Azon a területen, amely a mindenkit próbára tevő, immár kilenc hónapja tartó járványhelyzetben talán a korábbiaknál is intenzívebben tárta fel önnön rákfenéit. Kormányok, tárcavezetők jönnek, majd viszonylag rövid időn belül levitézlenek, ígérnek fűt-fát, látszatintézkedéseket hoznak, tetszetős szólamokat hangoztatnak, ígérgetik, hogy megszüntetik a korrupciót, azonban az egészségügy tátongó sebei a jelek szerint nem gyógyulnak be. Valószínűsíthető, hogy egy-egy új összetételű kormány felbukkanása nem oldja meg az akut problémákat, mélyrehatóbb, szélesebb körű átalakulásokra, masszív mentalitásváltásra lenne szükség.

Az elmúlt években-évtizedekben sem volt titok, hogy milyen erőteljesen jellemzi az egészségügyet a korrupció, virágzik a csúszópénz intézménye, hogy egyes kórházakban megengedhetetlen állapotok uralkodnak. Most azonban a pandémia miatt amúgy is megviselt társadalom talán még élénkebben figyeli és még inkább húsba vágónak érzi mindazt, ami a kórházakban történik. Mert sajnos rengeteg olyasmi megesik, ami vérlázító, elrettentő és arról árulkodik: az egész rendszer változást sürget.

Ha csak az elmúlt hét eseményeit vizsgáljuk, ott van a resicabányai kórház égbekiáltó esete, ahol mindössze bírságot kapott a vezetőség, miután nyilvánosságra került, hogy a koronavírus-fertőzésben szenvedő pszichés betegeket meztelenül, koszban, a hideg földön fekve tartják. És ilyenkor nem menesztik a felelősöket, hanem csak egy kis „pénzbeli ejnye-bejnye” következik, aztán megy minden tovább a maga mentén.

De nemcsak a megfelelő bánásmód vagy a higiéniai körülmények hiányoznak sok helyen, hanem a tisztesség is. Az egészségügyi intézmények háza táján sajnos nem ritka a hivatali visszaélés, a kenőpénz-elfogadás sem – pár napja emiatt vették őrizetbe az udvarhelyi kórház vezetőjét. Szűk hónappal ezelőtt pedig halálos áldozatokat követelt a karácsonkői intenzív osztályon történt tűzeset – szintén a rendszer nem megfelelő működése, emberi nemtörődömség, a szabályok be nem tartása miatt.

Pár eset napvilágra kerül, de biztosan nagyon sokan vannak még az egészségügyben, akik visszaélnek pozíciójukkal. A beteg meg örüljön, hogy él, ha egyáltalán élhet. És az eseti „felkiáltójelekhez” hozzáadódik a koronavírus-járvány stagnáló fenyegetése, amelynek valószínűsíthetően egyelőre nem szakad vége, hanem továbbra is próbára teszi az egészségügyet.

Mindezek tudatában nem csoda, ha a potenciális szavazó, a hazai mozgásokat akár csak felületesen figyelő állampolgár minimum szkeptikus, hogy nem ad hitelt a politikusi szólamoknak, ígéreteknek és nem vár érdemi változást egy soron következő kormánytól. A megelőlegezett bizalom és remény szerencsére még ingyen van. Csak az a kérdés, megengedhetjük-e magunknak, hogy éljünk vele.