. március 08., 03:29
Többször is előfordult, hogy nem tudtam magamon uralkodni, és ország-világnak elmondtam, mennyire nem szeretem ezeket a bizonyos napokat. A cukormázzal nyakon öntött gyereknapot, a gyomrot felkavaró kényszermosolyos idősek napját, a mániákusan csikkeket és papírfecnit gyűjtögető Föld napját és természetesen a nőnapot, amikor egy rózsaszál szebben beszél. Nem szeretem, mert mélységesen álságos, és egész napon át az év háromszázhatvannégyszer több napjára gondolok.
Amikor a gyerekekre rázárják az ajtót, és nyugodtan elhúznak különböző kacatokra pénzt szórni. Amikor este, elalvás előtt ugrik be csak: ki tudja, mióta még telefonon sem kérdezte meg az évente egyszer olyannyira aggodalmas, hogy érzi magát idős szülője. Amikor nemes egyszerűséggel a járdára ejtik az épp megüresedő zacskót, pillepalackot, cigarettásdobozt, és amikor hajnal felé a jókedvű haver kérdésére, hogy vajon az asszonyok nem aggódnak-e otthon, a gondos férj rámutat az asztalon kókadozó virágszálra, és nevetve válaszol: az enyém soha, azért van ez a virág. Az szebben beszél.
És mindez csak a legfelületesebb pillantásra észrevehető különbség az egy nap és az év többi napja között. Kicsit mélyebben sokkal nagyobb bajok fortyognak: a nagyralátástól elvakult nőszemélyek hangoskodása, hogy az egyenjogúság előnye, ha a gyerekek körüli teendőkkel és a házi sertepertéléssel a férfi foglalatoskodik. Akiről aztán büszkén lehet hírelni: az én drága uram bezzeg ezt is, azt is, mindent megtesz. Ennek fejében kapta az uram titulust. S ha ezek után valaki azt mondaná, ennek se jó sehogy, ez is csak kritizálni szeret, annak kénytelen vagyok ellentmondani: az említett esetekben baj van a kréta körül.
Olyan társadalmat tartanék igazinak, ahol nem az első pillantás döntené el, méltónak tartunk-e valakit, vagy sem, hanem az alapos megismerés. És ha arra egy nő a legalkalmasabb, akkor az vezetheti az országot, mert külsejét nem teljesen más foglalkozásúra fogja kikerálni. És nem százával kér majd férfi ismerőseitől magának virágot, de ha szereti, akkor annak az egyetlen szálnak is szívből örül. Ha az csak egy szál, ami semminél nem beszél szebben, és még csak hivatalos nőnap se lenne.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
szóljon hozzá!