Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A mi olimpikonjaink

2021. augusztus 04., 10:372021. augusztus 04., 10:37

2021. augusztus 04., 11:262021. augusztus 04., 11:26

A koronavírus-járvány okozta mindennapi nehézségek, akadályoztatások, bosszúságok közepette méltatlanul kevés szó esik a Tokióban zajló, a héten immár véghajrájába forduló nyári játékokról. Pedig már azzal történelmet írt, hogy kitűzött évében elmaradt, a pandémia miatt elhalasztották, és a 2020. évi olimpiát 2021-ben rendezték meg.

Önmagában már ezt győzelemként könyvelhetik el a részvételi jogot kiharcoló olimpikonok, és tulajdonképpen az egész emberiség, hiszen ne feledjük, a szabályok betartása terén világbajnoknak számító japán hatóságok a startpisztoly eldördülése előtt többször fontolgatták az idei kiadás halasztását is.

Ebből a szempontból az „idén megszervezett tavalyi játékok” (amely hivatalosan 32., ténylegesen azonban a 29. újkori olimpia) máris minden idők egyik legsikeresebb nemzetközi sporteseményének tekinthető, pláne, ha örök érvényűnek tekintjük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítójának, Coubertin bárónak a tételét, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Remek egyéni és csapatban nyújtott sportteljesítményeknek lehettünk eddig is tanúi, emellett pedig a nem kifejezetten sportélményekben is „gazdagnak” bizonyul a mostani ötkarikás játékok.

Sporttörténelmi pillanatként könyvelhetjük el azt is, hogy a súlyemelő új-zélandi Laurel Hubbard személyében először vehetett részt olimpián transznemű sportoló, aki férfiként született, versenyzett, majd nemváltását követően már a nők között szerepel. Tokióban háromszori sikertelen kísérletig jutott, ott befejeződött számára a megmérettetés. Ennyit az ő szerepléséről, a NOB viszont indulása engedélyezésével mindenképp leszerepelt, a sport, az egyenlő feltételek mellett vívott küzdelem szellemiségével megy ugyanis szembe, ha belemegyünk abba, hogy biológiailag férfinak született, a pubertáskoron keresztülment sportolók nőkkel versenyezhessenek. És itt elsősorban nem a genderideológia tarthatatlanságáról van szó, hanem egyszerűen arról a megcáfolhatatlan tényről, hogy Hubbard – és esetleg a többi, nem a biológiai neme szerinti indulási jogot kapó transznemű – jogosulatlan előnyökkel vehette fel a versenyt a nőkkel szemben.

No, és persze az „igazi” politika sem maradhatott ki az olimpiáról, valószínűleg sokat fogunk még hallani a hazája sportvezetői által hazaparancsolt, ezt azonban megtagadó fehérorosz atlétáról, akinek Lengyelország nyújt menedékjogot. (Kriszcina Cimanouszkaja kiállása, kiugrása remélhetőleg újabb szög a minszki diktatúra koporsójában).

Természetesen minden nemzet számára a saját sportolóinak szereplése a legfontosabb, és különösen így van ez a mi esetünkben, hiszen a magyarok közismerten olimpiacentrikusak. Örvendetes, hogy a hagyományosan „magyaros” sportágakban – úszás, vívás, kajak-kenu, birkózás – most is remek teljesítmények, eredmények születtek, a tegnapi éremesőnek különösen örülhettünk. Na, de hol van még a vége! Csapataink vízilabdában és kajak-kenuban is harcban állnak.

Viszont öreg hibát követnénk el, ha csak az érmet szerző sportolóink produkciójáról tennénk említést, és – megannyi fotelszurkolóhoz, kommenthuszárhoz hasonlóan – lesajnálnánk a halványabb teljesítményt nyújtó versenyzőinket. Tételesen azt a Hosszú Katinkát, akit tokiói gyenge eredményei miatt most sokan bírálnak, félresöpörve a korábban valamennyiünk számára nyújtott csodálatos pillanatokat, háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnoki címét. Holott sem a korábbi elsőségekről, sem pedig arról nem feledkezhetünk meg, hogy olimpikonnak lenni önmagában győzelem, kijutni egy (vagy több) olimpiára olyan teljesítmény, amelyre csak a legjobbak képesek, a játékokon pedig a legkiválóbbak léphetnek fel a dobogó legtetejére. A 4. vagy 10. helyezést elérő sportoló viszont képességei szerint ugyanúgy megtesz mindent a sikerért, mint a nála jobbak, ugyanúgy hajt a felkészülések, az edzőtáborok során, hetekre elszakadva a családjától.

Nem véletlen, hogy az érmet szerző magyar olimpikonok, köztük is a kőkemény Lőrincz Tamás birkózó (aki fivérével, Viktorral együtt örökre, aranybetűkkel írta be magát az egyetemes sport nagykönyvébe) tegnap arannyal a nyakában, könnyes szemmel a szeretteit emlegette elsőként, a sport, a felkészülés kedvéért ugyanis a velük töltött idő volt rövidebb. Éppen ezért ugyanúgy a mienk az aranyérmes Milák Kristóf, mint a korábbiakhoz képest gyengébb teljesítményt nyújtó Hosszú Katinka, erdélyi magyarokként pedig különösen büszkék lehetünk Incze Kriszta birkózó, Miklós Andrea síkfutó és Szőcs Bernadette asztaliteniszező kiemelkedő helyezést ugyan nem, ám tisztes helytállást érő versenyzésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha a hála nem politikai kategória, a bosszú se legyen az

Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.

Balogh Levente

Balogh Levente

A katasztrófa és a „kisebbik rossz”

Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.