Fotó: Jakab Mónika
Valamikor a 2000-es évek elején a Krónika szerkesztőségében egy lapindító értekezleten a kultúra rovat képviselője többek közt egy olyan cikket ajánlott a másnapi lapszámba, ami Bethlen Gábor fejedelem buzogányáról szólt. Egy olyan múzeumi tárgyról, amelyet a fejedelem állítólag XIV. Lajos francia királytól kapott ajándékba. A buzogányra talán valami kiállítás kapcsán irányult rá a kolléga figyelme.
2019. október 30., 16:522019. október 30., 16:52
2019. október 30., 17:012019. október 30., 17:01
A lapindító értekezleteken valamennyi rovat képviselője ott ült a főszerkesztő irodájában a hosszú, lekerekített végű asztal körül, az ügyeletes elemezte az aznap megjelent számot és minden rovat jelezte, hogy mit tervez a másnapi számba. Ilyenkor dőlt el nagy vonalakban, hogy kinek mi lesz a feladata aznap, és körvonalazódott, hogy melyek lesznek a másnapi újság húzós témái. Ezek aztán vagy megjelentek vagy nem. Gyakran felülírta az idő a délelőtti terveket. Még a délutáni órákban is készek voltunk felborítani a lapszámot, ha valami fontos, előre nem látott esemény történt.
A sportszerkesztő kolléga azonnal jelezte, hogy az információ hibás. Rögtön mondta, hogy Bethlen Gábor nem volt kortársa XIV. Lajosnak, mert a fejedelem 1629-ben halt meg, és a Napkirály csak kilenc évvel később, 1638-ban született. Hozzátette: legfeljebb XIII. Lajostól kaphatott buzogányt Bethlen, akivel egy időben uralkodott, de ezt sem tartotta valószínűnek. Hiába hivatkozott a kultúra rovat képviselője az erről szóló közleményre, a sportszerkesztő érvei cáfolhatatlanok voltak.
Nem tudom már felidézni, hogy végül született-e cikk Bethlen Gábor buzogányáról, de az a hangulat, az a pezsdítő légkör, amely egy-egy lapindító értekezleten volt érzékelhető, ma is lázba hoz.
Így alakult ki az a szellemiség, amely meghatározta a lapot, és amelyet talán az olvasók is megéreztek. Így alakult ki az a hozzáállás, hogy semmit sem szabad elfogadni, amit készen adnak. A közlemények csak kiindulópontjai lehetnek az újságírói munkának. Ezek tartalmát mindig ellenőrizni kell, össze kell mérni a korábbi tudásunkkal, ki kell egészíteni. Itt tanultuk meg, hogy a sajtótájékoztatókon mindig kérdezni kell. Nem szabad beérni azzal, amit a beszélők közölni akarnak. Mert senki nem ad ki közleményt arról, hogy mennyire elszúrt valamit, nem hív össze sajtótájékoztatót azért, hogy beszámoljon az elpuskázott lehetőségekről.
Megtanultuk, hogy az újság akkor állhat közel az olvasóihoz, ha az ő szemszögükből közelít a világhoz, ha az ő kérdéseikre keresi a választ. És megtanultuk azt is, hogy a véleménycikkekben állást kell foglalni. Nemcsak a kockázat nélkül bírálható távoli, külső dolgokról kell sommás véleményt mondani, hanem a magyar közösségen belüli visszásságokról is. Amikor a Krónika színre lépett,
Igen, megtanultunk. Tudósítótól főszerkesztőig. Mert a Krónika szerkesztősége a lap valamennyi újságírója számára iskola volt. A vezető szerkesztő ugyanúgy tanult a sportrovat vezetőjétől, mint a tudósító a főszerkesztőtől. Nem véletlen, hogy azok a kollégák, akik ideig-óráig ebbe az iskolába jártak, később konkurens országos vagy megyei lapok főszerkesztői lettek.
A Krónika a kételkedés, a vitatkozás, a bátor állásfoglalás szelleméből gyúrta össze Bethlen Gábor buzogányát, és kívánom, hogy lengesse ezt a buzogányt a következő húsz évben is.
Gazda Árpád
A Krónika vezető szerkesztője 1999 és 2008 között
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!