Európai szintű okosvárossá válna Kolozsvár

Pap Melinda 2020. január 14., 18:10 utolsó módosítás: 2020. január 15., 12:29

Nemcsak Románia, egész Közép-Kelet-Európa egyik legmeghatározóbb okosvárosa lenne Kolozsvár, Emil Boc polgármester szerint az idei büdzséből több fejlesztésre is futja.

A kolozsvári Farkas utca látványterve, idén nekifognának a felújításának

Közvitára bocsátotta a kolozsvári polgármesteri hivatal a kincses város idei költségvetés-tervezetét, mely 7,39 százalékkal nagyobb a tavalyinál – számolt be Emil Boc polgármester. Az elöljáró Facebook-oldalán adta hírül, hogy a 353,2 millió eurósra tervezett büdzséből mi mindene futná.

Hangsúlyozta: a fő cél az életminőség javítása, illetve az, hogy Kolozsvár nemcsak Románia, hanem az egész Közép-Kelet-Európa egyik fontos innovatív központja, okosvárosa legyen.

A hangzatos szavak nem nyerték el a lakosok tetszését, számos panasszal árasztották el az elöljáró Facebook-falát.

Pedig a 2020-as büdzsé számos fejlesztést is lehetővé tesz, hangsúlyozta Boc, aki első fejlesztendő területként a tömegközlekedést és a parkolást említette. Mint írta, európai uniós forrásokból 12 új villamost szerez be a városvezetés, illetve négy parkolóház építése is befejeződik a Haşdeu (Kőkert) utcai diáknegyed közelében (Păstorului utca), a Kalányos (Primăverii) és a szintén Monostor negyedi Mogoşoaia utcákban.

Emil Boc szerint az elekromos buszok után új villamosokat is vásárolnak

És újabb két beruházás esetében kezdődik el a közbeszerzési procedúra, tervezésre és építésére hirdet licitet a városháza. Mely idén is folytatná a tömbházak körüli garázsok lebontását, ezek helyén parkolóhelyeket alakítva ki.

A Békási (Bună Ziua) utca kiszélesítése mellett több belvárosi utcát korszerűsítenek és Románia első okosutcájánál, a Mărăști negyedi Szalay (Molnar Piuariu) utcában is elkezdődnek a munkálatok.

Emellett a városvezetés a Béke (Lucian Blaga) tér és a Magyar (Bulevardul 21 Decembrie 1989) utca felújításához is hozzáfogna.

Befejeződne ugyanakkor a Tűzoltótorony felújítása és a Farkas (Mihail Kogălniceanu) utca korszerűsítésére is kiírnák a licitet.

A tranzitforgalom elterelésében is megpróbálnak előrelépni, befejeznék a körgyűrű dokumentációját és folytatnák a procedúrát a metró és a helyi érdekeltségű vasút (HÉV) esetében. A 2020-as választási évben Boc ígérete szerint több új park is létesül, illetve meglévőket is felújítanak, bővítenek, de a Szamos-part felújítására is kiírnák a közbeszerzési eljárást.

Az egészségügynek és az oktatásnak is juttatna a polgármester, aki szerint uniós támogatással korszerűsítenék és hőszigetelnék a városi kórházat, de a SMURD rohammentő-szolgálat is modern járművekkel gazdagodna. Óvoda-, iskolafelújításra is futja, és a szelektív hulladékgyűjtést is fejlesztenék.

Emellett a szociális programokra is különítenek, többek között újabb lakásokat vásárolnak rászorulók számára.

Kolozsvár büdzsétervezete a polgármesteri hivatal holnapján böngészhető, javaslataikat, kifogásaikat a consultarepublica@primariaclujnapoca.ro email-címre küldhetik a polgárok január 27-éig, de a városházán vagy a negyedbeli kirendeltségeken is iktathatják ezeket.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat