A 94 éves Uray Zoltán olimpikon vívó, sugárbiológus
Fotó: Orbán Orsolya
Kivételes életpályát tudhat magáénak Uray Zoltán, a legidősebb romániai magyar olimpikon, a helisinki játékok párbajtőrversenyének résztvevője, aki sugárbiológusként a rákkutatásban is kiemelkedő eredményeket ért el. A 94 éves kolozsvári vívóval, biológussal sportkarrierjéről, kutatói munkájáról és tudomány-népszerűsítő tevékenységéről beszélgettünk.
2025. április 25., 19:332025. április 25., 19:33
− Kolozs megye díszpolgári címével ismerték el idén márciusban a vívósportban elért kivételes teljesítményét, valamint több évtizedes tudományos munkásságát. Az indoklás szerint azért kapta az elismerést, mert „életpályájával Kolozs megye jó hírnevét öregbítette és a magyar közösséget szolgálta, valamint hathatósan hozzájárult Kolozsvár és a magyarság tudományos és sportéletének gyarapodásához”. Hogyan értékeli az elismerést?
− Megtiszteltetésnek érzem, hogy kitüntettek, de mikor felkértek, hogy fogadjam el a címet, nagyon elgondolkodtam, hogy megérdemlem-e ezt a kitüntetést. 94 éves vagyok, az évek során számos olyan embert ismertem meg, akik sokkal többet tettek a Kolozs megyei magyarságért mint én. Nagyon jólesik a kitüntetés, mert úgy érzem, nemcsak nekem szól, hanem a kolozsvári vívás előtti tisztelgés is.
1954-ben Budapesten a főiskolai világbajnokságon, amelyen egyéniben és csapatban is bronzérmes lettem. Ezért is örvendek a címnek, mert nemcsak nekem, hanem annak a sportágnak is szól, amelynek az életem, tudományos pályafutásom is köszönhetem.
A 90. életévét ősszel töltő dr. Uray Zoltán közel hetven évvel ezelőtt, 1952-ben vett részt a helsinki olimpián. A sportember hihetetlen szellemi és fizikai frissességnek örvend. Ötkarikás élményeiről számolt be lapunknak.
− Neve összefonódott nemcsak a kolozsvári, hanem az országos vívósporttal is, azonkívül, hogy Ön szerezte meg a romániai vívás első, világversenyen elért érmét, részt vett az 1952-es helsinki olimpián is a román vívóválogatott tagjaként. Hogyan tekint vissza életének erre az időszakára?
− Egész fiatalon, 13-14 évesen kezdtem el vívni. Aztán jött 1948, édesapámnak volt egy szép háza és az udvaron egy asztalosműhelye. Ezeket a kommunisták hatalomra kerülése után államosították, minket pedig kitettek a házunkból. Egy szobát kaptunk közös konyha- és előszobahasználattal a Malinowski téren, a papám nem bírta ki a hatalmas csapást, perforált a gyomra, és egy héten belül meghalt. Ott maradtunk édesanyámmal ketten, mindenféle bevétel nélkül.
középiskolás diákként és biológia szakos egyetemi hallgatóként is, ugyanis a klubtól kaptunk napi háromszori étkezést, és a felszerelést is a szervezet állta.
Uray Zoltán vívó a helsinki olimpián is részt vett a román válogatott tagjaként
Fotó: Orbán Orsolya
Világversenyek előtt elvittek minket Bukarestbe, szállodában laktunk úri módon, és reggeltől estig vívtunk. Visszatekintve ennyi év távlatából, azt mondhatom, hogy én mindent a vívásnak köszönhetek olyan szempontból, hogy sportolóként kivételesen kezeltek, és teljes kényelmet és anyagi hátteret biztosítottak, így lehetőségem nyílt arra, hogy tanuljak, könyveket és minden mást vásároljak, amire szükségem volt.
Mindeközben szerettem a vívást mint játékot. Mert az az igazság, a vívás egy játék. Nagyon jó mesterem is volt, Ozoray-Schenker Lajostól, egy osztrák-magyar katonatiszttől tanultam, aki az első világháború után vívóedzőként tevékenykedett, többek között Kolozsvár is neki köszönhetően vált országos vívóközponttá. Ozoray-Schenker Lajost nemcsak vívótudása, hanem pedagógiai érzéke és karizmatikus tanári stílusa miatt is nagyra becsültük, az ő tanítványa volt többek között Orbán Olga is (világbajnok, olimpiai ezüstérmes tőrvívó – szerk. megj.) vagy Orbán László (ezüstérmes párbajtőröző az országos bajnokságban, öttusázó – szerk. megj.)
Körülbelül nyolcvanan voltunk a selejtezőben a világ minden tájáról. Kilencen maradtunk a döntőben, Gyurica (Gyurica József kétszeres világbajnok, ötszörös vb-ezüstérmes és háromszoros vb-bronzérmes tőrvívó, mesteredző – szerk. megj.) mindenkit megvert, nagyon jó vívó volt, a következő évben Olaszországban világbajnok is lett. Szőccsel (Szőcs Bertalan világbajnoki ezüst- és bronzérmes tőrvívó, mesteredző – szerk. megj.) egyforma győzelmeink voltak, ő is, én is hat-hat riválist győztünk le, de neki jobb volt a tusaránya, így ő állhatott a dobogó második fokára.
− Szinte két emberöltő telt el azóta. Miként látja, mennyire változott meg a vívósport azóta?
− Nagyon megváltozott a vívás stílusa az elektromos tőr és kard megjelenésével. Sokkal szebben vívtunk korábban a klasszikus fegyverekkel, helyzeteket kerestünk, többet használtuk az eszünket, megvizsgáltuk mi az ellenfél erőssége és gyengéje, és ennek függvényében támadtunk vagy védekeztünk. Most sokkal mechanikusabb minden,
Emlékszem, 1952-ben Helsinkiben D’Oriola (Christian d’Oriola olimpiai és világbajnok francia tőrvívó) és Mangiarotti (Edoardo Mangiarotti hatszoros olimpiai és tizenháromszoros világbajnok olasz tőr- és párbajtőrvívó) közti párharcra. Egy álom volt nézni, olyan szépen vívtak, úgy mozogtak, mint két balerina, tátott szájjal nézte őket mindenki. Az ő játékukkal lehetne leírni mind a mai napig a klasszikus vívás szépségét.
Fotó: Orbán Orsolya
− Nemcsak a vívásban, hanem a tudományok terén is kiemelkedő pályát tudhat maga mögött. A biológiai tudományok doktora (1970), kutatásai során a radioaktív izotópok diagnosztikai és terápiás alkalmazásával, az ionizáló sugárzások káros hatásai elleni kémiai és biológiai sugárvédelemmel foglalkozott. Kutatásainak eredményeit számos külföldi és romániai szakfolyóiratban közölte. Számos tudományos társaság tagja, többek között a Magyar Tudományos Akadémia is külső tagjává választotta. Hogyan került a sugárbiológia az életébe?
− Orvos szerettem volna lenni, sikeresen felvételiztem a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, de 1950 tavaszán hoztak egy rendeletet, miszerint
Volt viszont a kolozsvári egyetemista vívóklubnál egy minden hájjal megkent titkár, aki a biológia kar dékánjánál közbenjárt, hogy szükségük van rám, többszörös országos bajnok, válogatott vívóra, így felvettek a biológia szakra.
Az egyetem elvégzése után kihelyeztek Moldvába, de nem vállaltam el az állást, akkor nyílt a Dinamo vívóklubja Kolozsváron, és három évig ott tanítottam gyerekeknek vívást.
Az egyik vívótanítványom apja, egy orvos szólt, hogy kollégája, Hollán Tibor röntgenorvos nemrég érkezett haza Párizsból, és nukleáris orvosgyógyászati laboratóriumot készül felállítani, én pedig jelentkeztem nála. Hollán rendkívüli ember volt, zsidó orvosként Nagybánya környékére került munkatáborba, de helyi bányászok elbújtatták, így megmenekült a koncentrációs tábor elől. Fiatalkorában vívott is, ismerte a nevemet, de kezdetben csak laboránsi és takarítói munkát tudott ajánlani, amit gond nélkül elvállaltam, mert közben tanultam. Egy év múlva kineveztek biológusnak,
az országban csak Bukarestben működött még egy hasonló laboratórium.
