Amikor beszól…

Mert vannak sötét, démonjárta napok, amikor ne beszéljen hozzám senki, és amikor nekem semmi sem jó, és teljesen pikírt vagyok, és alig várom, hogy beszólhassak. Persze hogy megint a vendéglátóiparral kekeckednék, mert folyton azt hiszem, hogy hároméves amerikás pincérmúltam erre feljogosít. Meg úgy tűnik, elég ingerszegény a környezetem, hogy egyéb már nem is jut eszembe. Na tessék, most a környezet is jól megkapta.

Úgy képzeltem el, hogy szépen elmesélem, milyen volt a helyi rádiózás a kezdetekkor kilencvenvalahányban, majd szépen levezetem, hogy alakult, milyen lett most, bebizonyítom, hogy lineáris fejlődés esete forog fenn, és ha ez nem így történt volna, csúfos véget ér a történet, majd moralizálok egy sort. Levonom a tanulságos következtetéseket, és végül eljutok oda, hogy jól beszóljak a vendéglátósoknak, ahol a lineáris helyben topogás érhető tetten. Majd arra gondoltam, hogy minek ekkora feneket keríteni az egésznek, egyszerűen csak lehúzok rajtuk, hiszen ez itt az én szösszenetem. Mert kit érdekel, hogy kilencvenvalahányban kézzel papírra írtuk a híreket, és mivel nehezen olvastuk egymás kézírását, gyakran akadozott a hírmondás.

Vagy hogy manuálisan kellett cserélgetni és lekeverni a CD-ket és kazettákat, ezért ha a műsorvezető rá akart gyújtani, mindig felcsendült az éterben a leghosszabb szám, Jean-Michel Jarre Oxigénjének nyolcperces része. Ma viszont szinte mindent elvégez a mindenható számítógép, kever, bejátszik, saját magát programozza, gerjeszti, és szinte soha nem bakizik. Ezzel szöges ellentétben, van, ahol megállt az idő, húsz éve nincs semmi változás, olyan vastag a porréteg, mint a régi tudományos-fantasztikus filmekben a fő gonosz napszemüvegén. Azért berzenkedem, mert foglaltunk asztalt, amit simán letagadtak, végül kioktattak, hogy azért nem tudnak róla, mert 13 főre úgy kell foglalni, hogy nyolc meg öt. Ez gyönyörűen abszurd, és ettől érthetetlen, de hangos szóváltással jár.

Aztán sokat-sokat vártunk az ételre, amit végül félkészen hoztak, biztos, mert mégsem vártunk eleget. És mindvégig ott kísértett a halálosan sértődött pincér, aki fájdalmas fintorokkal vonszolta magát, éreztetve, hogy világok pusztulásán, mi az ősi vad. Majd számlát is hozott, és mert firtattuk, duzzogva elmagyarázta, hogy a téliszalámi az a sör és a pirított zöldség az üdítő, de ugyanannyi az ára és a kódja. Most beszóltam.