A Vorevica kövei

Az északi városrészt, amelyet a folyó két irányból is határol, a helybéliek Drágosrétnek nevezik, és annyit elárulhatok, nincs valami jó híre. Ha valaki a vidék sajátos törvényeit nem tudja, vagy nem akarja betartani, rendszerint ide költözik, a Drágosréten ugyanis sem törvénynek, sem igazságszolgáltatásnak nincs helye. Ha egy ember ezen a vidéken valamiféle bűnt követ el, arra a helybéliek azt mondják, átkelt a Vorevicán.

Egyesek szerint a Drágosréten – a Vorevica V-jében – nemcsak az emberek, de a természet törvényei sem érvényesek, a különös jelenségek mindennaposnak számítanak, ha például egy gyermek itt szarvakkal jön a világra, szarvait háromszor levágják ugyan, de ha harmadszor is visszanő, nem próbálkoznak többé, elfogadják a gyermeket olyannak, amilyen. Isten ajándéka, mondják, de nem néznek fel közben az égre.

Oster Mariann, ez a 29 éves kívánatos nő, akinek minden tavasszal rózsák nyílnak a mellein, és akit a Drágosrét minden férfija (sőt egyik-másik nő is) megkörnyékezett már – igaz, sikertelenül –, egy hajnalon arra ébredt, hogy virágszirmokat dobálnak az ajtajának. Oster Mariannak igen érzékeny a füle, így értékelte, hogy ilyen finoman ébresztik, felöltözött, és ásítozva az ajtóhoz botorkált, gondolta, valamelyik kérője jött ismét, századszor szerelmet vallani. Az ajtóban Zubrán Dezsőkét találta, akiről azt beszélték, hogy ősei a maguk idejében híres várvédők voltak, és aki vizesárkot ásott a háza köré, a bejárathoz pedig felvonóhidat ácsolt. Zubrán Dezsőke immár négy éve csapta a szelet a nőnek, és annyit elárulhatok, Oster Mariann már-már azt fontolgatta, hogy beadja a derekát. A férfi viszont ez alkalommal korántsem azokkal a szerelmes szemekkel tekintett rá, amelyekkel eddig, sőt közölte: hamarosan megnősül, reméli, a nő is megtalálja a hozzá illő párt. Mariann, aki a legkevésbé sem számított erre a fordulatra, sok boldogságot kívánt neki, majd elbúcsúzott. Mielőtt elment, Zubrán Dezsőke még egy követ nyújtott át a nőnek, amelyet nem sokkal azelőtt halászott ki a Vorevica medréből. Akik itt éltek, tudták, ha valaki a Vorevica egyik kövét adja ajándékba, az illetővel kár is vitatkozni, megmásíthatatlan döntést hozott.

Oster Mariann aznap illatos fürdővizet készített magának, megfürdött, a hajába rózsaágakat csavart, citrommal fehérítette ki a fogait, bőrét baracklében főzött gyógynövények nedvével balzsamozta be, arcát pedig egy, a tavaszi napfordulókor levágott pávakakas tollával addig csiklandozta, amíg szép rózsaszín és selymes nem lett. Amikor ezekkel megvolt, felöltötte legszebb ruháját, délben végigsétált a Drágosrét házai között, ügyet sem vetve a sóvárgó tekintetekre, majd hazatért, egy lepedővel letakarta a falnak támasztott hatalmas tükrét, és lenyelte a kavicsot, amelyet Zubrán Dezsőkétől kapott. Estére ez a 29 éves, eddig oly kívánatos nő ráncos lett, meggörnyedt, mellei elfonnyadtak, bőre hamuszürkévé vált. Attól a naptól kezdve Oster Mariannak több kérője nem akadt, háza ajtaján senki sem kopogtatott, legendás szépségét csak nagy ritkán emlegették fel. Isten elvette, mondták, de nem néztek fel közben az égre.