Uray Zoltán a kolozsvári vívásról szóló kötetek megjelenéséhez is hathatósan hozzájárult
Fotó: Orbán Orsolya
A teljes orvosi egyetem professzori kara meg akart ismerkedni az izotópokkal, hiszen az akkoriban annyira új terület volt, mint ma a molekuláris genetika. A tudomány legújabb felfedezésének számított, évente öten-hatan jöttek, hogy a doktori dolgozatukhoz végezzenek egy kis izotópos kísérletet is. Tíz éven át dolgoztam ott, kitűnő kutatók mellett, rengeteget tanultam tőlük. Ezenkívül minden évben önköltségen elmentem Budapestre sugárbiológiai laborba, és ott megtanultam miként kell állatkísérleteket végezni, egereket sugarazni, sugárgépeket használni. Ott fedeztem fel magamnak a sugárvédelmet, mint másik új ágazatot, amelyet gyakorlatilag én honosítottam meg Romániában. Mindent hazahoztam, amit ők ott már világszínvonalon műveltek.
Ezt követően megkeresett a kolozsvári onkológiai intézet élére kerülő Ion Chiricuță sebész orvos, hogy csatlakozzak a csapathoz. Nehéz szívvel hagytam ott a nukleáris orvosgyógyászati intézetet, mert nemcsak tudásra tehettem szert ott, hanem barátságok is kialakultak közöttünk. Hihetetlenül fel volt szerelve az onkológiai intézet, két kobaltágyú állt rendelkezésemre, amelyeket bármikor használhattam a sugarazáshoz, ezenkívül a kísérletekhez hatalmas állatháza is volt az onkológiának, csak a doktori dolgozatomhoz 14 ezer egeret használtam fel. A szerencse megint közrejátszott, és elmehettem kutatni Stockholmba, ahol szintén rengeteget tanultam. Visszatekintve, életem nagy szerencséje volt, hogy ezzel a tudományággal találkoztam.
− Hogyan látja, hol tart ma a rákkutatás az elmúlt évtizedekhez képest? Mire számíthatunk a jövőben ezen a téren?
− Folyamatosan új dolgok jelennek meg, most a molekuláris biológia terén vannak átütő eredmények a rákkutatásban, jelenleg DNS-vonalon, proteinszintézis-alapon analizálják ezeket a dolgokat, és kerülnek egyre közelebb a megoldáshoz. Fantasztikus mennyit fejlődött a tudomány az elmúlt évtizedekben,
sokszor erőfeszítésbe kerül elolvasni egy hatásmechanizmus-problémát is.
Fotó: Orbán Orsolya
− Sportolóként és tudományos kutatóként is kivételes pályát tudhat maga mögött. Melyik terület állt a szívéhez közelebb, és visszatekintve mit tart szerteágazó munkája legfontosabb mozgatórugójának?
− A kettőt teljesen ketté tudom választani, a vívás számomra egy játék, szórakozás volt, ami biztosította az anyagi hátteremet. A kutatás pedig az egész életem meghatározta. A rákgyógyítás ma is központi kérdés a világon mindenütt, és ezen a területen végeztem talán a legsikeresebb, a sugárvédő anyagokkal kapcsolatos kísérletsorozatomat.
segítettük egymást a kutatásban. 1997-ben, hatvanhat éves koromban nyugdíjaztak, bár mi tagadás, szívesen maradtam volna még.
Fotó: Orbán Orsolya
− A kommunizmus éveiben végzett kutatómunkát, abban az időben, amikor a magyar értelmiségiek munkáját sok esetben ellehetetlenítették. Érte-e önt hátrányos megkülönböztetés magyarsága miatt?
− Ennyi év távlatából azt mondhatom, abban a korban, amikor nem volt előny magyarnak lenni, valahogy úgy sikerült, hogy megúsztam a szekuritátés kihallgatásokat, noha éreztem párszor, hogy bajban vagyok. Az onkológián az igazgatónk nagyon jól kezelte az intézménybe kihelyezett szekus tiszteket, így mi többnyire végezhettük a dolgunkat, nem zargattak.
Persze, figyelték minden mozdulatunkat, kivel és mit beszélünk. Egyszer egy olasz csapattal közösen végeztem kutatásokat, akik nagyon hálásak voltak, és pénzt akartak adni, amit visszautasítottam, mert abban az időben száz elfogadott dollárért tíz év börtön járt, kockáztatni sem mertünk. Cserébe viszont kértem tőlük könyveket, folyóiratokat a könyvtárunk számára, és ők tíz éven keresztül küldték rendszeresen az informáló lapokat Kolozsvárra.
1954. Budapest, Főiskolai Világbajnokság, férfi tőr egyéni eredményhirdetés: 2. Szőcs Bertalan, 1. Gyuricza József, 3. Uray Zoltán.
Fotó: Vívómúzeum /Facebook
− Nyugdíjba vonulása után továbbra is a kolozsvári közösségi élet aktív tagja maradt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) alapító és tiszteleti tagjaként számtalan tudományos rendezvényt szervezett, a kolozsvári sportról és vívásról szóló több monográfia megjelenéséhez hathatósan hozzájárult, évente ösztöndíjakat ajánl fel kiváló fiatal sportolóknak. Mi adott erőt ahhoz, hogy nyugdíjba vonulása után is szolgálja a közösséget?
− A munkát nem tudtam abbahagyni nyugdíjba vonulásom után sem. Szívesen csatlakoztam az EME-hez, tíz éven át elnöke is voltam a szervezet társadalomtudományi szakosztályának. Nagyon jó társaság volt a Múzeum-Egyesületnél, szerettem ott tevékenykedni. Hetven előadást szerveztem, igyekeztem érvényesíteni nemzetközi szakmai kapcsolataimat, budapesti akadémikus és tudós barátaim tartottak itt rendszerint előadáskat népes közönség előtt. Utoljára tavaly tartottam előadást.
ezért volt iskolámban, a Református Kollégiumban az elmúlt két és fél évtizedben minden évben a legjobb sportoló fiú és lány elnyerheti az Uray Zoltán-kupát, amihez egy pénz- és könyvjutalom is jár. Teszem mindezt, amíg az évek megengedik.
Kolozs megye díszpolgári címével tüntették ki Uray Zoltán erdélyi magyar biológust, radiológust, vívót és Bogdán László atlétát, nyugalmazott egyetemi tanárt pénteken kora délután Kolozsváron.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Súlyos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében: egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze, előbbiben egy anya és két gyermek ült, mindannyian eszméletüket vesztették.
Halálos baleset történt csütörtök délután a Kovászna megyei Bodzafordulóhoz tartozó Bredét faluban: egy 42 éves motorost előzés közben elsodort egy utánfutóval közlekedő haszonjármű.
Orvos- és egészségtudományi képzéssel bővül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kínálata. Az orvos- és egészségtudományi kar megalapítását az április 24-én elfogadott kormányhatározat hagyta jóvá.
Záporokra és viharokra figyelmeztet pénteki időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének mintegy háromnegyedére.
Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét csütörtök este a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban – közölte a Gyulafehérvári Érsekség.
Azonnali, objektív visszajelzést ad a diákoknak és tanároknak egyaránt a nemrég elindult BacPrep platform. A magyar diákoknak román érettségire való felkészülésben segítséget nyújtó oldal ötletéről Sebestyén Gergő társalapító beszélt.
Kivételes örökséget hagyott maga után a húsvéthétfőn, életének 88. évében elhunyt Ferenc pápa. A katolikus egyház történetében betöltött szerepéről, a csíksomlyói pápalátogatásról, a pápaválasztásról Marton József pápai prelátus beszélt a Krónikának.
Rekordösszegű, 12 ezer lejes büntetést kapott egy Maros megyei buszsofőr egy rutinellenőrzés során. Kiderült, hogy nem voltak rendben sem a gépkocsivezető, sem az autóbusz papírjai.
Több pofozkodó, verekedő mezőségi fiatalembert állítottak elő a Maros megyei rendőrök az elmúlt két napban, négy személyt 24 órára fogdába került. A fizikai bántalmazás bűnügyi eljárást von maga után, az elkövetőre fogda vár.
Először tartják meg Magyarországon kívül, Csíkszeredában az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekcióját.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!